Nagyboldogasszony Római Katolikus Kápolna
3759 Aggtelek, Kossuth Lajos út 59.

Plébániai kormányzó:
        Vanyo Péter

Tel.: 06 48 800595 és 06 30 8320284

Plébánia: 3721 Felsőnyárád, Kossuth L. út 16.

Gondnok: Hudákné Csóré Mária (48/503206 és 30/4676763)

 

 

 

 

 

MISEREND

 

◙ 2024. április 28. déli 12 órától, HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA † 

 Könyörgőnap a jó termésért - Búzaszentelő

********************************************************************************************************************************

Szertartások Ragályon:

2024. május 5-én 10:30 órától szentmise, Húsvét 6. vasárnapja †, 

****************************************************************************************************************************

Emlékezzünk:

†Juhász János volt ragályi plébánosra, aki 2017. augusztus 1 és 2021. május 04. között szolgálta a ragályi és felsőnyárádi plébániákat és hozzájuk tartozó filiákat.

„Adj Uram örök nyugodalmat neki,* és az elenyészhetetlen világosság fényeskedjék neki.”

      

 

 

***********************************************************************

 

Képek, események kápolnánk életéből:

 

◙ 2024. április 14. HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA †,

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből

    Krisztus az engesztelő áldozat bűneinkért,

    sőt az egész világ bűneiért.

    Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt.
De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz.

    Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.

Abból tudjuk meg, hogy megismertük, ha megtartjuk parancsait. Aki azt mondja: ,,ismerem'', de parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs meg benne az igazság. De aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.

Ez az Isten igéje. Istennek legyen hála.

 

Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!

(7a. vers.)

 

 

◙ 2024. április 1. HÚSVÉTHÉTFŐ †,

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

    Vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába.

    Ott viszontláthatnak engem.

    Abban az időben:

    Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: ,,Üdv nektek!'' Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: ,,Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.''

    Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel együtt tanácsot tartottak. Úgy határoztak, hogy sok pénzt adnak a katonáknak, és meghagyják nekik: ,,Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták a holttestet. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.'' Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között.

Ezek az evangélium igéi.                                                                                (Mt 28, 8–15)

„Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.”

(Vö. 1. vers.)

„Krisztusban Kedves Testvérek!

Ma, amikor eljöttünk erre a szentmisére, akkor elsősorban Jézus feltámadását látjuk, azt hogy üres az a sír, amelybe eltemették Jézus holttestét. Máté evangélista a mai evangéliumban arról számol be, hogy az asszonyok gyorsan sietnek a sírhoz, és ahogy oda jutnak, azt látják, hogy el van hengerítve a kő, de nem csak el van hengerítve, hanem méghozzá valakivel találkoznak, nem mással, mint a feltámadt Krisztussal. S azt mondja Jézus, hogy menjetek, vigyétek meg a hírt testvéreimnek. Kapnak egy küldetést, amit be kell, hogy teljesítsenek. Nekünk is keresztény életünkben nem csak arról kell tanúságot tennünk, hogy valóban eljöttünk erre a szentmisére, meghallgatjuk a szentbeszédet és megünnepeljük keresztény módon. Elsősorban látni kell és hallani, mindazt, ami a mai evangéliumban jelen van. Ez nem más, mint az, hogy Jézus azt mondja az asszonyoknak, most pedig menjetek és vigyétek hírül tanítványaimnak. Ez a keresztény ember küldetése.

Az elmúlt napokban arról elmélkedtünk, hogy Jézus föltámadt, és a föltámadt Krisztus amikor találkozik az emberrel, vagy a tanítványokkal, akkor úgy köszönti őket, hogy „Békesség, ne féljetek!” Két olyan szó, amelyre mindannyiunknak szüksége van. Szükségünk van a békességre, hiszen látjuk, hogy a világban mennyire békétlenség van. Látjuk, hogy a családokban mennyire széthúzás van. Látjuk, hogy az ember szívébe hányszor bele tud költözni a harag, az irigység, a bűn. Éppen ezért mondja Jézus a tanítványoknak, akiknek megjelenik, hogy „Békesség Nektek!” Majd azt is mondja, hogy ne féljetek, nincs mitől félnetek, hiszen én mindent legyőztem, és aki velem találkozik, annak erőt is tudok adni.

Az utolsó vacsora, amikor Jézus azt mondja a tanítványoknak, hogy ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, akkor elsősorban látni kell az összefüggést az utolsó vacsora és a feltámadás között. Amikor Jézus föltámad, akkor az Oltáriszentségben a föltámadt Krisztus van jelen, s ezért ilyen fontos, hogy üres a sír, hogy üres az, ahová eltemették Jézust. És a mai evangélium pedig azt mondja, hogy találkoznak azok az asszonyok és a tanítványok Jézussal, a föltámadttal.

Talán mindannyian értjük, hogy mit is jelent egy szentmise. A szentmise nem más, mint az utolsó vacsora bizonyos szavai: ez az én testem, ez az én vérem, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. De nemcsak az utolsó vacsora, hanem Nagyszombat is, vagy éppen a feltámadás, hiszen az Oltáriszentségben a föltámadt Krisztus van jelen, s minden egyes szentmise egy Húsvétnak kell, hogy legyen. Annak a Húsvétnak, amikor az ember találkozik az Istennel, a feltámadt Krisztussal, s a feltámadt Krisztus találkozik az emberrel. Ez a lényege a Húsvétnak. Amikor az Oltáriszentségben magunkhoz vesszük a feltámadt Krisztust, akkor ugyanaz történik, ami húsvét időben, hogy Jézus megjelenik a tanítványoknak, és azt mondja, hogy békesség nektek, ne féljetek. Minden egyes szentmisében mi is ezzel a föltámadt Krisztussal találkozunk, de nem elegendő csak találkoznunk, hanem azt mondja a mai evangélium: most pedig menjetek vissza, és vigyétek meg a jó hírt. Amikor az ember találkozik az Istennel, vagy az Isten találkozik az emberrel, akkor ott kell, hogy legyen a mi szívünkben az, hogy ezt az örömhírt el kell vigyük a többieknek. Tovább kell adni azt az örömhírt, hogy Jézus valóban közöttünk van, föltámadt és ma is segíti az embert. Nem csak egy megszokott ünnep a húsvét, nem csak egy a sok közül, amelyet az egyházi évben megünneplünk, akár karácsony, húsvét, pünkösd vagy mennybemenetel. Sokkal több a húsvét, mint csak egy bizonyos ünnep. 

Kedves Testvérek!

Én mindannyiunknak azt kívánom, hogy mi is találkozzunk azzal a föltámadt Krisztussal, akivel találkoztak az asszonyok is. Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

 

◙ 2024. március 24. VIRÁGVASÁRNAP †, AZ ÚR SZENVEDÉSÉNEK VASÁRNAPJA

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből

        Megalázta önmagát, ezért Isten felmagasztalta őt.

    Testvéreim! Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.

Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

    Ez az Isten igéje.                        Istennek legyen hála.

„Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?”

(Vö. 2a. vers.)

 

 

◙ 2024. március 10.NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA † 

Laetare-vasárnap, az örvendezés napja,
mert közel van már az „Örök, Mennyei Jeruzsálem”

A mai örömhír: (Jn 3, 14-21)

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

    Isten a mi üdvösségünkért küldte el egyszülött Fiát a világba.

„Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, *

hogy örökké éljen minden őbenne hívő.”

(Jn 3, 16)

„Krisztusban Kedves Testvérek!

Életünk folyamán többször is megtapasztaltuk az örömet.

Egy édesanya, aki megtudja, hogy gyermeket fogan, és gyermeket vár, amikor megszüli a gyermekét, akkor elsősorban örömmel veszi a kezébe.

A gyermek, aki a születésnapját ünnepli, vagy várja karácsony ünnepét, örömmel nyitja ki azt az ajándékot, amelyet éppen kapott.

A keresztény ember kell, hogy örüljön annak, hogy az Istennel találkozhat. Egy örömnek kell, hogy legyen a szívében, ahogyan a mai vasárnap is megfogalmazzuk, hogy az öröm vasárnapja -laetare vasárnapja-. Ez arra kell, hogy bennünket segítsen, ösztönözzön, hogy a mi szívünkben is ott kell, hogy legyen az öröm. Nagyon sokszor lehet hallani az emberektől hogyha megkérdezik, hogy milyenek a keresztények, akkor az utca embere többnyire azt szokta mondani, hogy a keresztények mogorvák, megkeseredettek, és nem olyanok, akiken meg lehet látni, hogy Krisztushoz tartoznak.

Milyen igaza van a mai evangéliumnak, amikor felolvastuk azt, hogy miért is kell a keresztény embernek örülnie. Egy mondatban fogalmazza meg Szent János evangélista, méghozzá abban: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fát adta oda érte.” Ez az örömünknek a forrása, és az örömünknek az oka, hogy Krisztus életét adta értünk. Hamarosan húsvétra fogunk készülni, és elsősorban arra fogunk gondolni, hogy mi is történt. Hamarosan a nagyhéttel megkezdjük a húsvéti készületet. Nagycsütörtökön, amikor az Oltáriszentséget megalapítja Jézus Krisztus, és ott leszünk mi is, amikor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, és fogjuk hallani, hogy „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Egyesül Krisztus a bűnös emberrel. S ezek után elindulunk a Getszemáni kertbe, amikor Jézust otthagyják az apostolok, az egyik elfut, a másik elalszik, a harmadik pedig megtagadja, s Jézus egyedül marad. Majd megkezdődik a golgotán az a szenvedése, amelyet értünk emberekért akar meghozni, hogy amikor meghalljuk, hogy ne féljetek, én legyőztem a halált, akkor legyen öröm a mi szívünkben. És elérkeztünk oda, a kereszt tövéhez, amikor érezzük azt az egy mondatnak a súlyát: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fát adta oda érte.” A kereszt az, ami számunkra talán nehéz és súlyos, de mégis az örömnek a forrása, hiszen amikor rátekintünk a keresztre, akkor visszaköszön az az egy mondat: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fát adta …”. Ez az örömünknek az oka és forrása, hogy Krisztus a kereszt oltárán megváltott bennünket, és megszerezte nekünk az üdvösséget. Megnyitotta a mennyország kapuját. De nem csak ez az egy az örömünk forrása, hiszen ezen túl, amikor az Isten szavát halljuk, és az Isten szavával táplálkozunk, azt halljuk, hogy minden egyes szentmisében felolvassuk az evangéliumot, vagyis azt az örömhírt, amely az Isten szava. Hiszen az evangélium azt jelenti, hogy ÖRÖMHÍR. S éppen ezért, hogyha örömhír, akkor meghozza a keresztény embernek az örömöt. Meghozza azt a hírt, hogy valami fontos az embernek, és a mai evangéliumban is látjuk azt az örömhírt, hogy Jézus meghozza, hogy mert úgy szeretett bennünket az Isten, hogy egyszülött Fiát adta értünk.

Mit is jelent az, hogy egyszülött fiát adni értünk bűnös emberért? 

Nem csak a kereszt titkában valósul meg, hanem az Oltáriszentség mélységes titkában is. Amikor az átváltoztatás után elhangzanak a szavak, már nem fehér ostya és nem bor az, ami az oltáron jelen van, hanem maga Jézus Krisztus. És ez is az örömünknek a forrása, hogy Krisztus valóságosan közénk jött. Nem csak szavával bátorít, nem csak szavával bíztat bennünket, hanem közénk jön valóságosan. Milyen mélységes titok, hogy az utolsó vacsorán azt mondja a tanítványoknak, hogy: ezt cselekedjétek. Hiszen szeretnék veletek, és köztetek lenni. S ugyan igaza van-e azoknak az embereknek, akik odakint azt mondják a keresztény emberről, hogy megkeseredett, mogorva emberek a keresztények? Hiszen a mi szívünkben Krisztusnak kell, hogy ott legyen. A mi szívünkben vissza kell, hogy köszönjenek azok a szavak, amiket ma is hallunk a szentmisében: mert úgy szerette Isten a világot.., mert úgy szerette Isten az embert, hogy képes volt emberi természetet ölteni, közénk jönni, és meghozni az Oltáriszentségben azt a mélységes titkot, hogy egyesül a bűnös emberrel. 

Kedves Testvérek!

Van-e okunk arra, hogy örüljünk? Én úgy gondolom, hogy igen. Lehet, hogy nem ajándékot kaptunk, lehet, hogy nincs becsomagolva az az ajándék amire várunk, de mégis a legértékesebb ajándék az, ami megvalósul minden egyes szentmisében. Maga Jézus Krisztus akar velünk találkozni.

Olyan sokszor hangoztatom -de talán éppen azért, mert fontos üzenete van annak-, hogy a szentmise Krisztussal való találkozás, hogy Krisztus találkozik az emberrel, és az ember találkozik a Krisztussal. És ennek az örömnek kell, hogy ott legyen a mi szívünkbe, amikor visszatérünk abba a beteg világba, ahol halljuk azt, hogy a kereszténység az egy mogorvaság, egy olyan valami, ami nem biztos, hogy betölti az ember szívét. Nekünk kell kivinni Krisztust, azt az örömet, amely ottlakozik az Oltáriszentségben.

Ez a mai vasárnap üzenete, hogy amikor találkozunk Krisztussal az Oltáriszentségben, akkor merjük kivinni abba a beteg világba azt a végtelenen örömet, hogy azok az emberek is rátaláljanak, akik még távol állnak Krisztustól és az Ő egyházától.

Én mindannyiunknak ezt kívánom, hogy ez az örömvasárnap ne csak egy szín legyen, ne csak egy olyan valami, amit megfogalmazott az egyház, hogy hát a negyedik vasárnap legyen öröm vasárnapja. Minden egyes vasárnap, amikor Krisztussal találkozunk, és Krisztus találkozik velünk, ilyen örömnek kell, hogy legyen. Merjük kivinni ezt az örömet! De nem csak kivinni, hanem szét is osztani azt az örömet, ami ott van a szívünkben, legfőbbképpen majd akkor, amikor magunkhoz vesszük az Oltáriszentségben. És talán ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem én megyek vissza a világba, hanem Krisztus jön velem, és ott akar lenni azokon a helyeken, ahol élek, és ahol tevékenykedek. Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

◙ 2024. február 25. NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA †

 

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből

    Ábrahám Isten parancsára kész feláldozni, fiát, az ígéret gyermekét.

    Isten próbára tette Ábrahámot és így szólt hozzá: ,,Ábrahám, Ábrahám!'' ,,Itt vagyok'' – felelte. Akkor ezt mondta neki: ,,Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a helyen, amelyet majd mutatok neked.''

    Amikor megérkeztek a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, kinyújtotta kezét, és vette a kést, hogy feláldozza a fiát.

    De az Úr angyala rászólt az égből, és azt mondta: ,,Ábrahám, Ábrahám!'' ,,Itt vagyok'' – felelte. Az angyal folytatta: ,,Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent, és egyetlen fiadat nem tagadtad meg tőlem.'' Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament, megfogta a kost és feláldozta égőáldozatul fia helyett.

    Azután az Úr angyala az égből másodszor is szólt Ábrahámhoz, és mondta: ,,Magamra esküszöm – ez az Úr szava –, hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat nem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak. Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét; utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját. Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál a szavamra.''

    Ez az Isten igéje.     Istennek legyen hála.

 

„Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.”

(Zsolt 114, 9)

„Krisztusban Szeretett Testvérek!

Szent Márk evangélista a mai evangéliumban leírja azt a bizonyos, ismert történetet, amikor Jézus elváltozik, hogy fölmegyen a hegyre, három tanítványt fölvisz, és elváltozik a tanítványok előtt. Mindannyian hallottuk már ezt a szentírási szakaszt, de talán kevésszer figyeltünk fel arra az egy mondatra, ami nem mástól, hanem az Atyától hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Egy egyszerű mondat, amely a tanítványokat is meghívja arra, hogy a tekintetüket, az életüket Jézusra irányítsák. Ha vissza lapozunk és elolvassuk Mózes első levelét, akkor azt halljuk, hogy Ábrahámot az Isten angyala megszólítja, és azt mondja ennek az édesapának, hogy az Isten azt kéri tőle, hogy add oda egyszülött fiad életét neki. S milyen érdekes, hogy Ábrahám nem hivatkozik, nem mond ellent, hanem azt mondja, ha az Isten ezt kéri, akkor megteszem. Hogyha a mai korban lenne az Isten szava, és tőlünk kérne, hogy most valakit áldozzunk föl, akkor első és legfontosabb dolog lenne…. hogyha kioltanánk valakinek az életét -akár egy gyermekünk, vagy férjünk, feleség életét, akkor első, ami ezért járna, hogy a hatóságok őrizetben vennének, és börtönbe kerülnénk. Ennyit érne az Isten szava. De nem állhatunk itt meg, hiszen tovább kell, hogy olvassuk a szentírás szavait, és azt halljuk, hogy nem történik gyilkosság. Hiszen az Isten próbára teszi Ábrahámnak a hitét, és ez a kulcsszó a mai vasárnap, hogy Isten próbára teszi Ábrahámnak a hitét. S azt látjuk amikor végig olvassuk ezt a levelet, hogy Ábrahám kiállja a próbát. 

De biztos, hogy csak Ábrahámtól akarja az Isten a hit próbatételét? Lehet, hogy nekünk nem kell semelyikünk éltét odaadni, nem hallottuk az Úr angyalát és nem hallottuk azt sem, hogy valamit áldozzunk, valamit ajánljuk föl. De fölteszem a kérdést, és talán nagyböjtben nagyon is jó hogy ezt halljuk, hogy mennyire mélységes a mi hitünk. Mennyire vagyunk eltökélve azon az úton, amelyet az Isten jelölt ki nekünk? Lelkipásztorként nagyon sokszor találkozok azzal, hogy elmondják a kedves hívek, hogy én az Istenért mindent megtennék, képes lennék akár az életemet is odaadni. S nem kell messzire menni, hiszen ezt már sokszor elmondtam, elegendő csak annyi, hogy egy bizonyos vasárnap jön a család, és azt mondjuk, hogy most nem érek rá, nem megyek szentmisére, mert … és rádöbbenünk arra, hogy mennyire mélységes a mi hitünk, hogy az életemet is odaadnám az Istenért, és jön a család, és már nem megyek a szentmisére, már nem akarok találkozni az Istennel. Fontosabb a családtag, mint az, amit majd meg fogunk hallani és tapasztal Ábrahám ebben a szentírási részben. Ábrahám nem mondja azt, hogy én nem teszem meg, pedig biztosan vívódhatott, hiszen a legdrágábbat kéri tőle, a gyermekének az életét. És azt mondja Ábrahám, hogy ha az Isten kéri, akkor biztosan tudja, hogy miért kéri, miért éppen a gyermekem életét akarja. És fogja a gyermeket, elindul Morija hegyére, megépíti az áldozathoz az oltárt, és veszi a kést, hogy föláldozza gyermekét. S ekkor történik meg, amikor az Isten megszólal, s azt mondja, hogy Ábrahám, Ábrahám, ne árts annak a gyermeknek. Látom, hogy képes vagy arra, hogy még a gyermeked életét is odaadd, hogy ennyire fontos vagyok én neked. De ne feledd el, hogy ezért a cselekedetért, én is ígéretet teszek. S ezek után hallja Ábrahám az Istentől, hogy mert képes voltál megcselekedni, amit kértem, ezért én ígérem, hogy nagy nemzetté teszlek. Látjuk azt, hogy az Isten valamit kér az embertől, és ígéretet is ad mellé. S talán ez, egy bizonyságtétel arra, hogy mi is elgondolkodjunk azon, hogy amikor az Isten valamit kér tőlünk, akkor -ha megcselekedjük, akkor- lássuk azt is, hogy sokkal többet kapunk, mint amit az Isten kér. Nagyon sokszor lehet ezt is hallani, hogy mert az Isten jól megbüntetett engem. Pedig lehet, hogy csak próbára tett bennünket. Amikor lehet, hogy betegséget adott, vagy éppen valami nehézség elé állított, akkor elsősorban mi úgy tekintettünk az Istenre, hogy az Isten jól kibánt velem. Pedig az Isten a mi szerető valakink. És ennyire szeret az Isten? És amikor végig haladunk a próbatételen, akkor rádöbbenünk arra, hogy az Isten bennünket csak formálni akart. És amikor benne vagyunk ebben a hit próbatételében, akkor azt is látnunk kell, hogy mit mond Jézus Krisztus az apostoloknak, amikor megkérdezi tőlük, hogy „jó-jó, itt hagytunk mindent, elhagytuk a családot, elhagytuk a megélhetőségünket, és követtünk téged, de mi lesz ezért a jutalom?” És Jézus csak egyet mond, hát sok mindent nem tudok nektek ígérni, hogy ezen a földön valami jóban lesz részetek, de azt tudom ígérni, hogyha kitartotok hűségesen mindig, akkor megkapjátok a legértékesebbet, az örök boldogságot, a mennyországot. 

Az ember sokszor földi dolgokra épít. Sokszor azt akarjuk, hogy már itt a földön boldogok legyünk, és a boldogságunkat az fogja befolyásolni, hogyha minden földi dolog, amire szükségünk van, az be van biztosítva. És épp ez a veszte annak, hogy elveszíthetjük a legnagyobb boldogságot, az örök életet.

Ez a mai olvasmány mindannyiunkat meghív arra, hogy átgondoljuk, hogy milyen mélységes a hitünk. Ahogyan Ábrahám igent mondott, pedig nem tudhatta azt, hogy az Istennek mi lesz a terve. Biztosan vívódhatott egész úton, míg fölért a hegyre, hogy sok minden megfordulhatott a fejében. Hiszen egy édesapa, aki nevelte gyermekét, aki örült a gyermekének, együtt játszhatott vele, és most az Isten mindezt elakarja tőle venni. De megvolt arról is győződve, hogyha el is veszi az Isten, akkor biztos, valami többet fog helyébe adni. És valahol bennünket is erre akar megtanítani az Isten, hogy amikor úgy érezzük, hogy elakar valamit venni az Isten, s amikor kapaszkodunk hozzá, és szeretnénk egyre jobban megtartani azt a dolgot vagy azokat a személyeket magunknak, akkor rádöbbenünk arra, hogy minél jobban szorítjuk, annál könnyebben tudjuk elveszíteni. 

Isten adja, hogy ez a szentírási szakasz, amely a hit próbatételéről szól, bennünket arra sarkalljon, hogy az elkövetkezendő napokban többször visszatérjünk ahhoz, hogy mit is üzent a mai vasárnap. Hogy ugyan van-e olyan hitem, hogy bármit kér az Isten, azt tudjam mondani, hogy ha te kéred, akkor megpróbálom megtenni, de éppen azért, hogy erősebb maradjak. Hogy ne elveszítsem, hanem megnyerjem mindazt, amit számomra elkészítettél. Ábrahám nem tudhatta, hogy mit készített számára az Isten, csak majd akkor, amikor föl ér a hegyre, és próbálja megtenni azt, amit kér az Isten, akkor azt mondja az Úr angyala, hogy ne érj a gyermekhez, és ígérem azt, hogy nagy nemzetté leszel. Lehet, hogy az Isten nekünk nem nagy nemzetet ígért, de hogyha megtesszük azt, amit kér, akkor ott van az az ígéret is, hogy elnyerhetjük az örök életet. S föltételes módban mondtam, hiszen tőlünk függ, hogy akarunk-e egy olyan örök életben részesülni, amelyet az Isten fölkínál, vagy talán megmaradunk ennél a földi dolgoknál, amit érzünk, amit tapasztalunk, amit látunk, és azt gondoljuk, hogy ez az a boldogság, amit az Isten fölkínál. 

Isten adja, hogy mi is tudjuk azt mondani, mint Ábrahám, hogy Uram, hiszem azt, amit kérsz, és elfogadom azt az ígéretet, amivel szeretnél megajándékozni. Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

 

 

◙ 2024. február 11. ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP †

Te vagy, Uram, menedékem, * a szabadulás örömével veszel körül engem.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

    A betegnek elmúlt a leprája és megtisztult.

Abban az időben:

    Egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: ,,Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!'' Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: ,,Akarom! Tisztulj meg!'' Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult.

    Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: ,,Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.''

    Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.

Ezek az evangélium igéi.       Áldunk téged Krisztus!

 

Krisztusban Kedves Testvérek!

Ma, amikor a betegek világnapján felolvastuk ezeket az evangéliumi és az olvasmányi szakaszokat, akkor elsősorban a betegségről hallottunk. Arról a betegségről, mely talán mi, XXI. század embere, el sem tud képzelni, hogy milyen is az, amikor elevenen hull le az emberről a hús. Valamilyen tapasztalatunk volt az elmúlt időben, amikor úgyszintén mi magunk is megéltük a COVID vírust, amikor el voltunk szigetelve egymástól. Amikor nem tudhattuk, hogy nem-e mi leszünk a következők, amikor bizonytalanságban éltünk, és már az első köhögésnél is fölfigyeltünk arra, hogy nehogy covidosak legyünk. Talán egy kicsit értjük azoknak az embereknek az értelmi világát, amikor észreveszi magán, hogy valami nem olyan, mint azelőtt volt, amikor észreveszi magán, hogy megjelennek az első piros foltok, és egyre jobban hatalmasodik el a betegség. De nem csak a fizikai betegség az, ami izgatja ezt a beteg embert -vagy ezeket a betegeket- hanem lelkileg is. Hiszen hallottuk, hogy hogyan kellett ezeknek az embereknek viselkedni a társadalommal szemben: meg kellett szaggatni a ruhát, mint egy utolsó menekültnek, ki kellett bontani a hajukat, sőt, föl kellett hívni a figyelmet arra, hogy: kerüljetek el, mert én egy leprás ember vagyok. Milyen lelkivilága lehetett ennek az embernek? És látjuk az evangéliumban, hogy Jézusnak mi a reakciója a beteg emberrel. Odamegy, lehajol és megérinti azt az embert, aki fertőző, akit kitaszítottak a társadalomból, és Jézus mégis az ilyen embereket keresi. Talán azt mondhatjuk magunkról, hogy -hála Istennek- nekünk szerencsénk van. Olyan korban élünk, amikor már fölfedezték a gyógyszert, amikor már előrehaladott az egészségügy, amikor már tudjuk kezelni a bizonyos betegségeket. De biztos, hogy tudjuk kezelni a betegséget? Hiszen ma is van lepra! Igaz, hogy nem leprának hívjuk, hanem a bűnnek. Gondoljunk csak bele: nem látja senki, vagy talán nem látja senki, és mégis ott van. De, amikor már látják a bűnt, akkor ki is taszítanak bennünket, akkor elzárnak bennünket a társadalom elől. Gondoljunk itt egy olyan esetre, amikor egy bizonyos személy úgy gondolja, hogy még ez nem bűn. Elkezd a szüleivel úgy viselkedni, majd később egyre agresszívabb lesz, elkezd italozni, és az italból pedig elfajul egész odáig, hogy képes megölni a szüleit. Ezek után a társadalom kizárja magától, vagyis börtönbe zárja. Ma is van lepra. S talán azt gondoljuk, hogy az a bűn, amit talán úgy fogalmazunk meg, hogy „ja, ez csak olyan kicsi valami, ez még nem káros sem rám, sem a társadalomra”. Amikor haragszok a másikra, akkor úgy gondolom, hogy jogos a haragom. Amikor irigykedek, vagy amikor éppen kapzsivá válok, akkor azt gondolom, hogy ez helyes. És hogyha rádöbbenünk, hogy milyen károkat okoz, akkor nem biztos, hogy már vissza tudjuk csinálni. És éppen ezért, szükség van arra -hogy amit Jézus elrendelt a szentségeken keresztül-, hogy megerősítsen, és egészségessé tegyen bennünket. A bűnbánat szentsége, amit az imént végeztetek, nagyon is jó orvosság arra, hogy jobb emberekké váljunk. Amikor önmagamba tekintek, és azt mondom, hogy lehet, hogy nem úgy viselkedtem, nem úgy szóltam, lehet, hogy nem úgy kellett volna, de most töredelmesen leteszem, és bocsánatot kérek. Egy gyógyszer, amely jobbá tehet bennünket. A keresztség szentsége, amely eltörli az áteredő bűnt, ugyanúgy gyógyítja az embert. És végig vehetnénk mind a hét szentséget, amelyet Jézus Krisztus megalapított, és az egyházára bízott. A mai vasárnap mégis egyet szeretnék legjobban kiemelni: a betegek szentségét. Föltehetnénk magunknak a kérdést, hogy minek az, nincs szükségünk erre, hiszen azért van az orvos, hogyha valami sajog, akkor kiírja a receptet, kiváltjuk a gyógyszert, és majd elmúlik. De lelki oldalon is szükség van egy olyan szakemberre, aki kiírja a receptet, ahol ki tudjuk váltani a gyógyszert, és meg tudunk gyógyulni. Éppen ez a gyógyszer a betegek szentsége, amely lelki és akár fizikai gyógyulásra is hatásos. 

Kedves Testvérek!

Az egyház törődik a rábízottakkal. S Jézus, amikor megalapítja a szentségeket, akkor éppen azért alapítja meg, mert tudja, hogy szükségünk lesz rá. S ma, amikor annyiféle betegséggel találkozunk, de talán legjobban a lelki betegségekkel, akkor érdemes oda is figyelni, hogy Jézus le akar hajolni a beteghez, meg akarja érinteni, és -ahogyan hallottuk a mai evangéliumban: „Akarom! Tisztulj meg!” Ezért van a betegek szentsége, mert Jézus akarja, hogy eggyé forrjon a beteg emberrel.

Kedves Testvérek! Olyan sokszor lehet ezt is hallani, amikor bejelentenek egy halálesetet, s megkérdezem tőlük, hogy: „Részesült-e az elhunyt a betegek szentségében?” Sokszor az a válasz, hogy: „Hát nem gondoltuk, hogy meg fog halni.” Sajnos az utolsó percben akarjuk kihívni a papot. Pedig a betegek szentsége nem a halottak szentsége. A beteg embernek szüksége van arra, hogy Jézus Krisztus mellé álljon a beteg mellé. Ezért hagyja meg ezt a szentséget. Nem azért, hogy már amikor az utolsó lehelete előtt áll, akkor gyorsan rohanjon a pap, akit vagy elérünk, vagy éppen nem érünk el, vagy későn érkezik a pap. Ennyire fontos Jézus Krisztusnak az ember, hogy képes lehajolni hozzá, és azt üzenni, hogy: „Akarom! Tisztulj meg!”, szeretném, hogyha a társadalomban maradnál, és nem a társadalmon kívül. 

Kedves Testvérek!

Hamarosan, akik elvégezték szentgyónásukat, és akik szeretnék fölvenni a betegek szentségét, ezzel a gyógyító Krisztussal fognak találkozni. Én azt kívánom mindannyiótoknak, hogy ne csak a mi nap gondoljatok arra, hogy Jézus meg akar benneteket gyógyítani, hanem arra is gondoljatok, hogy a gyógyító Krisztus életetek minden napján veletek szeretne lenni! Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

   

Plébánosunk áldás előtt hozzánk intézett szavai:

„Szerdán van hamvazó szerda…. lesz hamvazkodás is, amely meghív bennünket is arra, hogy egy kicsit átgondoljuk az életünket, és megjavítsuk. Hamvazó szerda a keresztény, vagyis a katolikus embernek szigorú böjti nap. Ez azt jelenti, hogy nem eszünk húst, háromszor étkezünk és egyszer lakunk jól.

Hogyha már nagyböjtről is beszélünk, az a negyven nap, ami előttünk áll, úgy gondolom, hogy nem sok, hiszen, ha csak azt látjuk, hogy egy hét milyen gyorsan eltelik, akkor a 40 nap is gyorsan el fog telni. Én azt is kívánom, hogy ügyesen és értelmesen használjuk ki azt a 40 napot, hogy amikor elérkezünk Jézus föltámadásának ünnepéhez, vagyis a mi megváltásunk ünnepéhez, akkor azt mondhassuk, hogy megértettük a lényeget. Sokszor az a tapasztalatom, vagy talán az az érzésem, minthogyha Jézus tanítása csak egy órára szólna. Szépen meghallgatjuk a szentmisét, jó volt hallani a prédikációt, s amikor visszatérünk a felbolydult világba, akkor el is felejtettük. Pedig Jézus velünk akar élni, a szürke hétköznapjainkban is. Amikor annyira rohanunk, amikor szaladunk, és amikor azt mondjuk, hogy nincs időm a másikra, sőt önmagamra sincs időm, …. igen, Jézus ebben a rohanó világban velem, és veletek szeretne élni. Én azt kívánom, hogy vigyük haza, és gondoljunk arra, hogy a jövőhéten is veletek és velem akar lenni Jézus Krisztus. Ahogyan rohanunk, ahogyan szaladunk, ott szeretne velünk is szaladni Jézus. S a 40 nap alatt talán megtanulhatjuk azt is, hogy nem szaladni kell, nem rohanni, hanem egyre odafigyelni, amire odafigyelt Mária, és megértette a lényegét.

Én ezt kívánom a nagyböjti időszakra, hogy figyeljünk oda a lényegre, és hogy értsük meg, hogy húsvétkor, amikor Jézus azt mondja, hogy „bevégződött”, akkor bennünket akart megváltani. 

Ehhez a szép küldetéshez mos fogadjuk a Szentháromság egy Isten áldását. ….

Áldjon és őrizzen meg titeket a Mindenható Isten, az Atya a Fiú és a Szentlélek!”

 

 

◙ 2024. január 28-án, ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP †

Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * ,,Népem, ne légy kemény szívű.'' 

A mai örömhír: 

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

„Jézus úgy tanította őket, mint akinek hatalma van.”…..

(Mk 1, 21-28)

Krisztusban Kedves Testvérek!

A szentírásban sok helyen megtaláljuk Jézusnak bizonyos cselekedeteit.

Amikor kinyitjuk, vagy felütjük a szentírást, akkor olvashatjuk, hogy hogyan tanít, mire hívja meg az embereket, mik azok, amelyek fontos az ő számára. De nem csak a tanítás, nem csak az isteni hatalma, hanem ezen túl van még egy dolog, ami a legfontosabb számára: és ez nem más, mint az ember. A mai evangéliumban is ezt halljuk, hogy amikor bemegyen a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdi az embereket, -igaz, hogy nem írja le Márk evangélista, hogy miről beszél, hogy mi az a téma, ami fontos éppen, miről elmélkedik, de azt leírja, hogy- valamit másként csinál. Hiszen az emberek úgy hallgatják, -nem úgy, mint a prófétákat-, hanem mint olyan valakit, aki nem csak tanít, hanem hatalma is van. Az emberek valami fontos dolgot éreznek meg Jézus személyében. S ahogyan tanítja az embereket, egyszer csak valami történik. A közegből valaki kiszól, és azt mondja Jézusnak, hogy: mi közünk van nekünk egymáshoz názáreti Jézus? És elmondja azt is, hogy: tudom, hogy ki vagy, az Isten Szentje. Milyen érdekes, hogy a gonosz lélek nem tűri meg az Isten közelségét. Mi közünk van nekünk egymáshoz? De ugyan így az Isten sem tűri meg a gonosz lelket, hiszen erről tesz tanúságot a mai evangélium, amikor Jézus annyit mond, hogy: „Hallgass el, és menj ki belőle!” Érdekes módon nem kéri sem az a bizonyos megszállott ember Jézust, hogy gyógyítsa meg, sőt Jézus sem megy oda, és akarja meggyógyítani, hanem egy érdekes dolog történik, -ami ennek az evangéliumnak az üzenete is-, hogy az Isten meg akarja tisztítani azt, ami bűnös, ami szennyes, ami beteg. S erről tesz tanúságot a mai evangélium, hogy Jézus nem kérdezi, hogy akarsz-e meggyógyulni, mint a bénánál, vagy éppen más betegségnél, sőt az sem történik ebben az esetben, hogy a beteg kéri, hogy könyörülj meg rajtam. Egészen más dolog történik, és Jézus mégis a gonosz lelket kiűzi. Megtisztítja azt, ami nem Isteni. Talán kicsit sejtjük, hogy mit is akarok ebben a prédikációban előhozni, hogy az Isten megtisztítja azt, ami nem isteni, hiszen számára egy a fontos, hogy az ember egészséges maradjon. Ezért is írták le mindazt a szentírók, amit sugallt a szentlélek, és amit minden egyes szentmisében felolvasunk. Az Isten szava az, amely az előkészített talajba hull, és gyökeret ver, majd gyümölcsöt terem, de csak akkor, hogyha engedjük. Sokszor el szoktam mondani, hogy ha csak annyit ér a szentmise, hogy egy szép prédikációt hallottunk, akkor még nem biztos, hogy az Isten szava bennünket formál. Amikor visszatérünk a felbolydult világba, otthonainkba, szürke hétköznapjainkba, és már azt sem tudom, hogy mit hallottam a szentmisén, akkor talán még nem engedtük azt, hogy az Isten szava formálja a mi életünket. 

Jézus a mai evangéliumban odamegy, és kemény szót használ: „Hallgass el, és menj ki belőle!” Nem engedi a gonosz léleknek azt, hogy kompromisszumot kössön, hogy csak engedd meg még egy napra, engedd meg egy órára, engedd meg, hogy ezt a bűnt még elkövessem. Jézus nem engedi, hogy kompromisszumot kössünk. Azt mondja, hogy „Hallgass el, és menj ki belőle!” 

Egy másik helyen a szentírásban azt is halljuk, hogy Jézus azt mondja, hogy vagy legyetek hidegek, vagy melegek, de nem langyosak. A ti válaszotok legyen igen, igen, nem, nem. Egyértelmű Jézus tanítása. És ugyanez történik a mai evangéliumban is, amikor azt mondja, hogy hallgass el és menj ki belőle. Meg akarja tisztítani a mi életünket. De mi is kell ahhoz, hogy Jézus megtisztítsa a mi életünket? Elsősorban az a csend, amelyben meghalljuk az Isten szavát. Az az előkészített termőföld, a lelkünk, amelyben visszahangzik vagy visszhangzik Jézus mai igéje: „Hallgass el, és menj ki belőle!”, törekedj arra, amit én kérek tőled. Talán így is lefordíthatjuk a mi nyelvezetünkre: törekedj arra, amit kérek tőled. S mit is kér az Isten? Valójában nem is olyan nehezet, hiszen csak azt kéri, hogy emberek maradjunk, odafordulni a másik mellé, meghallgatni, segíteni azt, aki rászorul, és semmi olyat nem kíván az Isten, ami a mi erőnket fölülmúlja. Nem azt kéri tőlünk -ahogyan szoktunk annak idején hallani- hogy <hozd le az égről a csillagot>. Csak annyit kér, hogy próbáljuk meg megtartani azt, ami le van írva a szentírásban, megtartani a törvényeket, és embernek maradni. 

Olyan sokszor mi magunk is tapasztaljuk amikor kimegyünk a falvakba, városba, amikor összejövünk egy csoporttal: hallottam, ... láttam, …. Ez is az, amire ma akarja felhívni figyelmünket a mai evangélium, hogy lehet, hogy éppen erre nincs szükségünk. „Hallgass el, és menj ki belőle!” Vagy éppen az irigység, a harag, azok a fő bűnök, amelyre Jézus azt mondja, hogy: „Hallgass el, és menj ki belőle!” Meg akarja tisztítani a mi életünket, de csak akkor, hogyha mi is engedjük, a döntés mindig a mi kezünkben van. Hányszor hallhatjuk azt, -amikor talán összejönnek azok a barátnők, vagy barátok, akikkel együtt voltunk a szentmisén- s arról beszélünk, hogy: milyen szép volt a szentmise. S amikor visszakérdezünk, akkor már nem is tudjuk, hogy miről szólt a prédikáció, hát így nincs előkészítve az a talaj. Így nem értettük meg azt, hogy „Hallgass el, és menj ki belőle!”. 

Ahhoz, hogy az Isten a mi életünket formálja, engedni kell, hogy a jövő évben bármelyik nap folyamán, visszhangozzék a mi szívünkben az, amit a mai szentmisében hallottunk. 

Kedves Testvérek!

Én azt kívánom, hogy engedjük, hogy az Isten szava szebbé, jobbá és egészségsebbé tegye a mi életünket. Mindannyian tapasztaljuk, hogy milyen ez a világ. Mindannyian tapasztaljuk, hogy mennyi szenvedést tudunk egymásnak okozni. Mindannyian tapasztaljuk, hogy mit tesz a bűn, hogyha engedjük. Azt is megtapasztalhatjuk, -és feltételes módban beszélek- hogy milyen az ellentéte, hogy milyen az, amikor odamegyek a másikhoz, amikor szeretem őt, amikor elfogadom olyannak, amilyen, és azt teszem, amit rajtam keresztül akar az Isten cselekedni. A mai evangélium meghívott arra, hogy engedjük, hogy megtisztítson bennünket. A mi döntésünk az, hogy vagy igent mondunk erre, vagy azt mondjuk, hogy majd valamikor, az elkövetkezendő időben. Tőlünk függ, hogy együtt akarunk-e maradni, és együtt akarunk-e dolgozni az Isten igéjével, hogy megtapasztaljuk azt, amit megtapasztalt ez a megszállott ember, amikor kiűzte a gonosz lelket, akkor visszatért a teljes egészsége. Már akkor nem voltak azok a régi szokások, amelyek eddig megvoltak, és tudott teljes életet élni.

Ezt akarja az Isten is tőlünk, hogy mi is teljes életet tudjunk élni. Ha engedjük, hogy ezek a szavak megérintsenek, gyökeret verjenek, és bőséges termést hozzanak. Ámen!

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

 

 

2024. január 14. ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP †

„Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.”

(Vzs. 39. 8a. és 9a. vers.)

A mai örömhír: 

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből                   

Megnézték, hogy hol lakik Jézus, és aznap nála maradtak.

(Jn 1, 35-42)

Krisztusban Kedves Testvérek!

A mai evangélium és az olvasmány is a meghívásról szól. 

Olyan szépen írja le az olvasmány, annak a fiatal gyermeknek a meghívását, amikor az Isten többször is szólítja, és mivel még nem találkozott az Istennel, ezért azt gondolta, hogy a főpap az, aki ébresztgeti őt. Amikor fölébred oda megy a főpaphoz és azt mondja: hívtál, itt vagyok. 

Milyen érdekes, hogy az a fiatal gyerek, Sámuel, amikor hallja a hívó hangot azonnal válaszol rá. Igaz, hogy még nem ismeri, nem tudja, hogy kicsoda - micsoda, de odaszalad a főpaphoz, Élihez, és azt gondolta, hogy ő hívja, ezért válaszol rá. Majd a főpap amikor rádöbben arra, hogy nem is olyan könnyű ez a feladat, akkor azt mondja a gyermeknek, ha még egyszer valaki szólít, akkor mond azt, hogy „Szólj, Uram, hallja a te szolgád!” Ha lefordítjuk a mi nyelvezetünkre ezt az egy mondatot, akkor azt látjuk, hogy az Isten mindannyiunkat szólít. A keresztség szentségében mindannyian kaptunk egy nevet. Amikor elmondta a pap a keresztelés szavait (én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében) akkor a szentháromság közösségébe oltott be bennünket. 

 . 

Az első ilyen hívó szó a keresztség szentségében volt. Igaz, hogy még akkor olyanok voltunk mi is, mint ez a gyermek Sámuel, hogy még nem értettük, hogy mi is ez. Ahogyan növekedtünk, ahogy az értelmünk erősödött, úgy egyre jobban figyeltünk arra, hogy mit is kér tőlünk az Isten. Van, akit gyermekkorában szólított, van, akit később, vagy éppen ugyebár az alkonyatkor szólít bennünket. 

Ebben a világban, amiben most is élünk, nagyon nehéz meghallani ezt a csendes, halk szót. Hiszen sokszor lehet hallani, hogy nem érek rá, jön a család, sok a feladat, és valóban az a csendes, halk szó, amit az Isten hozzánk intéz, az úgy a nagy zaj mellett, az eltörpül. 

Most, amikor eljöttünk erre a szentmisére, talán fölerősíthetjük ezt az Isteni hangot, ezt a hívó szót, és odafigyelhetünk, hogy mit is kér tőlünk. Nem első szentmisén vagyunk, nem is a másodikon, hanem a sokadikon. Minden egyes szentmisében valamilyen hangot hallunk, hiszen a pap lefordítja az Isten szavát arra a nyelvezetre, amit szeretnénk megérteni. És itt értjük azt, ami történik az olvasmányban, hogy Éli főpap azt mondja ennek a gyermeknek, hogy „Szólj, Uram, hallja a te szolgád!”. Kész vagyok arra, hogy meghalljam azt, amit az Isten kér tőlem. Mennyire egyértelmű hogyha így lefordítjuk a mi nyelvezetünkre azt, hogy „Szólj, Uram, hallja a te szolgád!”, kész vagyok arra, hogy megcselekedjem azt, amit kérsz tőlem. 

Talán ezzel a mondattal át is lépünk az evangéliumba, ahol újból egy meghívást hallunk.

Azt látjuk, hogy Keresztelő János két tanítvánnyal elindulnak és követik Jézust. Amikor Jézus visszatekint, akkor látja, hogy valaki követi. Bizonyára tudta, hogy kik ők, és megkérdezi őszintén, hogy mit szeretnétek. Itt, amikor ezt a szentírási részt nézzük, akkor azt is látjuk, hogy milyen őszinteség van a tanítványok és Jézus Krisztus között. A tanítványok azt mondják, hogy arra vagyunk kíváncsiak, hogy „Mester, ­ hol laksz?”. Kíváncsiak vagyunk arra az életmódra, arra a tanításra, azokra a cselekedeteidre, amelyek isteni mivoltodból eredendő.

Jézus nem azt mondja nekik, hogy ott van Keresztelő János, menjetek, és akkor nézzétek meg, tanuljatok tőle, hanem annyit mond nekik őszintén: hát gyertek, és tekintsetek bele az életembe. Milyen egyszerű a mai evangélium. Gyertek és tekintsetek bele az én életembe. S amikor eljövünk egy szentmisére, amikor kinyitjuk a szentírást, és próbáljuk értelmezni az Isten szavát, akkor azt halljuk: gyertek és tekintsetek bele az életembe. Olyan jó érzés, amikor valóban el tudjuk hinni, hogy az Isten engedi, hogy tőle tanuljunk. Az már egy másik kérdés, hogy akarunk-e tanulni az Istentől. Amikor azt halljuk a szentírásban, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, vagy ugye, hogy imádkozzál ellenségeidért, akkor sokszor azt szoktuk mondani, hogy talán-talán még az első igen, de a másodikat azért már nem. Úgy megkédőjelezzük, sőt eldöntjük, hogy mi az, amit szeretnénk megvalósítani, és mi az, amit szeretnénk nem megvalósítani. Pedig a mai evangélium éppen erre hív meg bennünket, hogy amikor Jézus azt mondja, hogy jöjjetek és nézzétek meg, ott vannak a parancsok, a tanítás, ott van a törvény, ez mind azért van, hogy benneteket szolgáljon. Nem azért, hogy korlátozzon benneteket. 

Kedves Testvérek!

Amikor ezeken elmélkedünk, akkor talán elsősorban azt is látnunk kell, hogy Isten mindannyiunkat meghívott. 

Az első meghívás nem más, minthogy életet ajándékozott nekünk. Hiszen a szüleink iparkodhattak, hogyha az Isten nem áldja meg az ő szerelmüket, szeretetüket, akkor nem vagyunk itt. Az első meghívás az, amikor az Isten megajándékozott az élettel. 

A második, amikor szólított bennünket, az a keresztség szentsége, amikor Isten gyermeke, és a Szentháromság közösségének a tagjává válunk. 

A harmadik meghívás pedig attól függ, hogy nyitottak-e maradunk az Isten szavára. Hogy képesek vagyunk-e arra, hogy akár a mai evangéliumban, vagy az olvasmányban hallottakat engedjük-e, hogy a szívünkig hatoljon. Mindannyiunkat meghívott az Isten, és nem csak meghív, hanem küld is. Abba a világba – amiben én azt mondom, hogy szép világ, igaz, hogy sokszor azt hallom, hogy ilyen nehéz és ilyen csúnya világban élünk, én mégis azt mondom, hogy szép ez a világ, amit az Isten teremtett – és ebbe a világba kell nekünk belenyúlni az Istent.. Hiszen, ha egyszer meghívott, akkor nem csak azért hívott, hogy mi találkozzunk az Istennel, hanem küld is, hogy elhívjuk, ahogyan András tette, hogy elhívjuk azokat a testvéreket is, Krisztushoz, akik még távol állnak tőle. Itt van a küldetésünk. És talán így értjük, hogy nem is olyan nehéz az evangélium, nem is olyan nehéz értelmezni az Isten szavát, hiszen az egész csak egy hívásról és egy küldetésről szól. Igaz, hogy a küldetés sokszor nehéz. Nem könnyű tanúságot tenni, főleg nem akkor, amikor még meg is bélyegeznek. És mégis, ilyenkor, amikor talán valami olyannal találkozunk, akkor jusson eszünkbe Jézusnak az a szava, vagy az a mondata, hogy: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak,”. De azt is hallani kell, hogy: „Nem mondalak többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket.” S milyen szép szavak, amikor engedjük, hogy a szívünkig hatoljon, hogy most már nem egy távoli Isten és egy ember kapcsolat, hanem egy baráti kapcsolat az a meghívás, amelyet megkaptunk az életünkkor, az a megszólítás, ami a keresztségben, és az a küldetés, amit a mai nap is kaptunk.

Én azt kívánom, hogy amikor visszatérünk otthonainkba, munkahelyeinkre, a szürke hétköznapjainkba, ne feledkezzünk el arról, hogy mit is hallottunk. A mai evangélium utolsó mondata, hogy elmegyen András és elhozza a Messiáshoz, a Mesterhez Pétert. Elvezeti! Valahol nekünk is ezt kell tenni. Azokat a testvéreinket elvezetni Istenhez, akik még távol vannak tőle.

Isten adja, hogy ez a mai evangélium erőltesse bennünk azt a mély vágyat, hogy mostantól fogva én is szeretnék Krisztuskörvető, és Krisztus tanúságtevő emberévé válni. Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

2024. január 01-én déli 12 órától,

ÚJÉV, SZŰZ MÁRIA ISTEN ANYJA † FŐÜNNEP

 

2023. december 10, Advent 2. vasárnapja †

SAJNOS A MÁRA MEGHIRDETETT SZENTMISE ELMARADT!

Ho131

 

 

 

◙ 2023. november 26. Krisztus, a világmindenség Királya Főünnep †

Kápolnánk felszentelésének 70. évfordulója, ünnepünk.

A szentmisét celebrálta Tóth István főesperes, c. kanonok;

koncelebrált: Cseh István esperes, c. kanonok;

Molnár Attila káplán, kórházlelkész és Vanyo Péter plébániai kormányzó.

Tóth István főesperes úr prédikációjában felhívta a figyelmet arra, hogy „ …..Számunkra, az itt élők számára 70 esztendeje ez az a kis kápolna, az <emeleti terem>, ahol vasárnapról vasárnapra elkölthetjük Jézussal az utolsó vacsorát, az ő szenvedésének és dicsőséges feltámadásának emlékére.  ……    Mi keresztények, mi Krisztus követők nem élhetünk az Úr napja nélkül. Ez a kápolna, amely most ünnepli 70. születésnapját, lehetőséget biztosít arra, hogy soha ne élhessünk az Úr napja, az Eucharisztia nélkül. …”

Az aggteleki egyházközösség az Egri Főegyházmegyéhez, ezen belül a Szendrői Esperesi Kerülethez tartozik, a Ragályi plébánia része.

Az oltár hátulján lévő felirat szerint:

„A kápolna épült 1953-ban, augusztus 21-én kezdték az alapokat ásni, november 22-én szentelte fel Brezanóczy Pál érseki helynök mennyekbe felvitt Szűzanya tiszteletére.

Építette 1953-ban
Árvai Károly Kőműves mester
Barger István
Bárdos Lajos
Szegő Sándor
Mindszenti Ferdinánd
Pozsgai Ferenc
Vrastyák István kurátorsága idején.”

Ekkor a kápolna még csak a 4 kőfalból állt. A téglából készült harangtorony 1963-ban épült fel Ignácz János (Ignácz Géza plébános úr unokaöccse) elmondása szerint, aki édesapjával meglátogatta plébános urat, és együtt építették meg a harangtornyot és a rajta lévő, ikonikussá vált - saját ötletük alapján kályhacsőből készült - keresztet.

Az oltárképet a múlt század egyik legismertebb hazai pap-festők egyike, Kalocsai Prokop Péter festette 1954-ben.

A kápolna falát körben díszítő stációképeket szintén az oltárkép festője készítette. Egyik kép hátulján egy kis cédulára írt szöveget olvashatunk:

„A keresztúti sorozat a SZENTATYA VI. Pál pápa ajándéka a HANGONYI templom részére az 1965. év karácsonyára, a II. vatikáni Zsinat emlékére. Festette Kalocsai Prokop Péter áldozópap Rómában.”

Vrastyák Pista bácsi nem csak kurátor, hanem a kápolna egyetlen kántora is volt. Felesége, Annuska néni a harangozói és gondnoki feladatokat látott el, a kezdetektől 1990-es évek végéig. Miután megtértek teremtőjükhöz az új harangozó †Csikó Istvánné Margitka néni lett, aki 2014-ben 77 éves korában ment nyugdíjba e tisztségéből. Bár férje református, hűséges segítője volt Margitka néninek a kápolna körüli munkában.

A kápolna építése idején nem csak ragályi plébános volt Ignácz Géza főtisztelendő úr, hanem kőműves, ács, bádogos, hegesztő és mindenes is.
Róla Cseh István esperes úr tudna igazán anekdotázni, aki 1977-től 1989-ig volt ragályi plébános, majd mint putnoki plébános látta el a ragályi szolgálatot is. Mischinger Ferenc főtisztelendő úr lett Ragályon az új plébános 1998 – 2004 között.
Utódja Árvai Zoltán főtisztelendő úr 2004-től 2007-ig. Őt Badi József követte, 2007. augusztusától egy éven át, majd 2008. augusztus 1-től Molnár Attila főtisztelendő úr érkezett, és volt 9 éven át. †Juhász János főtisztelendő úr (nyugodjon békében) sajnos csak rövid ideig lehetett plébánosunk, 2017. aug 01-től haláláig, 2021. május 04-ig. Jelenlegi plébánosunkra Vanyo Péter plébániai kormányzó úrra 2021. augusztus 01-től bízott minket a jó Isten.

Kápolnánkkal kapcsolatos munkálatok: 1998-ban belső festés, mázolás, 2006-ban csillár vásárlás. Ezt követően - Árvai Zoltán főtisztelendő úr idejében, talán 2007. tavaszán – volt a harang villamosítása. Ebben az évben adományként kapott szőnyeggel takartuk el a nem csak csúnya, de süllyedések miatt hepehupás mozaik kockát.

Később, 2008. tavaszán a több helyen lehulló belső vakolat miatt szükségessé vált a javítás és festés. Mivel a villamos vezetékek is elavultak voltak a festés előtt ennek felújítása – és villanyóra csere - is megtörtént.

Az oltárkép restaurálását 2012-ben Pecze Éva, friss diplomás restaurátor, aggteleki lakos végzett el. A kép régi fényében ragyogott, és új, de az eredetivel megegyező keretet is készíttetünk.

Következő nagy lépés - 2014-ben - a kereszt állítása, melynek ötlete †Vass Elemértől származott. Olvasmányai alapján arra a döntésre jutott, hogy egy település nem igazán falu, ha nincs keresztje, ezért – bár a kápolna kertjében kerül felépítésre - az egész falu keresztje, katolikusoké és reformátusoké egyaránt. Ennek megfelelően a kivitelezésbe be lett vonva mindenki. Közmunkások ásták az alapot, az erdészet adta a fát, református mesterek fűrészelték, ifj. vállalkozók szállították és idős mester faragta a követ, polgármester szállította a sódert és a cementet. Adományokból vásároltuk az anyagot és a korpuszt, munkadíjat senki nem kért. A kereszt szentelése is ökumenikus szertartás keretében zajlott.

A kápolnát körülvevő kerítés (melynek vasoszlopait Ignácz Géza főtisztelendő úr szerezte be a bányától, a régi faros busz tetején szállította Aggtelekre és saját kezűleg hegesztette a rígelyt tartó füleket) felújítása is ekkor történt.

†Vass Elemér egy gyönyörű gobelin képpel ajándékozta meg kápolnánkat, melyet felesége †Vassné Ferenczi Ibolya kezdett el hímezni, de időközben bekövetkezett halála miatt Hercsikné Vass Magdolna (Elemér bácsi nővére) fejezett be.

Sajnos ettől többre nem jutott ennek a kis közösségnek az erejéből, pedig a kápolna épületének felújítása is égetővé vált. A régi palatető tönkrement, az aljzat szigetelés hiányában a falak vizesek, repedezettek voltak. Felújítás az Egri Főegyházmegye támogatásával 2015. nyarán történt.

Legutóbbi munkálat a villamoshálózat bővítése volt 2022-ben.

Bízzunk a jó Isten szándékában, segítségében, hogy közösségünk és kápolnánk még sokáig fennmarad.

 

 

2023. november 12. ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP †

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből

    A bölcsességre rátalálnak, akik keresik.

    A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan,
könnyen felismerik, akik szeretik, és rátalálnak, akik keresik.
Már előre megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá.
    Aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja.
Róla elmélkedni tökéletes okosság, aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól.
    Hisz maga megy, s megkeresi azokat, akik méltók rá,
barátságosan megjelenik nekik az utakon, és minden szándékukban találkozik velük.

    Ez az Isten igéje.               Istennek legyen hála.

Bölcs 6, 12-16

 

„Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.”

 

 

 

 

◙ 2023. szeptember 24. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP †

„Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit.”

(Vö. ApCsel 16, 14b)

A mai örömhír: † EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

    Talán rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?

(Mt 20, 1-16a)

„Krisztusban Kedves Testvérek!

Talán a mai evangéliumot hallgatva elsősorban azt értelmeznénk, vagy azt hallanánk ki, hogy van a szőlősgazda, aki bizonyos időközönként kimegyen a piactérre, meghívja azokat, akik ott kinn ácsorognak, és majd elküldi a munkába, egy bizonyos bérért. De hogyha egy kicsit jobban beleakarunk mélyedni ebbe az evangéliumi szakaszba, akkor azt is látni kell, hogy nem egy történetről van szó. Nem csak arról a bizonyos szőlősgazdáról, azokról az emberekről akik ott kinn állnak és a szőlősgazda felfogadja őket, hanem sokkal mélyebb ennek az evangéliumi szakasznak az üzenete. Amit olyan sokszor szoktam sulykolni, nem úgy kell olvasni a szentírás szavait, hogy csak valamit elolvastam, valamit megértettem, és el tudom mondani a tartalmát. A szentírás könyve, a szentírás szavai nem egy történelmi könyv. Nem leírja, hogy mi történt annak idején, hogy Jézus mit mondott a tanítványoknak, milyen csodákat művelt, hanem egy olyan könyv, amely a mi éltünket akarja megváltoztatni. Hogyha így olvassuk a szentírás szavait, akkor rá kell, hogy döbbenjünk arra, hogy rólunk szól ez az evangéliumi szakasz is, hiszen vannak, akik gyermekkoruktól ott vannak a templomban, vannak, akik később jöttek, vannak, akik idősebb korban, és vannak olyanok is, akik haláluk előtt térnek meg. Erről szól ezt a mai evangéliumi szakasz, s nem arról, hogy Jézus egy példabeszéden keresztül mondja el. Hogyha végig elmélkedjük az evangéliumot, akkor valahol mi is benne vagyunk az evangéliumban. Mi, akik gyermekkorunktól fogva ott vagyunk a templomban, akik próbálunk megfelelni az Isten szavának, talán mi is azt mondanánk: olyan sokat dolgoztunk már az egyházért, olyan sok anyagi dolgot fordítottunk az egyházra, olyan sok mindent megtettem, és mégis van olyan, aki csak egy órát dolgozott, s ugyanezt kapja, amit én. S addig, ameddig csak így gondolkodunk, addig ugyanazt értettük meg, ami le van írva ebben az evangéliumban. Addig csak azt értettük meg, hogy emberi módon gondolkodunk. Pedig sokkal többet kell megértenünk. Egy dénár, ami nem sok mindent jelentett, nem sok mindent lehetett érte venni. És az a dénár nem más, mint az Isten országa. És ha így olvassuk, ha így értelmezzük, és így próbáljuk megérteni az Isten szavát, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy mennyire igazságos az Isten. Mi, akik gyermekkorunktól ott vagyunk a templomban, mennyivel több kegyelmet kaptunk, mint azok, akik a haláluk előtt tértek meg. Mennyivel nagyobb volt a mi istenkapcsolatunk, mint azok, akiknek csak egy óra jutott. Igaz, hogy ők is az üdvösséget szerzik meg, de addig, ameddig mi egy kalandot végig járunk az Istennel, addig ők ebből kimaradnak. Bizonyára mindannyian tudnánk mondani dolgokat, hogy amikor az életem folyamán ebben az életszakaszomban ott volt az Isten, vagy ott volt az Isten kegyelme.         És már látjuk is, hogy nem egy történet a szentírás, hanem a szentírás, amit ma felolvastunk.     Ha így értelmezzük és így engedjük, hogy ránk hatással legyen, akkor teljesen megváltoztatja az életünket. Lehet, hogy csak 1 dénárt kapunk, lehet, hogy nagyon kevés az a fizetség amiért dolgoztunk, ahogyan Jézus is elmondja példabeszédben, hogy igen, azok, akik a nap terhét és hevét viselték és mégis csak 1 dénárt kaptak. De milyen jó azzal az Istennel együtt lenni, akinek a szeretetét, akinek a barátságát, akinek a jóságát megtapasztaljuk, s ilyenkor elfelejtjük   azt   az      1 dénárt. Pedig a legtöbbet adja az Isten. Azaz 1 dénár az nem más, mint az üdvösségünk. Teljesen odaad mindent, és meghív bennünket arra, hogy abba a nagy családba legyünk, ahol nem csak dolgozni kell, hanem együtt örvendeni is.

S talán ahogy végig haladunk a szentírás szavain keresztül, eljutunk oda, hogy az Isten aztán azt mondja a nap vége felé: most pedig hívjátok össze mindazokat, akik dolgoznak, és osszátok ki amit megérdemelnek, adjátok ki nekik a bérüket.

Valamikor bennünket is számon fognak kérni. Valamikor -ugyan úgy, ahogy leírja a szentírás- nekünk is az Isten színe elé kell, hogy kerüljünk, és ugyanúgy nekünk is kiosszák azt az 1 dénárt, amiért dolgoztunk életünk folyamán. S lehet, hogy sokszor azt mondjuk, hogy olyan fárasztó, olyan nehéz az a munka, amire az Isten meghívott. Hiszen egy családanyának nem könnyű felnevelni a gyermeket. Egy családnak nem könnyű helyesen nevelni és helyes értékeket adni.      Egy közösségnek nem könnyű elindulni azon az úton, amelyre az Isten meghívta. S talán sokszor mi magunk is tapasztaljuk amikor azt halljuk: mert az egyház ilyen, a papok olyanok, s az elmúlt időben olyan jó volt rádöbbenni, hogy -lehet, hogy a világ szemében azt látják, hogy milyen az egyház, de benne lenni, megélni az Istennel való kapcsolatot pedig -úgy fogalmazhatunk, hogy- jó ebben az egyházban lenni. Jó együtt lenni azzal a szerető Istennel, aki ma is meghívott a munkájára, aki ma is azt mondta, hogy menj a szőlőmbe. Menj, s azzal az erővel, amit adok, azzal dolgozzál azon az ügyön, amire meghívtalak. S lehet, hogy nehéz az a feladat amire az Isten meghívott, lehet, hogy azt mondjuk, hogy már belefáradtam, de ha azt látjuk, hogy küldöttek vagyunk, hiszen nem csak meghívott az Isten a piactéren, nem csak találkozott velünk, hanem azt is mondta, hogy menj és dolgozzál. Mindannyiunknak ma is mondja, hogy dolgozzál azon az ügyön, amelyért érdemes dolgozni. S ezek után föltehetjük a kérdést, hogy érdemes-e az Istenért dolgozni? Érdemes-e azért fáradozni ebben a világban, hogy kigúnyoljanak, hogy kinevessenek, hogy olyan pecsétet nyomjanak rád. S emberi módon azt mondanánk, hogy nem érdemes, de Istennel való kapcsolatunkból pedig azt érezzük, hogy igenis érdemes, hiszen az Isten az, aki erőt ad hozzá.

Kedves Testvérek!

Engedjük meg a mai nap is, hogy az Isten -amikor most a piactéren találkozott velünk- és azt mondta, hogy menjél és dolgozzál a szőlőben, akkor azt is mondja, hogy menjél és valósítsd meg mindazt, amit rád bíztam. És így értjük a küldetésünket, hogy lehet, hogy olyanokkal találkozunk, akik talán nem értik az evangélium lényegét, akik nem értik az Istenkapcsolat lényegét, hogy miért is fontos egy család, miért is fontos a közösség, miért fontos az Istennel való kapcsolat. S éppen ezért kell nekünk kimenni és dolgozni, hogy megértsék ők is, hogy mennyire fontosak mindezek. Amikor befejezzük a munkát, amikor úgy gondoltuk, hogy lejárt az időnk, és az Isten színe elé kerülünk, akkor fogjuk talán a legjobban értékelni, hogy mit is jelent az az 1 dénár. Akik az első órában mentek dolgozni, zúgolódtak, hiszen ők többet kértek volna, többet vártak volna el, mégis csak egyet kaptak. De talán mi, akik ugyan azt a bért kapjuk, bennünket az is sarkall, hogy mi már az Istennel kapcsolatban sok mindent megéltünk, és ez éltet, ez sürget bennünket, hogy továbbadjuk mindazt, amit még mások nem tapasztaltak meg. Hogy meghívjuk őket is, hogy ők is megtapasztalják azt, amit mi magunk tapasztalunk.

Oly sokszor beszélek az oltári szentségről. Ha jobban belegondolunk, ez a valódi találkozás, amikor a szőlősgazda kimegy, és azt mondja, hogy menjél, dolgozzál a szőlőmben. Amikor magamhoz veszem és visszatérek abba a felbolydult, bűnös világba, akkor értem meg, hogy rajtam keresztül működik az Isten. Legyen az fiatal, idősebb, vagy idős, ha engedjük, az Isten mindannyiunkon tud működni, mindannyiunk lehet az Isten szeretetének, az Istennek a szavának továbbadója. És ez az a munka, ez az a szőlőskert, ahol lehet, hogy nem szüretelünk, lehet, hogy csak kapálgatunk, vagy éppen feltörjük azt a földet, vagy éppen kacsolunk, amikor neveljük a gyermeket. Amikor helyes értékeket képviselünk, amikor mutatjuk magunk számára a helyes utat, akik eltévedtek akkor mindig az Isten szőlőskertjében dolgozunk.

Én ezt kívánom mindannyiótoknak, ha netán elfáradnátok, amikor azt veszitek észre, hogy nem érdemes, hiszen kigúnyolnak, pecsétet nyomnak ránk, akkor döbbenjünk rá arra, hogy mi nem a világnak mondtunk igent, hanem annak, aki naponta meghív, és azt mondja, hogy menj és dolgozzál a szőlőmben. És ahogyan leírja a mai evangélium, 1 dénár, ami mindet odaad, a legtöbbet szerzi meg számunkra, hiszen a világ nem tudja megfizetni azt, amit az Isten megfizet.    A világ nem tudja nekünk megadni az üdvösséget, esetleg elvenni tőlünk, de az Isten, a szőlősgazda nem fizetőeszközt akar adni a kezünkbe, amiért talán tudnánk valamit venni.       A szőlősgazda egy hatalmas ajándékot ad: az üdvösséget.

Ezt kívánom, hogy ebben a szentmisében is megértsük, hogy mit is jelent az Isten szőlőmunkásának lenni. Mit jelent istengyermekként tanúságot tenni abban a világban, azokon a helyeken, abban a közösségben, vagy éppen abban a csoportban, ahol élünk és vagyunk.         Merjük kivinni a mai nap is azt a végtelen szeretetet, akivel hamarosan találkozni fogunk. Merjük megengedni, hogy rajtunk keresztül átölelhesse azokat is, akiket talán a bűn, a világ zaja, és sorolhatnám mindazt, ami odakinn átölel, hogy megtalálják azt, hogy hol van az a piactér, hol van az a szőlősgazda, aki azt mondja, hogy most pedig menjél és dolgozzál. És ezért a fizetség nem más, mint az az üdvösség, amelyet szeretnénk mindannyian elérni. Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

◙ 2023. augusztus 27. Évközi 21. vasárnap †,

Betakarítási ünnep-hálaadás

Az aratási-, betakarítási hálaadó ünnepség a katolikus egyház ünnepe volt, amelyet egyházilag is engedélyeztek annak idején. Sajnos kb. az 1950-es évekig tudták csak megvalósítani, mert utána lassan elmaradt, ma pedig már nem igénylik az emberek a terménymegáldást sem. Ehhez hozzájárult, hogy nyilvános egyházi ünnepségekre nem kerülhetett sor az előző rendszerben.

Hála Istennek, 2005. Augusztus 20-i ünnepnapon, ismét elkezdődött ennek a szép hagyománynak a felelevenítése, Sok templomban szentmise keretében, terményáldás és kenyérszentelés volt.

Régen a megtermett új kenyérért volt hálaadás s egyben adomány az első kenyérből, a falu határán túl élő éhezőknek. Az ünnepség a szociális szeretet felkeltésének és fejlesztésének szolgálatában állt. A hálaadást szeretetadományok gyűjtésével és osztásával kapcsolták össze. Nemcsak gabonafélét, de egyéb terményadományokat is gyűjtöttek.

„Örökké tart, Uram, a te irgalmad: * ne vesd meg kezed alkotásait!”

Vö. 8bc. vers.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből

    Őbelőle, őáltala és őérte van minden

    Testvéreim!

Milyen mélységesen gazdag az Isten bölcsessége és tudása!

Milyen kifürkészhetetlenek szándékai,  és milyen megfoghatatlanok útjai!

Vajon ki látta az Úr gondolatait, és tanácsot ki adott neki?

Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle?

Őbelőle, őáltala, és őérte van minden, övé a dicsőség mindörökké! Ámen.

    Ez az Isten igéje.

Istennek legyen hála.

 

 

◙ 2023. augusztus 13. NAGYBOLDOGASSZONY ÜNNEPE †,
KÁPOLNÁNK BÚCSÚJA

„Uram, jobbodon áll a királynő *arannyal átszőtt ruhában.”

Vö. 10b. vers.

Kápolnánkat búcsúját ünnepeljük, mert hetven évvel ezelőtt a mennybe fölvett Boldogságos Szűz Mária, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel.

A Boldogságos Szűz Mária mennybemenetelét ünnepeljük, akit „földi életének befejezte után” Szent Fia testben és lélekben megdicsőített, azt a hitigazságot, dogmát, hogy Szűz Mária nem úgy halt meg, mint akárki közülünk. Az ő testét nem érte romlás, hanem a mennyei dicsőségbe testestől-lelkestől felvétetett, s a mindenható Isten a mindenség királynéjává tette. 

Igazán megható, kegyelmekben gazdag alkalmunk volt. A szentmisét celebrálta és lélekemelő szentbeszédet mondott főtisztelendő Cseh István esperes úr - volt plébánosunk -, koncelebrált főtisztelendő Vanyo Péter plébániai kormányzó úr - jelenlegi plébánosunk -, és fényét emelte Mihalik Bertalan kántor úr zenei kísérete.

Virágdíszek Bódis Eszterke keze munkáját dicsérik.

 

 

2023. augusztus 09. Évközi 18. hét szerda

A keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein), szűz és vértanú, Európa társvédőszentje

A mai vértanú ünnepen kápolnánk volt a Borsodnádasdi közösség hittantáboros csoportja főtisztelendő Székely Dénes c. kanonok, plébános vezetésével. Az ünnepen túlmutató, felnőttek számára is okulásra szolgáló szentbeszéde mindannyiunknak emlékezetes marad.
A megszokottól eltérően, hangszeres kísérettel a karizmatikus megújulás dalait énekelhettük együtt a gyerekekkel.

 

◙ 2023. július 30,   ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP †,

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből

    Trónraléptekor Salamon bölcsességért könyörög.

    Gibeonban megjelent az Úr Salamonnak, éjszaka, álmában. Így szólt Isten: ,,Bármit kérsz, megadom neked!'' Salamon ezt mondta: ,,Uram és Istenem, királlyá tetted szolgádat atyám, Dávid helyett. Dehát fiatal ember vagyok, nem tudom, miként kell uralkodni. Szolgád a te kiválasztott néped élén áll, egy nagy nép élén, amelynek se szeri, se száma. Adj hát szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat. Mert hisz ki tudná másképp kormányozni ezt a te nagyszámú népedet?''

    Tetszett az Úrnak, hogy Salamon ilyen kéréssel fordult hozzá. Ezért Isten ezt mondta neki: ,,Mivel épp ezzel a kéréssel fordultál hozzám, és nem hosszú életet vagy gazdagságot kértél magadnak, nem is ellenséged életét kérted, hanem bölcsességért könyörögtél, hogy igazságot szolgáltathass, íme, megadom neked, amit kértél. Olyan bölcs és értő szívet adok neked, amilyen nem volt előtted, s nem lesz utánad sem.''

    Ez az Isten igéje. ­

Istennek legyen hála.

 

„Törvényedet szívből szeretem, * én Uram, Istenem.”

 Vö. 97a. vers.

 

◙ 2023. július 15. Szent Bonaventura püspök és egyháztanító emléknapja

„Az Isten igazságában jártas emberek

ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt,

s akik igazságra tanítottak sokakat,

tündökölnek örökkön örökké,

miként a csillagok.”      (Dán 12.3)

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből           (Mt 10,24-33)

Krisztus követői bátran nézzenek szembe a nehézségekkel!

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:

Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Elégedjék meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan lesz, mint ura! Ha a családatyát Belzebubnak csúfolják, mennyivel inkább háza népét?

Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!

És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is a pokolba taszíthatja.

Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számontartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!

Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.

Ezek az evangélium igéi.

Áldunk téged Krisztus.

 

„Keressétek az Urat, alázatos lelkek, * és szívetek újraéled!”

 

Mai szentmisénket Cseh István kanonok úr celebrálta, aki hittanosaival kirándult Aggteleken és 1977-1998-ig volt plébánosunk.

Szép, tartalmas prédikációja keretében hittanórát is tartott a bűnről, a szeretetről, hitről, bátorságról és félelemről, mely okulásul szolgált nem csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is.

Köszönjük a jó Istennek, hogy hozzánk vezette őt a mai napon!!

 

 

◙ 2023. július 09.   ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP †

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből

    Ha lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok.

    Testvéreim! Ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek.

Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által.

    Így tehát, testvéreim, nem tartozunk a testnek azzal, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok.

    Ez az Isten igéje.

„Istenem és királyom, magasztallak téged: *
szent nevedet áldom örökkön-örökké.”

 

 

Ezen a vasárnapon új taggal gazdagodott egyházunk, egy gyönyörű kislány megkeresztelésére került sor.

Dicsérjük Urunkat, és adjunk hálát neki, aki magához ölelte és megáldotta a gyermekeket!

Áldott legyen az Isten mindörökké!

 

 

 

 

 

 

◙ 2023. június 25.  ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP †,

„Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.”

A mai örömhír:

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből      Mt 10,26-33

Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg!

 

„Krisztusban Szeretett Testvérek!

A mai Evangélium két olyan fontos üzenetet is hordoz, amelyet talán érdemes átgondolni, vagy talán érdemes megfontolva megélni.

Az egyik üzenete a mai evangéliumnak, amikor azt mondja Jézus, hogy ne féljetek azoktól, akik a testet megölik. Annak idején, Jézus utáni korban volt a vértanúk kora, amikor az apostolokat, a keresztényeket üldözték és kivégezték. Jézus azt mondja, hogy ne féljetek ezektől. Elvehetik az életeteket, de az csak egy földi dolog. Attól féljetek inkább, aki kioltja bennetek a lelket. Egy ilyen világban, amiben élünk, nagyon jól tapasztaljuk és halljuk, hiszen amikor bekapcsoljuk a televíziót, amikor rákattintunk az internetre, halljuk és látjuk, hogy mennyi minden behálóz bennünket.

Annak idején, amikor még otthon voltam, fiatalabb koromban, nagy sikere volt a sorozatoknak, s ugye ahányszor jöttem-mentem, néha úgy rápillantottam, vagy belehallgattam, és már akkor megütötte a fülem az, amikor egymás ellen akár a gyűlöletet, vagy éppen a házasságtörést, vagy azokat a bűnöket erősítették, amely ellen nekünk hadakoznunk kell. És nem csak az otthoniak, hanem sokszor mi magunk, keresztény emberek is olyan jól érezzük magunkat, amikor végig nézhetjük a sorozatainkat. Belegondolunk-e amikor végig néztük, hogy mit adott nekünk? Vagy csak azért nézzük, hogy eltöltsük az időt? S amikor átgondoltam, hogy mennyi kárt okoz akár csak az, hogy ugye megnéztünk egy részt ebből a sorozatból, és akkor lehetett látni, hogy gyűlölködnek, házasságot törnek, egymást megcsalják, akkor rádöbben az ember arra, hogy mire is akar bennünket megfogni, vagy behálózni a világ. Jogod van ahhoz, hogy elmondd a saját igazságodat, jogod van ahhoz, hogy ha már nem úgy viselkedik a férj/a feleség, akkor nyugodtan elválhatsz, sőt kereshetsz magadnak mást. Jogod van ahhoz, hogy megtedd azt, amit te szeretnél. És éppen erre mondja Jézus a mai evangéliumban, hogy ezektől vigyázzatok. Vigyázzatok attól, aki képes a lelketeket megölni. Fölhívja a figyelmünket arra, hogy a sátán -ordító oroszlán módjára- ott jár és kószál, hogy kit tud elnyelni. Erősen, a hitben álljatok ellen neki, halljuk a szentírásban. Fölhívja a figyelmünket arra, hogy keresztény létünkre föl kell fegyverkeznünk a sátán, a gonosz kísértései ellen.

Valóban szükségünk van nekünk arra, hogy megnézzük azokat a sorozatokat? Szükségünk van-e arra, hogy a lelkünket beszennyezze? Szükségünk van-e arra, hogy minden féle-fajta súlyos bűnökkel terheljük a mi lelkünket? S erre hívja meg a mai Evangélium a Krisztuskövetőket, hogy figyeljetek oda, hogy mit fogyasztunk, hogy mit engedünk be a mi lelkünkbe, hogy mi formál bennünket, és a mi lelkünket.

A másik ilyen üzenete az Evangéliumnak, az, hogy: ha megvallotok engem az emberek előtt.

Kedves Testvérek! Meg tudjuk-e vallani Jézust úgy, hogy nem ismerjük? Tudunk-e tanúságot tenni egy olyan személy mellett, akiről csak annyit tudunk, hogy Jézus Krisztus, hogy valamikor megszületett Betlehemben, keresztre feszítették, és az embereket megváltotta? Elegendő-e a keresztény embernek ez a tudat? Elegendő-e ez a sok információ? Hogyan tudnánk mi tanúságot tenni, hogyha nem építünk személyes kapcsolatot az Istennel? Hogyha csak elrebegjük azokat a kötött imákat, hogyha kötelességből eljövünk a szentmisére, részt veszünk a szentségekben, elegendő-e ez? Én úgy gondolom, hogy a keresztény ember feladata az, hogy személyes kapcsolatot építsen ki az Istennel. Addig, ameddig nem ismerem meg az Istent, ameddig nem ismerem meg az ő halk szavát, addig úgy gondolom, hogy nem is tudunk tanúságot tenni arról a szerető Istenről, aki értünk adta az életét. Elmondhatjuk azokat az információkat, amit hittanon, vagy életünk során megtanultunk, hogy igen, Jézus Krisztus a második isteni személy, aki megváltotta az emberiséget, a harmadik isteni személy a Szentlélek, aki megszentelte. De ha megkérdezik tőlünk, hogy nekem mit jelent a második isteni személy, vagy a harmadik, akkor ugyan mit mondanánk? Mi lenne az a válasz, ami sajátos az én személyemhez? Hogy ismerem az isteni személyeket, milyen kapcsolatom van velük? S amikor megszólítom az Atyát, megszólítom a Fiút, amikor hívom segítségül a Szentlelket, és nem csak kötött imában, hanem saját szavaimon keresztül, akkor ismerjük meg valójában: a Szentháromság az, aki megteremtett, aki megváltott és aki megszentelt bennünket. S azt mondja Jézus a mai evangéliumban, hogy: tegyetek tanúságot rólam, aki megvall engem az emberek előtt ….. De csak akkor tudjuk ezt megtenni, hogyha élő kapcsolatot teremtünk az Istennel.

A tegnapi nap folyamán, este, bekapcsoltam az internetet, és próbáltam egy olyan tartalmi dolgot keresni, amely a lelki életemet erősítheti. S érdekes módon egy olyan videót találtam, amely a szüntelen imádságról szól. Egy fiatal szerzetesnek az élete, aki fölteszi az életét az Istenre, de valahol nem találja a lényeget, s a szívében ott motoszkál, hogy mit is jelent az, hogy „szüntelenül imádkozni”. Elindul megkeresni a nagy bölcsességet, elindul, hogy megkeresse a szerzetes atyákat, és megkérdezze tőlük, hogy mit jelent szüntelenül imádkozni, szüntelenül az Isten jelenlétében élni.

Az egyik azt mondja, hogy vedd elő a Szentírást, olvasgasd, és próbáld megérteni, hogy mit is mond neked az az ima, mikor szüntelenül imádkozol. A fiatal szerzetes próbálja életté váltani, amit mond, de mégsem elégíti ki a vágyát. Még mindig ott van az, hogy a szüntelenül imádkozás sokkal mélyebb lehet, mint amit ez a szerzetes atya mondott. Elindul, és próbálja kutatni-keresni, de nem találja. Egyik alkalommal, amikor elindul, hogy fölkeressen valami szerzetest, valami öreget, akkor útközben valaki mellé társul, egy idős bácsi, akinek a kinézete olyan volt, mint egy sztarecnak [idősebb, példás életű, tekintélyes szerzetes], ugye öregnek, és hát amikor elkezdenek beszélgetni, akkor valóban egy szerzetes volt, akitől megkérdezte, hogy szerinte mit jelent az, hogy szüntelenül imádkozni. S azt mondja neki ez a sztarec, hogy gyere el hozzám, maradj nálam egy pár napa, s megpróbálom neked elmagyarázni, hogy mit jelent a szüntelen imádkozás. A fiatal szerzetes beleegyezett, és elmegy, hogy megtalálja azt a mélységes titkot, azt az értéket, azt a kincset, amire annyira vágyott. S ahogyan telnek a napok, a sztarec annyit mond a fiatal szerzetesnek: tudod, a lényege az, hogy egy mondatot ismételgess egész nap: „Uram, Jézus Krisztus könyörülj rajtam!” A görögök is ugyanezt szokták mondani a chotkin [csotki-n; Jézus-ima recitálásához segítségül szolgáló imafüzér], és próbálnak odafigyelni arra, amit mondanak, hogy Uram, Jézus Krisztus könyörülj rajtam bűnösön. S ugye először csak hatezerszer kellett elmondani egy nap, majd azután tizenkétezerszer, és egyre többször kellett elmondani. S amikor sikerült a fiatal szerzetesnek, s elmegy a sztarechez, hogy beszámoljon, hogy mennyire jó, mennyire sikerült, akkor a sztarec annyit mond, hogy: vigyázz fiam, nehogy a gőgnek a bűnébe essél, hogy elérted azt, amit szeretnél, hogy a szüntelen imádság az, amikor odafigyelünk arra, amit az Isten kér tőlünk.

Kedves Testvérek!

Talán mindannyian megértettük, hogy mit is jelent az, hogy: szüntelenül az Isten jelenlétében élni, mindegy, hogy kapálunk, hogy nyírom a füvet, vagy éppen főzök a családomnak, mindig Isten jelenlétében élni. Ez az, ami valóban az embert formálja. S amikor rádöbbenünk arra, hogy valamitől megváltozott az életünk, akkor az nem más, mint az, hogy megértettük a szüntelen imádkozás lényegét. S amikor már tudunk helyesen imádkozni, akkor úgy gondolom, hogy elértük azt a szintet, hogy tanúságot is tudunk tenni az emberek előtt. S lehet, hogy nem szavakkal, lehet, hogy nem azt fogjuk kiabálni, hogy én megtaláltam a drágakövet, amit kerestem, megértettem a lényegét az egyháznak, hogy mit is jelent az Isten jelenlétében élni, hanem azt, amikor valóban életté váltom, szavak nélkül, és cselekedetek által. Amikor rám tekintenek az emberek és sugárzik belőlem az Isten, akkor tudunk tanúságot tenni, akkor tudjuk valójában megvallani, hogy igen, én az Istenhez tartozom, az Isten pedig énhozzám.

Kedves Testvérek!

Én ezt a kihívást, ezt a közös együttlétet kívánom mindannyiunknak, hogy ráérezzünk arra, hogy a szentmise -amikor elindulunk- hogy milyen hatalmas kegyelmeket ad. Hogy a küzdelmek, amikkel mindennap küzdünk, az nem is olyan nehéz, hogyha Isten ott lesz az életemben. Hogyha naponta többször is emlékezek arra, hogy az Isten velem küzd, az Istenem bennem van, és az Isten általam cselekszik. Akkor valóban megértettük, hogy mit is jelent tanúságot tenni ebben a világban.

Én ezekkel a gondolatokkal, és ezzel a feladattal küldelek vissza abba a világba, amiből eljöttünk, hogy tanúságot tegyünk ne csak szavainkkal -nagyon fontos az is- de elsősorban az a legfontosabb, hogy az emberek megtapasztalják, és ne azt lássák, hogy milyen rossz emberek vagyunk, hanem azt, hogy miért vagyunk mi másak, hogy miért van több erőnk, miért tudunk másképp viselkedni, beszélni és cselekedni. Mert a mi életünk Krisztusra, és az ő anyaszentegyházára épül. Isten adja, hogy a Szentháromság Egyisten életéből tudjunk mi is tanulni és tanúságot tenni, hiszen a Szentháromság nem egymásellen veszekedik, vitatkozik, hanem szeretettel van egymás iránt. Az Atya nem gőgösködik, hogy én vagyok a főnök, ti pedig a beosztottak, mind a három isteni Személy egyenrangú. Mind a három isteni Személynek megvan a saját feladata, és mégsem nagyobbak egymástól. Egy mind a három, hiszen az Atyát is Istennek, a Fiút is és a Szentlelket is Istennek hívjuk, de mind a három isteni Személynek más a feladata: Az Atya teremt, a Fiú megvált, a Szentlélek pedig megszentel. És együtt akarnak cselekedni, nem külön-külön. Erre akar bennünket is megtanítani, hogy közösségben együtt cselekedni, együtt szeretni, és egyé válni. Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

◙ 2023. június 11. KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE: ÚRNAPJA †, Főünnep

„Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!”

A mai örömhír: † EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 6, 51-58)

„Az én testem valóban étel, az én vérem valóban ital.”

 

Krisztusban Kedves Testvérek!

Azt halljuk a mai evangéliumban: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.”

A mai kor emberének talán nem sok mindent mondana ez a mai evangéliumi rész. Sőt, maga Jézus is mondja: aki nem eszi az én testemet, és nem issza az én véremet, az nem hozzám tartozik.          S amikor ebben a fergetegben élünk, akkor látjuk azt, hogy mennyi ember csak a földi javakat habzsolja, mert szükséges a hírnév, fontos, hogy minél több pénzem legyen, hogy elismerjenek az emberek, és sorolhatnám mindazt, amit ez a világ fölkínál nekünk. Sok ember ebbe a kelepcébe belesétál, s majd, amikor elérkezik az idő, akkor lehet, hogy azt mondja, hogy milyen büszke lehetek magamra, mert mindent, amit akartam az életben, elértem. Föl se teszi magának a kérdést, hogy valóban elért-e mindent. Hol van az az örök élet? S éppen ezért nagyon is alkalmas és jó ez a szentírási rész Krisztus Testének és Vérének ünnepén, mert bennünket, keresztény embereket is behálóz ez a világ. S amikor halljuk ezeket a szavakat, amit Jézus a kafarnaumi zsinagógában elmond, akkor bennünket is arra sarkall, aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Krisztus egyé akar válni velünk. És éppen ezért amikor annak idején, az utolsó vacsora termében azt mondja a tanítványainak, az apostoloknak, hogy ez az én testem, ez az én vérem, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, akkor azt akarta és azt kívánta, hogy egyesülhessen mivelünk. De nem csak azt akarta Jézus, hogy abban a fehér ostyában elrejtőzve, abban a kevés borban itt maradjon az Oltáriszentségben, vagy éppen az oltári szekrényben, hanem azt akarta, hogy magunkhoz véve az Oltáriszentséget, megerősítsen bennünket. Ő nem csak velünk akart élni, nem csak köztünk akart maradni, hanem bennünk akar maradni. Ezért adja meg az Oltáriszentséget, és ezért mondja a kafarnaumi zsinagógában, hogy aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Krisztus vágyva vágyik arra, hogy egyesülhessen azokkal, akikkel a keresztség szentségében egyesült. De nem csak egyesülni akar, nem csak bennünk akar lakni, hanem küldetést is akar nekünk adni. Ahogyan a tanítványoknak is küldetést adott: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ahogyan azt mondja a tanítványoknak, hogy menjetek, hirdessétek minden népnek, kereszteljétek meg őket az atya, a fiú és a szentlélek nevében, és én veletek maradok a világ végezetéig.

Nem valósította meg Jézus ezeket a szavakat? Hát közöttünk maradt az Oltáriszentség, közöttünk maradt a bűnbánat szentségében, a keresztség, a betegek kenete, vagyis egyszóval mind abban a hét szentségben, amit megalapított, amit reá bízott az apostolokra, közöttünk, velünk maradt egészen a világ végéig. Jézus semmit nem titkol el! Ha így olvassuk az Isten igéjét, akkor rádöbbenünk arra, hogy mennyire élő az Isten szava, mennyire formálja azokat, akik képesek odafigyelni az ő hangjára, akik képesek nyitott szívvel elfogadni azt amit hallanak az evangéliumban, vagy a szentírás szavain keresztül. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.

Hamarosan a szentáldozáshoz járulunk. Talán itt fogjuk megérteni legjobban azt a titkot, amit ebben az evangéliumi szakaszban hallottunk. S talán kevésszer éljük meg, hogy milyen csodálatos az, amikor rajtunk keresztül fejti ki a hatását, amikor a mi kezeinken keresztül, a mi bátorító szavainkon, vagy éppen a mi szerető szívünkön keresztül akar az emberek között járni. És ez a mi küldetésünk. Ezért hívott meg bennünket az Isten, hogy formálhasson és visszahelyezzen abba a világba, amely ránk van bízva, amelyet nekünk kell gondozni, őrizni, amely nekünk eledelt és nyugalmat is ad, egyaránt.

Kedves Testvéreim!

Amikor az Oltáriszentségre gondolunk, akkor azt is látjuk, hogy nem csak az utolsó vacsora termében történt a nagy csoda. Amikor azt mondja Jézus a tanítványoknak, hogy „ezt cselekedjétek”, minden egyes szentmisében elhangzanak ugyanezek a szavak. És talán kevésszer gondolunk arra -amikor elindulunk a szentmisére- hogy fölkészítsük a lelkünket, hogy ne késsünk el, hogy odafigyeljünk, mit mond az Isten, mit üzen nekünk, és hogy hová küld bennünket.      Mind ehhez szükségünk van az Oltáriszentségre. Mi nem jöhetünk úgy a szentmisére, hogy csak beesünk, mi nem készülhetünk a szentmisére úgy, hogy „ja, az csak egy program”. „Aki nem eszi az én testemet és nem issza az én véremet”, az nem lehet egy velem. Kemény szavak, amiket Jézus hangoztat, amit elmond, és éppen ezért megbotránkoztak még a zsidók is, hogy hogyan lehet az, hogy ez adja nekünk eledelül testét. De mi tudjuk jól keresztény létünkre, és amikor gyakoroljuk hitünket, hogy igenis nekünk az Oltáriszentség a legfontosabb, amikor magunkhoz vesszük, amikor azt mondjuk, hogy „Ámen.”, hogy úgy van, ez valóban Krisztus teste. S amikor visszatérünk a világba, akkor talán kevésszer gondolunk arra, hogy most már nem csak egy olyan ember jött be, aki a szentmisére ment. Talán érdemes lenne átgondolni, hogy amikor az Oltáriszentséget magamba fogadtam, a szívembe, akkor én is ugyanaz vagyok, mint mellettem az oltárszekrény.    Az a valaki, aki őrzi Krisztust, akin meg kell, hogy látszódjon, hogy én Krisztushoz tartozom, hogy Krisztus bennem él.

Én ezt kívánom mindannyiuknak, hogy a mai naptól fogva törekedjünk arra -amikor szentmisére indulunk-, hogy gondoljunk arra, hogy nem mindegy hogy hogy esek be a szentmisére.             Nem mindegy, hogy mit is üzen nekem Krisztus. Hiszen ha csak úgy megyek a szentmisére, és úgy járulok a szentáldozáshoz, mint az, aki azt sem tudja, hogy mi történik, akkor hogyan is fejthetné ki a hatását a mi Urunk, Jézus Krisztus. Amikor sokszor lehet azt hallani a papok szájából, hogy mert úgy mennek a hívek a szentáldozáshoz, mintha csokit, vagy valami kekszet osztanánk.     Talán érdemes elgondolkodni azon, hogy mi is az az oltáriszentség, és talán papként én nagyon szeretném a szívetekre kötni, hogy merjünk a szentmisére készülni, merjünk odafigyelni, hogy mit akar nekünk konkrétan üzenni az Isten. Hiszen, ha nem figyelünk oda, akkor lehet, hogy sértő és lehet, hogy megbántó szavakat használok, de jobb, hogyha otthon maradnék. Sokkal több dolgot tudunk otthon elvégezni, mint azáltal, hogy itt végig hallgattuk a szentmisét, végig unatkoztuk, és azért csak, mert hogy így szokás, mert így illik.

Krisztus nem erre vár! Krisztus arra vár, hogy a Te szívedet és az enyémet egyaránt tudja változtatni. Ezért maradt közöttünk. Ezért fogjuk hamarosan szívünkbe fogadni. És amikor ott lakozik a szívetekben, akkor egy rövid fohásszal köszönjétek meg, hogy az apostolokra, az apostolok pedig tovább adták azt, amit kért Jézus az utolsó vacsorán: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Velünk, köztünk és bennünk akart maradni az Isten. Ámen.

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

„Dicsérd, Sion, Üdvözítőd: Jó Pásztorod, hű segítőd áldja hangos éneked!”

 

◙ 2023. május 28. PÜNKÖSDVASÁRNAP †,  a Szentlélek eljövetelének ünnepe

 

„Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.”

 

A mai örömhír: † EVANGÉLIUM Szent János könyvéből.

Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket: Vegyétek a Szentlelket!

Krisztusban Szeretett Testvérek!

Ma, mikor Pünkösdvasárnapján eljöttünk erre a szentmisére, akkor talán valahol az a gondolat jár az eszünkben, ami annak idején, Jézus korában történt: fölment a menybe és majd ötven nap húsvét után elküldi a Szentlelket. Megünnepeljük azt az ünnepet, s talán sokszor csak arra gondolunk, hogy az a tizenegy apostola -aki ott volt bezárkózva az emeleti terembe- nekik szükségük volt a bátorításra, pedig sokkal többről van itt szó. Nem csak a tizenegy apostolt akarja bátorítani a Szentlélek, nem csak a tizenegy apostolt akarja vezetni életük útján, hanem bennünket is, keresztény embereket, az egyházat is, és mindazokat, akik engedik, hogy szóljon hozzájuk a Szentlélek. Egyházunk ünnepeiben benne van Urunk mennybemenetele, Pünkösd, Szentháromság vasárnapja, Krisztus teste és vére. Következő ünnepünk Szentháromság vasárnapja lesz, amikor a Szentháromságot együtt látjuk, de mielőtt az egységről és a közösségről beszélnénk, most külön kiragadjuk a harmadik isteni személyt, a Szentlelket, aki számunkra segítség akar lenni életünk útján. Abban a világban, amibe bele helyezett bennünket az Isten, mindannyiunknak szüksége van arra a lélekre, aki eligazít bennünket ebben a világban.

Egy édesanya amikor neveli a gyermekeit, vagy egy nagymama, amikor az unokáinak tanácsot ad, nagyon is fontos, hogy hogyan neveli, vagy milyen tanácsot ad. A bérmálás szentségében hét olyan ajándékot is kapunk a Szentlélektől, amelyre minden egyes embernek, sőt a keresztény embernek szüksége van, hiszen jótanácsra mindig szükségünk van az életünk folyamán. Amikor az idősebb odafordul a fiatalabbhoz és elmondja, hogy hogyan kellene, hogyan lenne jobb, ha megtennéd ……. Vagy amikor az értelem lelke megvilágosít bennünket -legfőbbképpen a vizsgák előtt- amikor odaülünk a tanár elé, és számot kell adni, milyen fontos, hogy a Szentlélek megvilágosítson, megsúgja mindazt, amit megtanultunk, és számot tudjunk belőle adni. Az erősség lelkére is szükség van, hiszen ahogyan a tanítványokat megerősítette a lélek, és bátran tudtak tanúságot tenni, ugyanúgy nekünk is szükségünk van sokszor, hogy megerősödjünk, hogy bátrak legyünk legyőzni mindazt, amivel szembe kell nézni. Ha csak azt látjuk, vagy figyeljük az egyháznak a történetét, akkor azt is halljuk és látjuk, hogy mennyi mindennel kellett megküzdenie. És a mai korban is ugyanígy van ez: amikor ideológiákat gyártanak, amikor nincs Isten, amikor nincs szükség a hitre, a vallásra, igenis szükség van a keresztény embernek arra, hogy bátran ki tudjunk állni, hogy igenis ma is szükség van azokra az értékekre, amelyekre szükség volt annak idején. Képzeljünk bele: hogy ha nem állnánk ki a család mellett, ha nem állnánk ki az élet mellett, akkor milyen közösség lenne, milyen világban élnénk. Éppen ezért van szükség az erősség és a bátorság lelkére, hogy ki tudjunk állni mindazok az értékek mellett, amelyre szükségünk van. Sorolhatnám tovább mindazokat az ajándékokat, amelyeket a bérmálás szentségében elnyertünk. De nem csak ezért van szükség a Szentlélekre, hanem azért, hogy helyesen tudjunk menni azon az úton, amelyen már Jézus Krisztus végig haladt.

Kedves Testvérek!

A Szentlélekről olyan sokszor megfeledkezünk, Hiszen amikor imádkozunk, akkor azt szoktunk mondani, hogy „Istenem, segíts meg!” vagy „Istenem rád bízom ezt a nehéz helyzetet!” …. vagy éppen családtagjaimat. Sokszor megszólítjuk a megváltót, a Fiú Istent: „Urum Jézus Krisztus, nem tudom mit kell tegyek.” De a Szentlélekhez olyan kevésszer fordulunk, pedig mindannyiunknak szüksége lenne arra, hogy a Szentélek legyen az, aki megsúgja, aki vezeti és aki segítségére van a társadalomnak. Föltehetjük a kérdést, hogy miért élünk ilyen világban, miért van ennyi széthullott család, miért van ennyi tönkrement élet? ….. Mert valahol kihagyjuk a Szentlelket, aki szeretne összekapcsolni bennünket, aki szeretne vezetni bennünket, s aki szeretné hogy a legjobbat, a legszebbet átéljük. Olyan jó végig nézni ezen a közösségen, amikor látunk fiatal családokat, fiatal nemzedéket. Éppen ezért nekünk is szükségünk van arra, hogy a fiatalságban el tudjunk igazodni. Ezért kell a szentlélek! Hogy mindazok a buktatók, amik ottvannak a világban az életünk folyamán, hogy a szentlélek segítségével jobbá tudjunk lenni.

Kedves Hívek!

Engedjük meg a mai nap, hogy a Szentlélek szóljon hozzánk! Nem úgy szól, mint a világ, hogy látjuk, érezzük, halljuk azt a zajt, ami körülöttünk van, azt a sok rosszat. A Szentlélek csak csendben szólítgat bennünket, csendben kopogtat a lelkünk ajtaján, és csendben mondja a helyes utat. De ha odafigyelünk, akkor bizonyára tud bennünket vezetni. Ha egy család, egy közösség, ha egy társadalom odafigyel a Szentlélek vezetésére, akkor úgy gondolom, hogy a legjobbat teszi. Akkor nem azokat a buktatókat keressük, amelyben el tudunk bukni, hanem engedjük, hogy a Szentlélek bennünket is felüdítsen, bátorítson és segítsen. Ahogyan segítette annak idején a tizenegy apostolt, aki félénken bezárkózott, mert féltették az életüket. Megérkezett a Szentlélek, megerősödtek, és kinyitották az ajtót.

Hamarosan mi is visszatérünk abba a világba, ahol nekünk is tanúságot fog kelleni tenni arról, hogy mi már találkoztunk az Istennel, hogy a mi életünk rá van bízva Szentháromságos egy Istenre, és hogy bennünket a Szentháromság vezet.

Kedves Testvérek!

Ebben a szentmisében is hamarosan tanúságot teszünk arról, amit kér a Szentlélek. Igaz, hogy a mai evangéliumban azt mondja Jézus, hogy: „Vegyétek a Szentlelket!”, akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az nem nyer bocsánatot. De azt is mondja a tanítványoknak -és hamarosan erre is sor kerül- hogy menjetek, és kereszteljétek meg az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében. A Szentlélek az, aki összefog bennünket, aki küldetést ad nekünk, és akinek a segítségével elindulhatunk azon az úton, amelyet Jézus Krisztus kijelölt nekünk.

Igaz, úgy volt megbeszélve, hogy a Szentmise végén lesz a keresztelő, de mivelhogy ilyen szép számmal vagyunk jelen, én azt szeretném, hogy mindannyian legyünk tanúi annak, hogy a szentlélek milyen csodálatos, hogy milyen jó együtt lenni a Szentháromságban, és éppen ezért most a szentbeszéd után fogjuk megkeresztelni azt a fiatal testvérünket, aki beleoltódik a mi keresztény közösségünkbe, akin megtapasztaljuk azt, hogy fiatalon is vezeti a Szentlélek az embert. Nem csak időskorban, nem csak középkorban, hanem fiatalon is megszólítja, és azt akarja, hogy reá hagyatkozva induljon el az élet útján.

Ahogyan mi is mindannyian a keresztség szentségében részesültünk, és rá mertük bízni az életünket az egyházra, a Szentháromságos egy Istenre, Ugyanúgy merjünk tanúságot tenni ebben a beteg világban is. Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

 

◙ 2023. május 14. HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA †

A mai örömhír:

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 14, 15-21)

    Kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad majd nektek.

 

„Krisztusban Kedves Testvérek!

Jézusnak a tanítása sokszor kemény beszéd, hiszen amikor a zsinagógában tanít, és az ott lévőknek nem tetszik Jézusnak a tanítása, akkor azt mondják, hogy kemény beszéd ez, ki hallgatja. S ezt mondja Jézus, amikor felháborodnak az emberek és kivonulnak, ránéz a tanítványokra és megkérdezi tőlük: hát ti is el akartok menni? Nem marasztalja, nem könyörög a tanítványoknak, hogy maradjatok, legyetek szívesek, hogy nem így gondoltam, hanem másként. azok a szavak, amiket elmondtam, lehet, hogy kicsit túl bátor volt, de nem így gondoltam.

Jézusnak a szájából sokszor hallunk olyan szavakat, amelyek korholnak, amelyek fednek, amelyek intik az embereket. Azt látjuk, hogy amikor bemegy a zsinagógába, és azt látja, hogy mindenféle-fajta árusok vannak, haragra gerjed, ostort fon, és mindazt, ami nem odavaló, attól megtisztítja. Azt látjuk Jézusban, hogy igenis fontos számára, amit az Atyától kapott. Jézus számára fontos a tanítás, fontos a küldetés, fontos az a hely, ahol az Isten igéjét halljuk. Ma is ugyan ezt halljuk, amikor azt mondja a tanítványoknak: ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. A zsidóknál több, mint háromszáz-valahány parancs van, amit be kell tartani. Nekünk keresztényeknek csak 10 parancsunk van, és sokszor mi magunk átírjuk a parancsainkat. Hát nem olyan túl nagy az, amikor nem engedelmeskedek a szüleimnek, nem olyan nagy bűn az, amikor a munkahelyről elviszem azt, amit úgyis ők ingyen szereztek be, vagy megkapták…., nem olyan nagy bűn az, amikor azt mondom, hogy ….ja, láttam, hallottam, már megint …, és átírjuk lassan-lassan a tízparancsolatot.

Amikor az első 3 parancsolatról elmélkedünk, „Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!”, sokszor úgy vagyunk ezzel, hogy elindulunk a templomba, de lehet, hogy nem is készülünk az Istennel való találkozásra, jobb esetben talán beesünk a szentmisére, vagy éppen ugye végig hallgatjuk a szentbeszédet, és majd amikor kimentünk, mindent itt hagytunk a templom belsején.

„Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ugyan ezt kéri a mai evangéliumban: aki szeret engem, az megtartja parancsaimat. Egy szülő, amikor neveli a gyermekét, sokszor kényszerrel kell oda fordulni, amikor az a gyermek nem úgy viselkedik, nem úgy beszél, amikor nem úgy teszi, ahogy azt elvárjuk. S ilyenkor a szülő is nem azért fedi meg a gyermekét, mert nem szereti, hanem azért, mert azt akarja, hogy amikor felnő, akkor egy értékes ember legyen belőle. S ugyan ezt akarja a mi urunk, Jézus Krisztus is, amikor azt mondja: ha szeretsz engem -vagy szerettek engem- akkor megtartjátok a parancsaimat. Én úgy gondolom, hogy nem olyan nehezek azok a parancsok. Ha csak végig vennénk a tíz parancsolatot, az első három, amely az Istenre vonatkozik, és már ott sokszor kompromisszumokat kötünk. „Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” „Az Úr napját szenteld meg!” „Isten nevét hiába ne vedd!” Az első három, amely az Istenre vonatkozik és hányszor elhagyja a szánkat, hogy a jó Isten így, a jó Isten úgy. Amikor tétlenek vagyunk, tehetetlenek vagyunk, akkor olyan könnyen vesszük a szánkra az Isten nevét, s hányszor elfelejtjük megköszönni mindazt, amit a jó Istentől kapunk. Ha csak magunkba tekintünk most, -ebben a pillanatban- hányan köszöntük meg, hogy fölébredtünk? Hányan köszöntük meg azt, hogy eljöhettünk erre a szentmisére? Hányan köszöntük meg azt, hogy jó az Istennel találkozni? És sorolhatnám mindazt a tízparancsolatot, amelyet a jó Isten nekünk adott.

Én úgy gondolom, hogy valóban nem nehezek ezek a parancsok. Nem kell megfeszülnünk, hogy betartsuk azokat a parancsokat, de amikor az Isten parancsot ad nekünk, akkor ő azt akarja, hogy biztos legyen az az út, amely az üdvösség felé vezet.

Képzeljük el, amit már egyszer elmondtam, hogy ha mi sofőrök, beülünk az autóba, és önként fogjuk meghatározni, hogy kinek mihez van joga, olyan karambol lenne, hogy még a mentő, a tűzoltó és rendőr sem tudna rendet tenni. Hogyha én úgy döntenék, hogy most jobbra akarok fordulni és befordulok a másik elé, el tudjuk képzelni, hogy milyen tömegkarambol lehet. S amikor az Isten nekünk adja a parancsokat, hogy megóvjon bennünket akár a házasságtöréstől, akár a paráznaságtól, vagy a lopástól, csalástól, akkor nem azért adja, mert bennünket akar korlátozni, hanem azt akarja, hogy mi az üdvösséget elnyerjük. Képzeljük el, hogy ha most mindannyian elkezdenénk lopni, csalni, hazudni, milyen „karambol” lenne ebből? Milyen katyvasz, és mennyire sérülne nem csak a mi lelkünk, hanem azok lelke is, akikkel együtt hadakozunk. S éppen ezért akarja Jézus, ezért adja azt a parancsot: ha szerettek engem, akkor megtartjátok parancsaimat.

Én úgy gondolom, hogy akik eljöttünk erre a szentmisére, nem azért jöttünk, mert nem szeretjük az Istent, hanem azért, mert az Istennel akarunk találkozni. Olyan sokszor én is keményen fogalmazok, akár ugye a szentmisék után, amikor arra bátoritolak benneteket, hogy igen is, a szentmisének van egy fontos lényege: az Istennel való találkozás. S valahol azt szeretném elérni, hogy rádöbbenjünk arra, hogy hálát adjunk azért, hogy van szentmisénk, hogy van Oltáriszentségünk, hogy van papságunk, és van egy olyan hely, ahol az Isten velem, és én az Istennel találkozhatok. Minden egyes szentmise hálaadás. Ma, amikor eljöttünk erre a szentmisére, amikor hamarosan egyesülünk Krisztussal az Oltáriszentségben, akkor talán jusson eszünkbe, hogy ne csak megszokott módon, hanem hálát adva térjünk vissza abba a beteg világba, amiből elszakadtunk erre az egy órára.

A mai evangélium azt is mondja, az utolsó mondatban: „..én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat”. Jézus nem fizikálisan fog megjelenni, nem úgy, ahogy a tanítványoknak húsvét után, de mindannyiunknak megjelenik, hiszen egy pár perc múlva, amikor a szívedre veszed, magadhoz veszed az Oltáriszentséget, akkor igenis megértjük azt az egy mondatot, hogy „én megmutatom neki magamat”. Nem csak megmutatni akarja, hanem az életünk részévé akar válni. Azt akarja, hogy minden örömet, minden bánatot, minden küzdelmet együtt, velünk tudjon megküzdeni. Nemcsak megmutatkozni akar, hanem életünk részévé akar válni.

Én azt kívánom, és azt kérem, hogy engedjük meg, hogy lehet, hogy sokszor Jézusnak a szavai radikálisak és talán úgy tűnik, hogy nehezek megvalósítani, de ha elkezdjük lépésről-lépésre, amikor azt mondja, hogy szeresd ellenségeidet, nem tudjuk hirtelen megváltoztatni az érzelmeinket, de igenis tudunk érte imádkozni. Az első lépést meg tudjuk tenni azáltal, hogy elkezdünk imádkozni azokért, akik számunkra ellenségek, és így kell valahol elindulni azon az úton, amelyre Jézus azt mondja, hogy ha szerettek engem, akkor megteszitek parancsaimat.

Kívánom, hogy az Oltáriszentségben hamarosan szívünkbe térő Jézus formálja a mi lelkünket, a mi gondolatainkat, a mi érzéseinket, hogy amikor eljövünk a szentmisére, akkor ne kényszerből, hanem örömmel jöjjünk, hogy egy olyan baráttal találkozom, aki odaadja érted és értem az életét. Ámen."

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

2023. április 23. HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA †, Búzaszentelő

A búzaszentelés története több ezer esztendős múltra tekinthet vissza. A termesztett növényeket károsító betegségek megjelenését az ember évezredeken át istencsapásként, bűneinek büntetéseként tekintette. A hagyomány szerint a búzaszentelő körmenetet Liberius pápa rendelte el a 4. század közepén, Magyarországon középkori eredetű, nem tudni, pontosan mikor honosodott meg a szokás.

Szent Márk napján minden község népe, a pap vezetésével körmenet keretében kivonult a határba. A kijelölt táblához érve a hívek körülvették a papjukat, aki imádkozott, majd megszentelte a vetést. A szertartást követően mindenki igyekezett legalább néhány szál szentelt búzát tépni, azt mindig az imakönyvükben őrizték. A búzaszentelési körmenet alatt és közben litániát imádkoztak és énekeltek. A szertartás végén a pap a négy világtáj felé fordulva négy evangéliumi szakaszt énekelt, annak jeléül, hogy az áldást az egész határ, sőt az egész világ búzavetésére kéri.

A búzaszentelési körmenetet az ötvenes évek elején betiltották, azt követően vagy a templom falain belül végezték el a búzaszentelést, vagy kénytelenek voltak még arról is lemondani!

* * *

Mi, Aggteleken minden évben megéljük ezt a hagyományt a kápolnánk falai között.

 

„ ….. Most pedig kérjük az Isten áldását ara a búzára, amelyből majd elérkezik az az idő, hogy megőröljük és kenyér lesz.

Amikor elmondjuk naponta többször is a Miatyánkot, és azt mondjuk: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, akkor nem csak arra a termékre gondolunk, amit megszegünk, amit haza hoztunk a boltból, hanem azokra a személyekre is gondolunk, akik már ősszel feltörték a földet, akik elvetették, hogy nekünk legyen mit enni, hogy legyen mit elfogyasztani, gondolunk mindazokra a munkásokra, akik odakint a határban dolgoznak, akik learatják, akik megőrlik, akik megsütik és akik odaadják nekünk a kész kenyeret. De azokért is imádkozunk, akik nekünk a nyugdíjainkat vagy éppen a fizetésünket kiosztják, hiszen ha nem lenne miből megvenni, akkor nem lenne kenyér családunk asztalán. Úgy hogy ne felejtsük el amikor azt imádkozzuk, hogy mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, nem arra a végtermékre gondolunk, hanem mindazokra akik nekünk elkészítették a kenyeret. És így könyörögjünk a jó Istenhez, hogy áldja meg, szentelje meg azokat a szántóföldeket, és növelje azt a növényt, azt a búzát, hogy minden ember, minden család asztalán legyen bőséges eledel. …..” (Vanyo Péter plébániai kormányzó)

„Az élet útját * mutatod, Uram, nékem.”

 

2023. április 9. HÚSVÉTVASÁRNAP †, KRISZTUS FELTÁMADÁSA 

„Ezt a napot az Úristen adta: *  örvendjünk és vigadjunk rajta.”

                            

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

    Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

    A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!''

    Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen.

    Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

    Ezek az evangélium igéi.                       Áldunk téged Krisztus.

 

"Krisztusban Kedves Testvérek!

Az elmúlt napokban ültük meg a nagyhetet, amikor Jézusnak az ajkáról hallottuk, hogy „vegyétek és egyétek”, „vegyétek és igyátok”, „ezt cselekedjétek az én emlékemre”. S amikor elfogyasztották a húsvéti vacsorát, akkor Jézus azt mondja a tanítványoknak, hogy elérkezett az idő, s elindulnak a Getszemáni-kertbe, majd Jézus ebben a kertben megtapasztalja az egyedüllétet, a rá váró nehézségek és szenvedések mellett. Hiszen azt mondja a tanítványoknak, hogy maradjatok itt és imádkozzatok, valamint virrasszatok. S amikor Jézus visszajön az imádságból, azt látja, hogy a tanítványok elaludtak. Szemükre is veti: hát egy órát sem bírtatok velem virrasztani? S ahogyan látjuk, azok a tanítványok, akik nem erősödtek meg lélekben, majd amikor elérkezik Jézusnak az az ideje, hogy elfogják a katonák, akkor a tanítványok is elfutnak. Látjuk azt nagypénteken, hogy az egyik elárulja, a másik megtagadja, és Jézus egyedül marad az ő szenvedésével. Majd amikor keresztre feszítik, akkor azt is halljuk Jézus ajkáról: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” Azokért könyörög, akik az életét kéri, akik azt mondják, hogy ez az ember csak egy csaló, aki felbolydította az életünket, aki azt mondja magáról, hogy: én vagyok az Isten fia, és most ezekért az emberekért imádkozik. De nem csak ezt halljuk, hanem azt is, hogy Jézus azt mondja a kereszten, hogy: „szomjazok”. Nem a fizikális vízre gondol, nem arra gondolt, hogy szüksége van a sok szenvedés mellett, s a fájdalom mellett a vízre, hiszen már haldoklott, hanem elsősorban a mi megváltásunkra gondol, s amikor azt mondja, hogy szomjazom, akkor az emberek lelkére szomjazott. Majd azt mondja Máriának és Jánosnak, hogy íme a te fiad, és íme a te anyád. Nekünk égi édesanyát adott, Máriát, s Máriára pedig azt mondja, hogy íme a te gyermekeid. Amikor mindezt elmondja Jézus, akkor azt mondja, hogy „beteljesedett”. Hogy megváltottam az emberiséget, megváltottam mindazt, és beteljesítettem mindazt, amit az Atya kért tőlem.

S mindaz, aki ott látta, hogy mi történik a kereszten, akkor azt gondolták, hogy nem lesz ennek folytatása. Leveszik Jézus testét a keresztről. Gyorsan kellett cselekedni, hiszen ünnep előtt álltak, és eltemetik Jézust a zsidó szokások szerint gyolcslepelbe betakarják. És azt veszik észre, hogy harmadnap feltámadt Jézus. S most ott állunk, amikor azt halljuk az evangéliumban, hogy Jézus föltámadt, hogy Mária Magdolna, aki megy a sírhoz, azt látja, hogy üres a sír, s visszaszalad a testvéreihez, megviszi azt a hírt, hogy üres a sír, nincs ott Jézus teste. S a két tanítvány úgyszintén elmegy, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy mi is történt, hogy miről beszél ez az asszony, hiszen nemrég még oda temették Jézust. Akkor mi történhetett, hogy most üres a sír? S amikor odaérnek, ők is azt látják, amit Mária Magdolna, hogy valóban üres lesz a sír. S ekkor megértik, amit annak idején Jézus mondott, hogy az emberfiának a bűnösök kezére kell kerülni, majd kigúnyolják, keresztre feszítik, és eltemetik, de harmadnapra föltámad.

Milyen szép történet! Milyen jó végighallgatni Jézusnak az életét, az ő szenvedését, az ő feltámadását.

De biztos, hogy itt kell nekünk megállni? Ennél a pontnál, hogy Jézus föltámadt, hogy találkozott azokkal, akik ott voltak a sírnál, s azt mondja nekik, hogy menjetek Galileába, hiszen ott fogunk találkozni.

Én úgy gondolom, hogy nem állhatunk meg ennél a pontnál. Hiszen, ha itt megállunk, akkor a szentírás egyik történetét olvastuk el. De föl kell nekünk tenni a kérdést, hogy mit jelent nekem, személy szerint, hogy Krisztus föltámadt. Hogy hol van az a perc, az a pillanat, az a hely, ahol én találkozok a föltámadt Krisztussal. És rá kell, hogy döbbenjünk, hogy nem csak azok találkoztak a föltámadt Krisztussal, akik ott voltak az üres sírnál, akik megérintették a lepleket, hanem mi is találkoztunk a föltámadt Krisztussal. Kicsit nehéz elhinni, hogy valóban találkoztunk, hiszen a szentmisében, amikor elmondom az átváltoztatás szavait, akkor már a föltámadt Krisztussal találkozunk. S talán megértettétek azt az örömhírt ­ amit megértettek az asszonyok ­ hogy Jézus föltámadt, és közöttünk maradt. S ha belegondolunk abba, hogy valóban Krisztus abban a kis ostyában, abban a kevés borban, megjelenül a föltámadt Krisztus, akkor talán mindannyiunk megborzad, hogy nem is vagyunk olyan messze attól az üres sírtól, nem is vagyunk olyan távol a föltámadt Krisztustól. Hiszen hamarosan a föltámadt Krisztus lesz a mi szívünkben. S mit kér tőlünk? Ugyanazt, amit az asszonyoktól. Egy olyan világban, amiben élünk, amire panaszkodunk, hogy milyen beteg világ, hogy mennyire kifordult önmagából, mégis ennek a világ embereinek kell megvinni azt az örömhírt, hogy közöttünk maradt, hogy velünk maradt a föltámadt Krisztus, hogy mi találkoztunk a szentmisében azzal a föltámadt Krisztussal, akinek annak idején kioltották az életét, akiről azt gondolták, hogy csak egy történet, hogy le van írva a szentírásban, de mi meg vagyunk győződve arról, hogy amikor magunkhoz vesszük az oltári szentségben, akkor ugyanaz történik, mint annál a bizonyos sírnál, hogy Jézus valóban él, és köztünk marad.

Kedves Testvérek!

Én úgy küldelek vissza abba a beteg világba amelyből kiszakadtunk, hogy azzal az örömmel a szívünkben, hogy föltámadt Krisztus, hogy mi nem csak megtapasztaltuk, hanem mi érezzük és a szívünkben hordozzuk a föltámadt Krisztust. És ezt az örömet próbáljuk meg elvinni azoknak, akik nem tudtak eljönni erre a szentmisére. Akik a betegség miatt, vagy éppen az idős kor miatt nem tudnak itt lenni, vagy éppen azért, mert még nem hallottak a föltámadt Krisztusról. Bizonyára olyanok is vannak, akik valami miatt megharagudtak az egyházra, az Istenre, s éppen ezeknek az embereknek kell elvinnünk azt, hogy köztünk maradt a Föltámadt Krisztus!

Én ezekkel a szavakkal, ezekkel a bátorító gondolatokkal szeretnélek visszaküldeni azokra a helyekre, ahonnét eljöttünk, s amikor magunkhoz vesszük a föltámadt Krisztust, akkor kérjük, hogy adjon erőt tanúságtévő keresztényekké válni. Ne úgy, ahogyan a tanítványok voltak húsvét után, hiszen bezárkóztak, féltették az életüket. S amikor elérkezik a pünkösd, megerősíti a szentlélek őket, s akkor bátran megvallják a hitüket és tanúságot tesznek arról, hogy mi is történt húsvétkor.

Ugyanezt kéri tőlünk is az Isten, hogy visszatérve abba a beteg világba, mi is tegyünk tanúságot arról a föltámadt Krisztusról, és arról az örömhírről, amit ma hallottunk, amivel ma találkoztunk.

Ezt próbáljuk meg továbbadni azoknak, akik még távol vannak a Föltámadt Krisztustól. Ámen."

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

 

◙ 2023. március 12. NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA †

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből

    Adj nekünk vizet, hogy ihassunk.

Refidimben a nép szomjas volt, azért zúgolódott Mózes ellen: ,,Miért hoztál ki minket Egyiptomból, talán azért, hogy szomjúsággal ölj meg bennünket gyermekeinkkel és állatainkkal együtt?'' Mózes ilyen szavakkal fohászkodott az Úrhoz:

,,Mit tegyek ezzel a néppel? Kevés híja és megkövez.''

    Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: ,,Haladj a nép előtt, vedd magadhoz Izrael véneit, fogd kezedbe a botodat, amellyel a Nílusra csaptál és menj. Én odaállok eléd a sziklára a Hórebnél. Üss rá a sziklára, víz folyik majd belőle, hogy igyék a nép.''

Mózes úgy is tett Izrael véneinek jelenlétében.

    A helyet Masszának és Meribának nevezte el, ami annyit jelent mint Kísértés és Pörölés, mivel Izrael fiai ott zúgolódtak és kísértették az Urat. Ezt kérdezték ugyanis: ,,Közöttünk van-e az Úr vagy nincs?''

    Ez az Isten igéje.

Bár hallgatnátok ma Isten szavára, * ,,Népem, ne légy kemény szívű.''

 

 

 

 

 

 

◙ 2023. február 26.  NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA †

„Könyörülj, Urunk Istenünk, * mert nagy a vétkünk.”

ÚTRAVALÓ:

„Kedves Testvérek!

A prédikációban is arra próbáltalak benneteket bíztatni, hogy merjünk kivonulni.

Bizonyára mindannyiunk életében vannak olyan helyzetek, olyan rossz megszokásaink, amit talán le kellene, hogy vessünk, és egyikünk sem mondhatja közölünk azt, hogy már ő tökéletes.
Én úgy gondolom, hogy ez a 40 nap, ami előtt állunk, segíthet bennünket abban, hogy másként lássuk az embereket, hogy másként lássuk a világot, másként lássuk mindazt, amit a jó Isten megteremtett.

Bizonyára sok kísértés lesz, lehet -hogy ahogyan mondtam- éppen az, hogy láttad, hallottad, már megint….. . És ilyenkor, ahogy azt látjuk, hogy valaki próbálja a bűnt elindítani, vagy éppen a pletykát, rágalmat, akkor én legyek az a gát, amely azt mondja, hogy NEM! ….. lehet, hogy láttad, de én nem akarok ennek a részesévé lenni.

Ez a 40 nap jó alkalom lehet arra, hogy egymást -kéz a kézben megfogva- egymást formáljuk, és egymást segítve eljussunk ahhoz a szép ünnephez, amely nem más, mint a mi megváltásunknak az ünnepe. Amikor Jézus sírjánál leszünk, amely üres sír már, akkor azt is hirdeti, hogy megváltott ember lettél. S ezt kívánom mindannyiunknak, hogy ahogy közeledünk a megváltásunk ünnepéhez, úgy értsük meg azt, hogy mennyire szép az a világ, amelybe belehelyezett bennünket az Isten, és hogy rajtunk keresztül még tud szépet, és szebbet tenni. Úgy-hogy azt kívánom mindannyiunknak, hogy a 40 nap alatt, amely kihívással lesz tele, hogy tudjuk leküzdeni azt -legyen az hiúság, gőg, hatalomvágy, vagy bármi azok a megszokásaink- jusson eszünkbe, hogy hogyan kell leküzdeni, hogyan küzdötte le a mi Urunk Jézus Krisztus. S ne féljünk kivonulni a pusztába. Ne féljünk a csendtől, hiszen a csendben az Isten szava az, ami helyes utat mutat számunkra. Ehhez a szép küldetéshez, ehhez a kihíváshoz fogadjuk a jó Isten megerősítő áldását!”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

◙ 2023. február 12. ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP †

A mai szentírási rész: †EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Jézus tökéletessé teszi az ószövetség tanításait és parancsait.

"Kedves Testvérek!

Hallottuk az evangéliumi szakaszt, amelyet Máté evangélista írt le, s azt mondja hogy „Jézus így szólt a tanítványaihoz:”. Két olyan csoportot említ, amelyet korhol, vagy megfed. Ezekhez viszonyítja a tanítványokat, hogyha a ti életetek olyan lesz, mint az írástudóké és a farizeusoké, akkor nem juthattok be a mennyek országába.

Föltehetjük a kérdést, hogy ugyan mit tesznek az írástudók és a farizeusok? Mi olyan bűnt követhetnek el, hogy nem jutnak be a mennyek országába? És azt halljuk, hogy Jézus olyan szépen el is magyarázza, hogy hogyan értelmezik az írástudók, a farizeusok a törvényt, és hogyan kell értelmeznünk. Hiszen maga Jézus mondja, hogy a régieknek így mondták, vagy a régiek így értelmezték, én pedig azt mondom nektek, hogy ….. Jézus fölül akarja írni azt a törvényt, amit az írástudók és a farizeusok tartanak meg. Azt mondja Jézus: „hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre.” S Jézus ezt teljesen kifejti, „hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére.”
Olyan világban élünk, amikor azt gondoljuk, hogy jogunk van haragudni a másik emberre. Hogyha valaki megsértett, vagy valaki megbántott bennünket, akkor az a legjobb út, ha mi is haragszunk arra a személyre. Jogunk van eldönteni, hogy kit szeretünk, és kire haragszunk. S azt mondja Jézus, hogy amikor haragszunk, akkor vétettünk az V. parancs ellen, a „Ne ölj!” parancs ellen. Nem csak úgy lehet ölni, hogy valakinek kioltjuk az életét, valamilyen eszközzel, vagy éppen valamilyen módon, hanem úgy is lehet ölni, hogy nem vagyok képes, vagy nem akarok megbocsátani annak, aki valamilyen módon megbántott engem. S talán így még jobban megértjük, hogy amikor a másik emberre haragszok, akkor saját magamat rontom, vagy talán saját magam életét betegítem meg. Olyan a bűn, mint -csúnya szóval mondva- mint az a betegség, amit úgy hívunk, hogy RÁK. Hiszen csak 1 sejt kell, és majd elindul burjánzani, és fölemészti az egész sejtet. S ugyan így van ez a bűnnel is, hogy amikor csak úgy gondoljuk, hogy nekem van jogom haragudni az emberekre, akkor rádöbbenek, hogy egy idő után nem csak 1 emberre haragszok, hanem már mindenkire, és mindenre: mert nem süt a nap, mert nem úgy gondolkodnak az emberek, mert mi az hogy valaki így viselkedik, és rádöbbenek arra, hogy nem csak 1 emberre haragszok, hanem az egész világra, és mindarra, amiben élek, és ahol vagyok.
Majd Jézus elmondja a második parancsot is, amely már abban a korban is létezett, és azt mondja, hogy: „Ne törj házasságot!”. Jézus azt is mondja, hogy nem csak a testi kapcsolat a bűn, amikor már eljutottunk oda, hanem már az is bűn, amikor bűnös vággyal néz egy emberre, legyen az férfi vagy nő, és már szívében vétkezett az ember. Olyan szépen helyére teszi Jézus a törvényeket, hogy mi-mindent kell egyes parancsok alatt érteni. Mond még egy fontos dolgot, hiszen sokszor a mi életünkben is jelen volt, vagy talán még jelen is van amikor olyan felelőtlenül kiejtjük: esküszöm a gyermekem…., esküszöm a férjem/feleségem, vagy valami tárgyra. S Jézus azt mondja, hogy nincs szükségem, nincs szükségünk az esküre, hanem a ti beszédetek legyen egyenes: vagy IGEN, vagy NEM. Jézus nem azt kéri, hogy nekünk le kell hozni az égből a csillagot, de azt kéri, hogy amikor döntünk, amikor valamit kifejezünk, akkor azt mondjuk, hogy igen, ezt megteszem, vagy nem teszem meg. És éppen ezért, olyan szép ez a mai evangélium, mert bennünket, tanítványait akar vezetni, és hogyha eljöttünk a szentmisére, akkor bizonyára valamit haza akarunk vinni. Ez olyan, mint amikor elmegy a gyerek az iskolába, s amikor megtanítják vele az ABC-t, majd amikor összetudja kötni a betűket, szavak keletkeznek, szavakból mondatok, a mondatokból pedig szöveg. S ugyanígy van ez a mi keresztény életünkkel is, hogy először megtanuljuk a szabályokat, aztán a szabályokat életté váltjuk, és amikor életté váltottuk, akkor abból lesz egy közösség. És ezt várja tőlünk az Isten, hogy amikor megértettük azokat a szavakat, azokat a mondatokat, azt a szöveget, amit életté akarunk váltani, akkor gyümölcs legyen, és a gyümölcs szeretetnek a gyümölcse legyen.

Kedves Testvérek!

Én mindannyiunknak azt kívánom, hogy ez a mai evangéliumi szakasz, amit hallottunk, hogy ne ölj, vagyis ne haragudj a másikra, a világra; hogy ne törj házasságot, hogy ne legyen ott, hogy az a másik személy milyen jól néz ki, hogy milyen jó lenne valami, hanem éppen az, hogy már odafigyelünk mindazokra a dolgokra, amik bennünket a bűnbe vihetnek. S amikor netán esküdnénk, esküt tennénk, hogy esküszöm erre és arra, akkor jusson eszünkbe, hogy az Isten csak egyenes beszédet kér tőlünk: IGEN vagy NEM. Ma is tanítani akart bennünket az evangélium, de mi döntjük el, hogy életté akarjuk-e váltani, vagy csak meghallottuk, meghallgattuk, eljöttünk egy szentmisére, ami talán megszokás, ami talán már úgymond -és ezt is szoktam mondani- hogy harangoznak, vasárnap van, menni kell a templomba. Hogyha így értelmezzük, akkor az egész Isten szava csak a fülünkig jutott el, de nem a szívünkig. S az Isten pedig épp azt szeretné, azért hívott meg a mai szentmisére is, hogy eljusson az a gondolat, az a szó, az a mondat egészen a szívünkig.

Én azt kívánom, hogy a mai nap, amikor visszatérünk a beteg világba, gondoljuk át, hogy mit is hallottunk a szentmisén, és hogyan is tudnánk a jövőhéten, az elkövetkezendő időben életté váltani mindazt, amit ma hallottuk. Ámen."

Vanyo Péter plébániai kormányzó

 

A mai szentmise keretében megtartottuk az elmaradt gyertyaszentelést (Urunk bemutatása, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe február 02.),
kérhettük a Balázs-áldást betegségek ellen (Szent Balázs püspök és vértanúra emléknapja február 03.),
valamint a Betegek világnapjához kapcsolódóan a betegek szentségét (február 11-e a Szűzanya lourdes-i jelenéseinek emléknapja, egyben 1992 óta Szent II. János Pál pápa rendelkezése szerint a betegek világnapja).

 

 

 

◙ 2023. január 29.   ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP †

„Kedves Testvérek!

A mai evangéliumban Szent Máté könyvéből hallhattuk a 8 boldogságot.
Ha nem ismernénk az evangéliumot, akkor bizonyára azt mondanánk, hogy Jézus eltévedt időben. Hiszen olyan dolgokat mond, ami emberi módon nem is a boldogság, hiszen ki tudna örülni annak a boldogságnak, amikor üldöznek, vagy éppen az életünkre törnek. Melyikünk mondaná magát boldognak amikor nélkülöz, amikor igazságtalanul vádolnak. Ugyan ki lenne boldog, amikor azt kellene fölvállalni, hogy igenis mi Krisztushoz tartozunk.

Kedves Testvérek! Tegyük föl magunknak azt a kérdést, hogy „Én mikor vagyok boldog?” Mit jelent nekem az, hogy boldognak lenni?
A mai ember -sokszor még mi is keresztény emberek- akkor vagyunk boldogok, hogyha elismernek bennünket, hogyha minden anyagi dolgunk be van szerezve, hogyha jó munkalehetőségünk van, hogyha jó hírnevünk van, hogyha vannak olyan emberek, akik szeretnek bennünket, és akkor boldogok vagyunk. De valójában mit is jelent nekünk a boldogság? Tényleg akkor vagyunk boldogok, hogyha mindenünk megvan ezen a földi életen vagy földi léten?
Én úgy gondolom, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mi mennyi mindent be tudtunk szerezni életünk folyamán, hogy mennyi barátot tudtunk szerezni, hogy mennyi pénzünk van a pénztárcában, vagy éppen a bankszámlán, hanem ahogy Jézus is mondja, hogy azok a boldogok, akik tudnak sírni, akik tudnak szenvedni, akik tudnak nélkülözni, akik tudják elfogadni azt, hogy igenis az Isten nevéért üldöznek és rágalmaznak bennünket. Hiszen az a boldogság, ami itt, ezen a földön betölt bennünket, az csak ideig-óráig van. Lehet a legjobb autónk, lehet a legjobb hírnevünk, lehet bármilyen földi dolog, de mindannyian tudjuk, hogy ez csak mulandó, ideig-óráig kapjuk meg. S lehet, hogy azt mondjuk, hogy olyan boldogok vagyunk, mert olyan szép a családom, olyan jó a feleségem/a férjem, boldog vagyok, mert van mellettem valaki. De nekünk nem a földi boldogságot kell követni. Nekünk arra a boldogságra kell törekednünk, amit Jézus fölkínált. S igaza van akkor, amikor azt mondja, hogy boldogok azok, akik lélekben szegények, mert meg tudják érteni, amit az Isten kér tőlük. Boldogok azok, akik szenvednek, akiket gyűlölnek az én nevemért, hiszen a Krisztus követés nem a boldogságból áll. Nem abból az örömből, hogy milyen jó nekünk Krisztust követni, hiszen maga Jézus azt mondja, aki utánam akar jönni, vegye föl minden nap keresztjét és így kövessen engem. Krisztus nem a boldogságot, az örömöt ígérte, de ígérte azt, hogy a kereszt mindennapos lesz az életünkben. És ígérte azt is, hogy aki mindvégig kitart, az üdvözül.
És ez a valódi boldogság. Amikor igenis tudom azt, hogy az én életemben van egy olyan valaki, aki megváltott, aki odaadta értem az életét, aki képes volt úgy szeretni, ahogy vagyok. És nem azt mondja, hogy te nem vagy méltó az én szeretetemre. Ezek azok a dolgok, amikor Jézus azt mondja, hogy boldogok vagytok, mert akkor megértitek mindazt, amit üzenni akarok nektek. Olyan szép az is, amikor azt mondja: „Boldogok azok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot,”. Hányszor van úgy, hogy nem tetszik, amikor valaki rágalmat szór ránk, és mégsem szólunk vissza. Mégsem ugyanazzal viszonozzuk, amit kaptunk, hanem igenis engedjük, hogy lehet, hogy megtépáznak, lehet, hogy megszégyenítenek, de mi tudjuk, hogy mindez mögött ott van az az ajándék, ami a legértékesebb, az üdvösség.

Kedves Testvérek!
Azt mondj Jézus, hogy örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben. Hát nem erre akarunk törekedni? Nem ez a fontos a keresztény ember számára, hogy eljussunk abba az országba, ahol számunkra is Jézus elkészítette a helyet?
Miért is ne örülnénk, és miért is ne lennénk mi boldogok ezen a földi léten, amikor van előttünk egy olyan mester, aki megmutatta, hogy a nehézségeken keresztül, hogy a fájdalmon keresztül, a szenvedéseken keresztül is lehet boldognak lenni.

Én mindannyiunknak azt kívánom, hogy merjük követni azt a szenvedő Krisztust, aki a szenvedésben is föltalálta az örömet, a boldogságot, aki tudta jól, hogy lehet, hogy a földi küldetését befejezte, de mégis a legértékesebbet kapja, hiszen az Atya jobbján foglal helyet. És ugyanezt szeretné nekünk is biztosítani. Hogy ezen a földi léten, amikor végig járjuk a földi nehézséget, a göröngyös és talán tövissel kirakott utat, mégis megtaláljuk a boldogságot. És ne azt a boldogságot kövessük, ami ideig-óráig tesz boldoggá, hanem arra törekedjünk, hogy a jó Isten boldogsága, az ő szava, a szentségek, amelyet meghagyunk, bennünket is elvezessen az üdvösségre. Engedjük meg, hogy a mai nap is szóljon hozzánk az Isten szava. Hogy tegyen már alkalmassá arra, hogy be tudjuk fogadni mindazokat a szavakat, amelyeket ma hallottunk. És valójában, amikor megkérdezik tőlünk azt, hogy boldog vagy-e, akkor tudjuk azt mondani, igen, mert az egy, ami a legfontosabb az életemben, az megvan, és az nem más, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus.

Hamarosan, az oltári szentségben magunkhoz vesszük Krisztus Testét és az ő Vérét, valóságosan jelen lesz a mi életünkben, a te életedben. Miért is ne lennénk mi boldogok, hiszen az én szívemben az a Krisztus lesz jelen, aki megváltott, aki erőt ad a küzdelmekhez, aki végig segít az életem folyamán. Ez az a boldogság, amiről Jézus ma beszél.
Én ezt a boldogságot kívánom mindannyiunknak, hogy amikor visszatérünk a szürke hétköznapokba, amikor küzdeni fogunk az élet bármilyen területén, jusson eszünkbe, hogy ott van a mi szívünkben az a boldogság, amit meghozott nekünk Krisztus az oltári szentségben. Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

◙ 2023. január 22. ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP † - Isten igéjének vasárnapja

 

 

◙ 2023. január 08.

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE †, ÜNNEP

Megtartottuk A VÍZSZENTELÉS SZERTARTÁSÁT
(URUNK MEGJELENÉSE, VÍZKERESZT   FŐÜNNEP január 06.)

 

„Amint a Vízkereszt, úgy Urunk megkeresztelkedésének az ünnepe is Isten nagyságának kinyilatkoztatása. Krisztust a mennyei Atya „szeretett” Fiának nevezi. Az Úr Lelke száll rá, és vezeti Galileában, Jeruzsálemben és a Golgotán. A Lélek erejében áldozza fel önmagát a világéletéért.”

(KIS MISEKÖNYV)

 

 

„Áldja meg Isten az ő népét: * adjon neki békességet.”

 

 

 

2022. december 31.  Év végi hálaadás

 

 

2022. december 25.   URUNK SZÜLETÉSE (KARÁCSONY) †

„Kedves Testvérek!

A tegnapi este megünnepeltük a mi Urunk Jézus Krisztus születését, és arra gondoltunk, hogy annak idején, kétezer évvel ezelőtt Betlehem utcáin egy fiatal pár, Mária és József szállást keresnek. S ahogyan Szent Pál is megfogalmazza a szeretet himnuszban, hogy micsoda, hogyan is érti a szeretetet, Jézus Krisztusban teljesen megvalósul a szeretet. Hiszen amikor oda térdelünk a jászol elé, s amikor azt látjuk, hogy az Isten fia emberré lett, magára veszi emberi természetünket, és eggyé válik az emberel, akkor megértjük azt, hogy mit is jelent a szeretet.

Szent Pál apostol azt mondja, hogy a szeretet nem féltékeny, nem gerjed haragra, nem irigy, és sorolhatnám mindazt, amit megfogalmaz Szent Pál. S Jézus Krisztus megvalósítja Szent Pál apostol szeretet himnuszát.

A szeretet nem gerjed haragra. Mária, aki elfogadja az angyali üdvözletet, és kimondja, hogy „íme az Úr szolgáló leánya”, igent mond a szeretetre. Amikor Betlehem utcáin elutasítják, nem haragszik, nem irigykedik, hanem azt mondja, hogy „íme az Úr szolgáló leánya”. Amikor a szállás az az istálló, ahol megszállnak az állatok, és az Isten fiának ez a hely jutott, Mária nem nyugtalankodik, nem haragszik, hanem azt mondja, hogy „íme az Úr szolgáló leánya”. S amikor megszületik Jézus Krisztus, akkor megértjük azt, amit az ő édesanyja Mária is gyakorol, hiszen nincs ott a szívében sem a harag, sem az irigység, csak azt látja, amit annak idején az angyalnak mondott. Be akarja teljesíteni azt a küldetést, amit az Isten szánt neki. Megszülte egyszülött fiát a csendes éjszakában, ahol nem várta senki, ahol csak a Szent Család van jelen, Mária, József és most már a kisded Jézus. Majd később érkeznek a pásztorok, és érkeznek a bölcsek is, akik megértették az angyal üzenetét, vagy éppen a csillagnak a vezetését, és elmennek a szeretet forrásához.

Ma, amikor felolvastuk az evangéliumi szakaszt, amiben azt olvastuk, hogy „a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”. Ebben a világban, amiben élünk, sokszor mi emberek is találkozunk ugyanezzel az egy mondattal. Bizony keresztény emberként sokszor elutasítással találkozunk. Amikor keresztet vetünk, amikor elmondjuk a Miatyánkot, sokszor az emberek meg nem értésével találkozunk. Övéihez jött, de övéi nem fogadták be. Egy ilyen világban, amiben most is élünk, de talán menjünk vissza Jézus korába, hiszen ugyanezt tapasztalja meg az a fiatal házaspár, ugyanúgy elutasítják őt: nincs számodra hely. És mégis ebben a világban nekünk keresztény embereknek kell helyet készíteni. S amikor eljöttünk most erre a szentmisére, bizonyára azért jöttünk, mert nem az volt a szemünk előtt, hogy karácsony ünnepe van, és menni kell a szentmisére, hanem elsősorban az volt a szemünk előtt, és talán a szívünk mélyén megjelent az, hogy ma a szeretetnek az ünnepe van. Annak a szerető Krisztusnak, aki odaadta értünk az életét. És ma, amikor ott állunk a jászolnál, amikor a megtestesülés ünnepét üljük, nem lehet nem tekinteni a keresztre. Hiszen a jászolban a kisded Jézus kinyújtja a karját, szinte azt mondja, hogy átölelem ezt a bűnös világot. S ugyan ezt teszi a kereszten is, amikor szeretetből újból kinyújtja a karját, és megengedi, hogy a hóhérok átüssék, odaszögeljék a keresztre. Újból szeretetre nyújtja a kezét. S éppen ezért a megtestesülés és a megváltás ünnepét egyben kell, hogy lássuk. S talán azt is mondhatnám, hogy ez az alfa és az ómega, a kezdet és a vég, hiszen a jászolnál kezdődik, a kereszt pedig csak egy állomás, hiszen nem fejeződik be a szeretet lényege. S Jézus amikor a földön járt, amikor megkezdte tanítását, amikor a tanítványokkal volt, sok jót és szeretetet adott. Meggyógyítja a betegeket, visszaadja az életét az elhunytnak, kiűzi az ördögöket, és a legvégén pedig engedi, hogy a katona lándzsája átdöfje a szerető szívét. S talán azt mondhatnánk, hogy itt befejeződött az üdvtörténet, hogy Krisztus megváltotta az embereket. Igen. A kereszt által megváltotta, de a szeretet lényege továbbra is megmaradt, hiszen ma is közöttünk maradt, ahogyan hallani fogjuk az elkövetkezendő időkben, hogy: Emánuel, azaz: Velünk az Isten. Velünk maradt az oltáriszentségben, és ugyanúgy az oltáriszentség az a szentség, amelynek a szeretet a lényege.

Kedves Testvérek!

Nekünk, keresztény embereknek kell elvinni a szeretet lényegét. Ebben a világban, amikor érezzük azt, hogy talán jobb lenne önmagunkkal foglalkozni, sőt a média is ezt sugallja amikor bekapcsoljuk a tévét és azt látjuk, hogy körülöttünk ott vannak a háborúk, ott vannak a viszálykodások, a harag, a gyűlölet, akkor elgondolkodunk azon, hogy igenis szüksége van ennek a világnak arra a szeretetre, amit karácsony hozott. S talán ne menjünk túl messze, nem kell se határon túl mennünk, elegendő csak a családunkban, vagy éppen rokonságunkban körülnézni. Olyan sok széthulló család van, Olyan sok megkeseredett lélek és szív van, amelyet talán érdemes lenne kicsit fölmelegítenünk. Milyen jólesik az embernek, amikor elismerik, amikor a szeretet gesztusával elhalmozzák, amikor elcsügged, vagy elfárad, és segítő kezet nyújtanak. Ez nem más, mint a karácsony üzenete, hiszen Jézus Krisztus is, amikor emberi testet öltött, segítő kezet nyújtott nekünk embereknek. Eggyé akart válni velünk a szeretetben, és eggyé akart válni velünk a szenvedésben is.

Kedves Testvérek!

Én nem jókívánságot akarok most mondani, hanem inkább kérnék. Hiszen a jókívánságokkal tele van a padlás, de mégis valahol az emberi szívekben ott van az a sok rossz, ott van, hogy olyan könnyen megtudunk egymásra sértődeni, ha nem úgy gondolkodik a másik, ha nem úgy cselekszik, ha nem úgy szól, ahogy elvárjuk. S éppen ezért, én azt szeretném most tőletek is kérni, hogy amikor úgy érezzük, hogy az a másik nem úgy viselkedik , nem úgy gondolkodik, vagy nem úgy szól, mi akkor is a szeretet gesztusával tudjunk válaszolni, hiszen maga Jézus Krisztus is ugyanezt tette. Hányszor nem úgy gondolkodunk, ahogy az Isten elvárja. Hányszor nem úgy szólunk, ahogy az a keresztény emberhez illik. Hányszor nem úgy cselekszünk, ahogy azt az egyház kívánja. S mégis, Jézus szeret bennünket.

És éppen ezt szeretném én is kérni, hogy ezekben a napokban talán egyre többször vegyük észre azt, amikor nem úgy szólunk, nem úgy cselekszünk, és válaszoljunk azzal a végtelen szeretettel, amivel szeret bennünket az a kisded Jézus, aki elfogadja az egyszerűséget, és aki elfogadja a keresztet is. Ámen.”

Vanyo Péter plébániai kormányzó

 

 

 

 

2022. november 27. ADVENT 1. VASÁRNAPJA †

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből

Üdvösségünk közel van.

„Testvéreim! Ismeritek az időt: Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból! Üdvösségünk közelebb van, mint amikor hinni kezdtünk! Múlóban az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit! Éljünk becsületesen, amint az a nappalhoz illik, ne lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben, ne civakodva és viszálykodva! Öltsétek inkább magatokra Jézus Krisztust s a testi fegyelmet, hogy ne a bűnös vágyak szerint cselekedjetek.

  Ez az Isten igéje.”

„Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.”

 

 

 

2022. november 13. ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP †

       SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt
második leveléből

    Krisztus követője azt vallja:

    Aki nem akar dolgozni, ne is egyék!

   Testvéreim!

   Tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek.
Senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére.

   Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.

   Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, nem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket.

Az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék.

    Ez az Isten igéje.

 

„Eljön az Úr ítélni a földet, * igazságban ítéli az egész világot.”

 

A szentmise végén plébánosunk útravalót adott:

"Kedves Testvérek!

………..

Ha egy kicsit jól átgondoljuk, akkor azt mondhatjuk, hogy a szentmise az nem csak egy program. Sajnos a mai korban egyre jobban érzem azt -és a híveim között is-, hogy azért megyünk a templomba, mert szép prédikációt hallunk. Hogyha ezért jöttök, akkor nyugodtan maradjatok otthon. S lehet, hogy most keményen fogalmaztam.

A szentmise, az nem a prédikációról szól. A prédikáció segít bennünket az Isten felé vezető úton. A szentmise legfontosabb része az áldozat, ami megvalósul az oltáron. És éppen ezért arra akarlak benneteket is bátorítani, hogy amikor szentmisére jövünk, akkor egy kicsit gondoljuk át, hogy a szentmise nem csak egy megszokott program. Az Isten veled akar találkozni és nem csak azt kéri, hogy imádkozzál, énekeljél, hanem a szívedbe is fogadd!

Kedves Testvérek!

Milyen messze állunk még ettől. Hogyha jobban belegondolnánk abba, hogy egy áldozás milyen kegyelmeket rejt számunkra, akkor azt gondolom, hogy nem gondolkodnánk azon, hogy menjek-e a szentmisére, vagy nem. Hiszen hol tudunk legjobban egyesülni az Istennel? És talán engedjétek meg, hogy egy személyes példával bátorítsalak benneteket: hányszor, amikor tapasztaltam diakónusként, hogy azt mondták, hogy most te fogsz áldoztatni, sokszor beremegett a kezem -s talán lehet, hogy ezt már mondtam- és akkor a remegés csak a félelem volt, hogy hogyan fogok én áldoztatni. Eltelt 8 év, és a remegés mindig megvan. És tudjátok, amikor az ember, vagy a lelkipásztor belegondol, hogy mi történik az oltáron, akkor én úgy gondolom, hogy nem csak a kéz az, ami beleremeg, hanem a térd is. ………………..

Lehet, hogy még mindig nem értitek, de talán otthon, amikor csendben elvonultok és belegondoltok abba, ami történt az áldozásban, akkor rá fogtok jönni, hogy milyen hatalmas kegyelem az, ami a szentáldozásban történik. S olyan fájó szívvel tapasztalom, hogy ennek ellenére is a kedves híveink nem akarnak áldozni. Úgy félnek, hogy mi van, félnek a szentségektől, pedig hogyan tudunk mi tanúságot tenni abban a beteg világban, amiben élünk, hogyha nincs velünk Krisztus? Hogyan akarunk mi Krisztus követői lenni, hogyha Krisztusból nem táplálkozunk? S lehet, hogy keményen fogalmaztam, de igen, én úgy gondolom, hogy meg kell fogalmazni és ki kell mondani azt, amit talán csak sejtünk: Egy ilyen világgal, amiben élünk, könnyű behódolni a világ zajának: „Ó mit foglalkozol te azzal?” „Mi közöd a másik emberhez?” „Minek kéne neked foglalkozni vele?” Igenis kell, hogy foglalkozzunk egymással, mert Krisztus-követő emberek vagyunk. És az elmúlt napokban azon is gondolkodtam, miért ilyen keresztényüldözés van. Amikor azt mondják, hogy nem kell a kereszt, amikor ideológiákat akarnak ránk erőszakolni, hogy elnyomják a mi értékeinket, az imádságunk, a családunk azokat a dolgokat, igenis kell, hogy legyenek olyan keresztény emberek, akik kiállnak Krisztus mellett. S azért vagyunk a világnak tüske a szemében, mert mi valamit képviselünk. Mi nem állunk be abba a sorba, ami ideig-óráig boldoggá tesz, hanem mi örökké szeretnénk boldogok lenni, s ezt a boldogságot csak Krisztus tudja megadni.

Én azt kívánom mindannyiunknak, hogy amikor szentmisére készülünk, akkor talán otthon egy kicsit gondoljunk bele, hogy kivel is fogok találkozni. Tudom, nem könnyű egy ilyen világban, amikor zajos minden körülöttünk, nem könnyű azt mondani, hogy: „Uram, most egy kicsit feléd fordulok!”, mert ilyenkor jön az, hogy: „Még nem végeztem be….”, „Nem végeztem el…”, „Még jön a család….”, „Még meg kell tenni….”.

Próbáljuk meg ezt a sok zajt félretenni, és engedjük meg, hogy az Isten működjön a mi életünkben.

Az elmúlt napokban egyre jobban rádöbbenek arra, hogyha nincs lehetőségünk arra, hogy Krisztusból táplálkozzunk, akkor milyen eszközök lehetünk mi Krisztus kezében? S ezt kívánom mindnyájunknak, hogy a szentmise legyen egy olyan erőforrás, ami bennünket megerősít, hogy igenis, ha kell, keményen kimondjuk az igazságot, nem vagyunk megalkuvók, mint ahogy valaki az elmúlt napokban mondta: „kompromisszumot kell kötni”. Nincs az üdvösség útján kompromisszum. Bocsánat! Ha csak azért akar a gyermek elsőáldozó lenni, mert egy szép ünnep, akkor inkább maradjon otthon, és ünnepeljék meg a születésnapját. Nem kell ahhoz elsőáldozónak lenni. És amikor azt mondjuk, hogy kompromisszumot kell kötni, akkor talán érdemesebb arra gondolni, hogy mi a fontos a keresztény embernek. S talán ezekkel a gondolatokkal szeretnélek elküldeni abba a beteg világba, amelyből kiszakadtunk egy órára.

Tudom, hogy nem könnyű, nem lesz könnyű ugyanúgy visszaállni azok közé az emberek közé, de talán, ha nem egyedül, Krisztussal a szívünkben indulunk, akkor biztosan tudunk győzni. És nem mi leszünk azok, akik győznek, hanem Krisztus az, aki rajtunk keresztül győz.

Ehhez a szép küldetéshez mos fogaduk a Szentháromság áldását!”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

2022. október 23. ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP †

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből

    Aki hűségesen harcol hitéért, elnyeri az örök élet koronáját.

    Szeretett Fiam!

   Az én véremet nemsokára kiontják áldozatul. Eltávozásom ideje közel van.
A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.

   Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja, amelyet az Úr, az igazságos Bíró megad nekem azon a napon. De nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja az ő eljövetelét.

   Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserbenhagyott.
Ne számítson nekik bűnül!

   Ám az Úr mellém állt, és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését, és tudomást szerezzen róla minden pogány. Így megmenekültem az oroszlán torkából.

   Sőt, az Úr ezután is megszabadít minden gonosz cselvetéstől, és átment mennyei országába. Dicsőség legyen neki mindörökké! Ámen.

   Ez az Isten igéje.

„A szegény felkiáltott az Istenhez, * és Isten meghallgatta őt.

     

 

 

2022. október 9.  Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya Főünnep †

Kápolnánk újraszentelésének 7. évfordulója, Búcsú.  

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

Áldottabb vagy te minden asszonynál!

    Abban az időben:

    Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek.
A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: ,,Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!''

    Ezek az evangélium igéi.

 

„Szent fiadat boldogasszony, kérd e népért!

 

 

 

 

◙ 2022. szeptember 25. Évközi 26. vasárnap †,

 

Mai örömhír: †Evangélium Szent Lukács könyvéből

A szívtelen gazdag elnyeri méltó büntetését,
a szegény Lázár pedig üdvözül.

 

„Kedves Testvérek!

Meghallgattuk Isten igéjét, hiszen mindig, ahányszor felolvassuk, annyiszor akar bennünket vezetni. És talán, ahogy hallhattuk a mai evangéliumot, Jézus egyszerű példázattal elmondja, hogy melyik az az út, amelyik járható. Két olyan személyt tár a mi szemeink elé, akik vagy elborzasztanak, vagy éppen segítenek abban, hogy elinduljunk az úton.

Addig, ameddig a gazdag ember önmagára gondol, milyen jó volt ezen a földön élni, habzsolni mindazt, amit fölkínált az élet, kihasználni az embereket, és talán el is tiporni őket, csakhogy nekem jó legyen, nekem mindenem meglegyen, és ennek a gőgnek, önző életnek, az lett a célja, hogy a pokolba került. Nem írja le az evangélista, hogy mi-mindent tehetett, mi volt az, hogy a pokolba került, de azt leírja, hogy iszonyúan gyötrődik a pokol kínjai között.

Amikor föltekint, látja azt az egyszerű embert, akinek nagyon is nehéz volt az élete, hiszen egy utolsó koldus, akinek nem jutott ki az öröm, a boldogság, és mégis, az Isten a legtöbbet adja meg neki, és nem mást, mint az üdvösséget.

Kedves Testvérek!

Látjuk, vagy talán halljuk is, hogy az Isten igéje nem csak le akarta írni ezt a történetet, nem csak le akarta jegyezni, hogy Jézus milyen szépen tudott prédikálni, milyen szépen tudta az embereket bátorítani, hanem azt is látjuk, hogy bennünket is meghív arra, hogy elinduljunk mi is azon az úton, amely az üdvösség felé vezet. És fölhívja az evangélium a figyelmünket azokra a buktatókra is, amelyek ott vannak az életünkben.

Nem azt akarja mondani, hogy mostantól fogva mindent hagyjunk el, adjunk oda a másik embernek, vagy osszuk szét, hanem csak annyit akar üzenni, hogy helyesen használjuk mindazokat a teremtett dolgokat, amit az Isten a kezünkbe adott. Lehet, hogy nincs mindenünk meg ezen a földön, lehet, hogy sok mindenre szükségünk lenne még, de hogyha észrevesszük a legértékesebbet, hogy az Isten minden helyzetben segít, akkor már megvan mindenünk. És ezt tapasztalja meg Lázár is, aki a nehézségek ellenére nem zúgolódik, nem szitkozódik és átkozódik, hanem elviseli azt az életformát, amit éppen kapott.

Kedves Testvérek!

Én mindannyiunknak azt kívánom, hogy az Isten igéje ma is jusson el a szívünkig, hogy amikor eljövünk a szentmisére, akkor halljuk is meg, hogy mit akar nekünk üzenni az Isten igéje. Hiszen nem csak egy program a szentmise, nem csak egy történet, amit felolvastunk, hanem azért jöttünk, mert valamit haza akarunk vinni. Ma is tanulni akarunk az Isten igéjéből, de addig, ameddig csak üres szavak maradnak, addig nem formál bennünket az Isten igéje.

Én azt kívánom mindannyiunknak, hogy ez a két személy, amit hallottunk az evangéliumban, segítsen bennünket a helyes úton, hogy vegyük észre az életünk buktatóit, és talán kerüljük el, hogy amikor Isten ítélő széke elé kerülünk, akkor mi is az üdvözültek sorába legyünk. És talán már ebben a földi létben tanuljunk meg egymás felé szeretettel viszonyulni, és mindazt odaadni, amit az evangéliumból megtanultunk. Ámen.”

                                                                                (Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

„Áldjad lelkem az Urat, * dicsőítsed az Istent.”

 

 

◙ 2022. szeptember 11. Évközi 24. vasárnap †,

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből

    Krisztus azért jött, hogy üdvözítse a bűnösöket

    Szeretett Fiam!

    Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára – engem, aki azelőtt káromoltam s üldöztem őt, és erőszakos ember voltam. De megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel.

    Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük az első én vagyok. De éppen azért nyertem irgalmat, hogy Jézus Krisztus elsőként rajtam mutassa meg végtelen türelmét, példaképül azoknak, akik a jövőben hisznek majd benne, és így eljutnak az örök életre.

Az örökkévalóság királyának, a halhatatlan és láthatatlan, egyedülvaló Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké! Ámen.

    Ez az Isten igéje.

 

Felkelek és útnak indulok, * Atyám házába térek.

 

 

2022. augusztus 28. Évközi 22. vasárnap †, Betakarítási ünnep - HÁLAADÁS

„Krisztusban Kedves Testvérek!

Olyan kevésszer találkozunk azzal a szóval, hogy alázat.

Amikor Jézus életét elemezzük, amikor Jézus életére akarunk rácsodálkozni, akkor inkább azt halljuk, hogy szeressétek egymást, a szeretet himnuszát, a szeretet parancsát, de az alázatosságról olyan kevésszer hallunk. S éppen ezért alkalmas ez az evangéliumi szakasz. Amikor kicsit körbe tekintünk magunk körül, akkor azt látjuk, hogy az emberek nagysága, vagy többsége, mint hogyha önző módon viselkedne. És sokszor talán még a keresztény közösségekben is előjön a gőg, az önzés, az irigység és a harag. Éppen ezért alkalmas ez a szentírási szakasz -amit az imént felolvastunk- mert bennünket is figyelmeztet arra -akik gyakoroljuk a hitünket, a vallásunkat-, hogy nekünk alázatosaknak kell lennünk.

Egy ilyen világban, amiben élünk, amikor bekapcsoljuk a TV-t, a rádiót, amikor olvassuk az újságokat, könnyű önzővé válni. Amikor elhitetik velünk, hogy engedd meg, neked jogod van ehhez, nyugodtan megveheted mert van rá lehetőséged, nyugodtan fölkapcsolhatod a villanyt, használhatod a vizet, mert mindezt megérdemled. S valóban, valamennyiben igazuk van, de keresztény emberként nekünk kötelességünk átgondolni, hogy mennyire pazaroljuk azokat a dolgokat, amiket az Isten a kezünkbe adott. Nem mindegy, hogy én a családban hogyan viselkedek, nem mindegy hogyan nevelem a gyermekeimet, nem mindegy, hogy a közösségben hogyan viselkedek, hiszen nagyon jól látjuk, amikor a rózsafüzért imádkozzák a templomban, és sokszor szinte vitatkoznak azon, hogy ki a legfontosabb, ki az akinek el kell mondania a harmadik tizedet, és már előjött a közösségben is az irigység, a szétszóródás, és éppen ezért alkalmas az, amit ma hallottunk, hogy nekünk keresztény embereknek meg kell tanulnunk alázatosnak lenni.

Hányszor zúgolódunk azért, amikor nem úgy sikerül az életben valami, amikor kérjük az Isten segítségét, s az Isten nem adja meg azonnal. Máris szóvá tesszük: Uram, annyit imádkoztam, könyörögtem, és kértem s te nem hallgattál meg. Pedig előbb-utóbb minden imádság meghallgatásra kerül. A jó Isten nagyon jól tudja, hogy az embernek mikor van szüksége az ima meghallgatására. Nem mindig adja meg azonnal azt, amit kérünk. Ez által is segíteni akar bennünket abban, hogy tudjunk mi is alázatosak lenni. Az idősebbek nagyon jól tudják, amikor már sajog a térde, amikor már nehéz a mozgás, amikor talán már a betűket nem úgy olvassuk ahogyan kellene, nagyon jól tapasztalják, hogy milyen nehéz akkor elviselni azt, amit érzünk. S Ilyenkor talán jusson eszünkbe az, amit hallunk a mai evangéliumban, hogy mindaz, aki magát megalázza az fölmagasztalják, és aki pedig fölmagasztalja magát, azt megalázzák. És egy ilyen világban élünk, amikor sokak azt akarnának, hogy az első helyen legyünk, hogy jó hírnevünk legyen, jó munkalehetőségünk, hogy a legjobb legyen nekünk. És rá kell döbbennünk, hogy ideig-óráig mindez működik, csak ha végig kísérjük a történelmet, ha bekapcsoljuk a rádiót, halljuk, hogy hány olyan híres személyt kikezdenek, és rádöbbenünk arra, hogy talán nem is az a fontos, olyan hírnevünk legyen, hogy az első helyen legyünk, hogy a legjobb fizetésünk legyen, hanem az, hogy egymásra fel tudunk figyelni, hogy tudjuk egymást segíteni amikor szükség van a segítségre.

Kedves Testvérek!

Az alázatosságnak az ellenkezője a gőg, az irigység és a hatalom. Éppen ezért hívja fel a figyelmünket a mai evangélium arra, hogy nekünk nem lehet gőgösnek lenni, de úgy gondolom, hogy ha az életünkben ott lenne a gőg, akkor most nem itt ülnénk. Akkor nem az Isten igéjét hallgatnánk, és nem engednénk, hogy az Isten szava bennünket formáljon, és hogy hozzánk szóljon.

Én mindannyiunknak azt kívánom -akik itt vagyunk ezen a szentmisén-, hogy valóban gondolkodjunk el azon, hogy mit is jelent az én életemben az alázatosság, hogyan tudom elfogadni az Isten döntését, hogyan tudom elfogadni az Isten szavát, s hogyan tudom megvalósítani ebben a beteg világban az Isten akaratát. És föltehetjük a kérdést, hogy mi a jutalmunk mindazért, hogy mi próbálunk alázatosak lenni, hogy próbáljuk elviselni azt az életet, amit az Isten adott nekünk. S erre a kérdésünkre a válasz nem más, mint az evangélium utolsó mondata: „Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”

Én úgy gondolom, hogy mindazok a példaképeink, akik már a szentek sorában vannak, azok arra törekedtek ezen a földön élve, hogy elérjék, megkapják a feltámadáskor az igazak jutalmát. Lehet, hogy nem dicsérnek bennünket, lehet, hogy nem fognak bennünket a szentek sorában tisztelni, de mégis, amikor az Isten színe elé kerülünk, az Isten meg fogja kérdezni tőlünk, hogy hányszor segítettél ott, ahol voltál, hány embernek, hány sírónak törölted le a könnyét, hány éhezőnek adtál kenyeret. Azt nem fogja megkérdezni az Isten, hogy azt a házat, azt a lakást mit fölépítettél, abban hány szoba van, milyen bútorral van bebútorozva, és milyen márkájú autóval közlekedsz. De azt igenis megkérdezi majd, hogy hogyan élted le az életedet ezen a földön.

Kedves Testvérem!

Én azt kívánom mindannyiunknak, hogy ez az evangéliumi szakasz, amit az imént hallottunk az alázatosságról, bennünket arra formáljon és arra serkentsen, hogy a mai naptól fogva, ha még nehéz is az élet, hogyha göröngyös az az út amin járunk, akkor jusson eszünkbe a mi urunk Jézus Krisztus. Hogy ő nem csak tanítani akart, nem csak szépeket akart mondani azoknak akik hallgatták, hanem mindaz, amit ezen az életútján végig járt, azt ő meg is valósította.

Az alázatosságról nem sokat beszél. Ma halljuk, hogy azt mondja, hogy mindaz, akit felmagasztalnak azt megalázzák, aki pedig alázatos, azt felmagasztalják. És nem csak szavával, hanem életével is tanúságot tesz emellett, hiszen a kereszt az, ami megmutatja a mi urunk Jézus Krisztus életét. Ő nem csak beszél, nem csak tanítja az embereket, hanem életté is váltja. Amikor megalázzák, amikor leköpdösik a keresztútján, akkor is azt mondja: Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Egy alázatos az az Isten fia, aki bennünket megváltott, aki odaadta értünk az életét, és nem kérdezte meg, hogy ugyan érdemes-e megváltani az emberiséget, ugyan hogyan fogják ezt nekem viszonozni, mert tudta, hogy mindaz, akiket megváltott, az fontos számára, és az ő élete tele van alázattal. Pedig ő már dicsekedhetne, és lehetne gőgös is, hiszen ő az Isten fia, és mégis alázattal teszi azt, amit a jó Isten rábízott. Megvált bennünket, kinyújtja a két kezét, odaadja azt a legértékesebbet, amely az emberekért dobogott, az ő szerető szívét. És csak annyit kér, hogy mi is ugyanezt tegyük ezen az életutunkon, hogy mindazok, akik ott vannak mellettünk, akik ránk vannak bízva, azokkal tudjunk szeretettel együtt élni. Akik megbántanak bennünket -hiszen életünk folyamán sokszor találkozunk ilyennel, hogy beszólnak, megbántanak, vagy akár az életünkre is törhetnek- próbáljuk meg mi is ezt alázattal végig vinni. És talán -ha már alázatról beszélünk, akkor- köszönjük meg, amit az elmúlt időben kaptunk.

Olyan természetes az embernek az, hogy reggel fölébred, és megreggelizett, mindene megvan, majd este pedig újra nyugovóra tér. Olyan természetes, hogy fölkapcsoljuk a lámpát, hogy megnyitjuk a melegvizet, hogy ott van mellettünk az, aki megfőzi az ebédet és megterít nekünk. Minden olyan természetessé vált. Talán érdemes ebben a szentmisében mindezeket ajándékokat megköszönni: hogy a jó Isten adott nekünk erőt, adott családot, adott olyan embereket mellénk, akik gondunkat viselik. És talán nem csak ezeket az embereket, hanem mindazt, amivel az Isten megajándékozott az elmúlt napban, s ez is az alázatosságról szól, hogy észreveszem azokat, akik ott vannak mellettem, akik szolgálnak bennünket, és azokat, akik nap-mint-nap segítik a boldogulásunkat.

Ebben a szentmisében én mindezekért az ajándékokért, azokért a személyekért, akik ott vannak az életünkben szeretnék hálát adni. Szeretném megköszönni azt, hogy ma is vagyunk ennyien ezen a szentmisén. És talán amikor visszatérünk otthonainkba akkor fogjuk értékelni és megérezni, hogy milyen kegyelmet kaptunk ezen a szentmisén. Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

Betakarítási ünnep, hálaadás

Jelesebb ünnepek és hagyományok

Aratási hálaadó ünnepség: A katolikus egyház ünnepe volt, amelyet egyházilag is engedélyeztek annak idején. Sajnos kb. az 1950-es évekig tudták csak megvalósítani, mert utána lassan elmaradt, ma pedig már nem igénylik az emberek a terménymegáldást sem. Ehhez hozzájárult, hogy nyilvános egyházi ünnepségekre nem kerülhetett sor az előző rendszerben.

Hála Istennek, 2005. Augusztus 20-i ünnepnapon, ismét elkezdődött ennek a szép hagyománynak a felelevenítése, Sok templomban szentmise keretében, terményáldás és kenyérszentelés volt.

Régen a megtermett új kenyérért volt hálaadás s egyben adomány az első kenyérből, a falu határán túl élő éhezőknek. Az ünnepség a szociális szeretet felkeltésének és fejlesztésének szolgálatában állt. A hálaadást szeretetadományok gyűjtésével és osztásával kapcsolták össze. Nemcsak gabonafélét, de egyéb terményadományokat is gyűjtöttek.

Első években augusztus 20-án tartották, de a következő években későbbre tették, hogy más termények is ott lehessenek. Szeptemberi vasárnap délután (amikor már a tanítás is megkezdődött) a zárdaiskola udvaráról indult a körmenet. Elől vitték a körmeneti feszületet, utána feliratos táblák következtek: „Téged Isten dicsérünk”, „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Iskolások, ifjak és férfiak templomi lobogók alatt vonultak. Ezután búzakalászból font feszületet vittek. Majd a termés betakarítására használt, papírszalagokkal és virágokkal feldíszített szerszámokat: fiúk gereblyét, lányok sarlót, korsót, férfiak kaszát, nagy gereblyét.

„Áldjátok a föld minden terményei az Urat!” feliratú tábla vezette be a termények csoportját: zöldségfélék vállon hordozható saroglyában; kalászosok koszorúban; napraforgó, mák, kukoricaszárral, szalaggal átkötve.
Ezután vitték a nagy kelyhet, kenyeret, majd a nagy ostyát. Végül baldachin alatt négy férfi vállon vitte a Jézus Szíve szobrot. A menetet a nagylányok és asszonyok lobogós csoportja zárta. A templomhoz érve az adományok sátra előtt énekeltek. Meghallgatták az alkalmi prédikációt, majd megáldották a terményeket.
1933 augusztusában ünnepeltek így először a horti hívek, s ezt követően évente rendezték meg az aratási ünnepeket. Méltó alkalom volt a hálaadásra, s a vele összekapcsolt adomány gyűjtésre, a felebaráti szeretet gyakorlására.

Mahunka Imre plébános atya erről így nyilatkozott:-„Gondoltam, ne csupán a szereplők vigyenek néhány kenyeret, amelyből csak kevés helybeli szegénynek juthat, hanem mennél többen, százak vigyenek az első kenyérből adományt, hogy a falu határán messze túl éhezőknek is jusson belőle. A nyomorgók sok ezrei kezébe odaképzeltem, odaálmodtam a kenyerek százezreit. Ezek a kenyerek lennének a testvéri szeretet hírnökei, ezek mennének a nyomortanyákra e felírással: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Jézus szentséges Szívében testvéri szeretettel nyújtja N. N.”

A körmenetben szebbnél-szebb kalászból font feszületeket, és más díszeket hordoztak;

 

 

A „Krisztus és a falu” vezényszó alatt megindult mozgalomnak, egyik legszebb feladata lehet, a még mindig Istenben bízó magyar falu népének adni az elsőséget abban, hogy bevezesse a termés-betakarítás ünneplésével kapcsolatban az Isten nyilvános dicsőítésének ünnepét. Ország-világ lássa, hogy a magyar nép nem Isten-tagadó, nem is lesz soha! Induljon meg ennek az Istendicsőítésnek a jegyében, a szent keresztes hadjárat, a rettenetes bolsevizmus ellen. Legyen szent tüntetés ez az ünnep az emberi nem elvetemedett ellenségeivel, az ok tengernyi káromlásukkal, Isten-gyalázásukkal szemben. Legyen engesztelés, hódolat és imádás, a milliós, Istenben hívő tömegek szárnyaló éneke:”
Te Deum laudamus!”

 

 

◙ 2022. augusztus 14.  

NAGYBOLDOGASSZONY ÜNNEPE †, KÁPOLNÁNK BÚCSÚJA

 

KÉP: Kalocsai Prokop Péter: Mária mennybevétele (Aggteleki kápolna oltárképe)

 

„Krisztusban Kedves Zarándokok, vagy éppen Búcsúsok, Kedves Hívek!

Egy olyan szép ünnepen jöttünk össze, amikor Égi Édesanyánkhoz akarunk szólni, amikor föltekintünk és az ő életéből egy pillanatot akarunk kiragadni és talán éppen azért, hogy bennünket is buzdítson az ő személye, az ő szava, az ő élete.

Ma, amikor a Boldogságos Szűzanya testi és lelki fölvételét ünnepeljük, akkor ott van az a személy is, aki annak idején -fiatal lányként- igent mond az angyal szavára. Nagyon jól tudjuk a történetet: amikor az angyal megjelenik Máriának és elmondja, hogy ő lesz az Isten fiának majd az anyja, hogy milyen tervet sző az Isten. És amikor Mária ezt mind megérti, akkor azt mondja: íme az Úr szolgáló leánya. S talán meg is értettük, hogy mit jelent ez a mai ünnep, a mai búcsú. Amikor eljöttünk, hogy mint nagy család az összes közösségből, hogy együtt legyünk és megfogjuk Égi Édesanyánk kezét, és engedjük, hogy vezessen az élet göröngyös útján. Mindannyian jól tudjuk, hogy az az élet, amit élünk, nem könnyű, vannak benne örvendetes napok, de vannak szomorú percek és pillanatok is. S éppen ezért ma, amikor eljöttünk, hogy együtt ünnepeljünk, akkor nem a szomorúságra akarunk tekinteni, hanem éppen az örömre. És ezért végig akarjuk elmélkedni azt a csodálatos dolgot, ami Mária életében történik. Amikor megtudja, vagy átgondolja, hogy mi történik vele, szeretné megosztani az örömet. S fiatal lányként fölkeresi Erzsébetet, az ő rokonát, és elmegy, hogy megossza azt az örömet, ami az életében történt. S hallottuk a mai evangéliumban, hogy amikor Erzsébet meghallja Mária köszöntését, az ő méhében megmozdul a magzat, és olyan szépen megfogalmazza Erzsébet: hogyan lehet az, hogy én Uramnak anyja jön el hozzám.

Mária meglátogatja az embert, az Isten anyja meglátogatja az embert. S itt megértjük, hogy miért is fohászkodik a magyar nép, miért fohászkodik a nép Máriához: mert lehajol az emberhez. Örömet akar nekünk hozni. És megfogalmazza Erzsébet azt is, hogy: boldog vagy, aki hittél annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neked. Mária nem kételkedik. Ő a hitnek az asszonya. És éppen ezért, mert tudta jól, hogy az angyal amit mond az igaz, ezért el is hiszi. És nem csak egy pillanatra mond igent, nem csak arra, hogy megszüli a gyermeket és fölneveli, hanem az emberiségre is igent mondott. S amikor végig kísérjük az ő életét, akkor azt látjuk, hogy abban akar bennünket megerősíteni Mária, hogy mi is tudjunk az igenünkhöz hívek maradni, ahogy ő is tette. Az ő életében is voltak nehéz pillanatok, sőt olyan pillanatok is, amely sokunknak életében jelen van. Ő is elveszítette a legdrágábbat, az egyszülött fiát. És mégis azt mondja -még a kereszt alatt is-, hogy: íme az Úr szolgáló leánya. Nem azt mondja, hogy most már nem kell, most már beteljesedett az az üzenet, az a megváltás, amire az angyal kért, hanem azt mondja, hogy tovább haladok, mert nem csak Jézust kaptam, hanem kaptam hozzá az emberiséget is, akinek majd szószólója és közbenjárója lehetek.

S Kedves Testvérek! Életünk folyamán oly sokszor szólítjuk meg, olyan sok mindent bízunk rá, hiszen jól tudjuk, és megtapasztaltuk, hogy amikor hozzá fohászkodunk, sokszor erőt nyerünk, és mind az a gond, az a baj, ami ott van az életünkben eltörpül, mert a Boldogságos Szűzanya kezébe veszik, megáldja és majd megáldva visszaadja. Olyan szépen megfogalmazták elődeink a történelem folyamán azt a sok máriás imádságot, azokat az énekeket, amiket ma is fogunk énekelni, és amelyet oly sokszor elmondunk. Amikor úgy érezzük, hogy valami nincs rendben, amikor szükségünk van az ő segítségére, olyan áhítatosan, és oly szeretetteljesen rebegi a szánk: most segíts meg Mária ….. Mert tudjuk, hogy Mária, aki égi édesanyánk, valóban a segítségünkre siet. És ahogyan ma tovább haladunk az evangélium szavain keresztül azt is halljuk, hogy Mária nem az a gőgös asszony, aki azt mondja, hogy: igen, én vagyok, akit kiválasztott az Isten, hanem alázattal elfogadja, s megfogalmazza, hogy: magasztalja lelkem az Urat, mert tekintetre méltatott. Nemcsak a hitnek a példája, hanem az alázatosságnak is. Mária az az asszony, aki tudja, hogy nagy dolog történik az ő életében, és mégis alázattal tud odafordulni az Istenhez. Szépen megfogalmazza mindazt, ami ott van a szívében, azt az örömet, azt a boldogságot, hogy őt kiválasztotta az Isten. S talán az jut az eszünkbe, hogy: igen, az Isten őt választotta ki. Lehet, hogy igen. De talán szűkítsük le ezt a kört: aki most itt vagy, akit megkereszteltek, aki életet kaptál, te is ki vagy választva. Te is kaptál valamilyen hívatást, és neked is adott valamit az Isten. Nem mondhatjuk azt, hogy csak a Szűzanya az, akit kiválasztott az Isten. Mindannyiunknak van egy küldetése és egy hivatása. Sokszor elfelejtjük, hogy nekünk is van küldetésünk és hivatásunk.

Kedves Testvéreim!

Egy olyan világban élünk, amikor azt érezzük, hogy egyre nehezebb, hogy egyre súlyosabb az a teher, amit a vállunkra raknak. Ilyenkor talán érdemes azt tenni, amit a mai vasárnap is tettünk: hogy összefogtunk és eljöttünk közösen imádkozni. Mennyivel könnyebb úgy viselni az élet terhét, hogy megfogjuk egymás kezét. Hogy egymással együtt imádkozva tudunk haladni az élet göröngyös útján. És ez is egy hivatás, ez is egy küldetés. A keresztény ember küldetése. És éppen ehhez a küldetéshez jó példaként a Boldogságos Szűzanya, aki a mai nap testestől-lelkestől fölvétetett a mennybe. S lehet, hogy azt mondjuk, hogy egy szép ünnep ez a mai. Valóban egy szép ünnep, de csak akkor lesz még szebb ez az ünnep, ha megértjük ennek az üzenetét. Mária nem csak az Isten fiát fogadta az életébe, hanem mindannyiunkra igent mondott. Amikor a kereszt alatt áll, s amikor Jézust keresztre feszítették, akkor azt a mondatot hallja az ő egyszülött fiától, hogy: asszony íme a te fiad. Ekkor rá bízott bennünket Jézus az ő édesanyjára, és Mária pedig elfogadott bennünket, és könyörög értünk. Az élet nehéz, göröngyös útján mindannyiunkkal velünk akar járni.

Én mindannyiunknak azt kívánom, hogy ne felejtsük el, hogy van égi édesanyánk. Bizonyára sokunknak már nincs az az édesanya, akitől életet kaptunk, akinek sok mindent köszönhetünk, akinek talán a legértékesebbet köszönnénk meg: az életünket. De úgy gondolom, hogy nem maradtunk árván. Az, hogy földi édesanyánk elment, van egy égi édesanya, aki ma is megfogja a kezünket, aki ma is szelíd és lágy hangjával akar bennünket vezérelni. Éppen ezért keressük az ő oltalmát. S amikor ebben a nehéz időben élünk, háború, veszélyek között, talán bízzuk rá az életünket, családunkat, s legfőbbképpen az országot, ahogyan megtette ezt István király is annak idején, hogy fölajánlotta a koronát, fölajánlotta a magyar nemzetet, fölajánlotta a magyar családokat. Ugyan ezt tegyük meg mi is ezen a szép ünnepen. Fogjuk meg az ő kezét, és engedje, hogy vezessen bennünket ezen a nehéz és göröngyös úton. Mindannyian érezzük, hogy olyan könnyen elfáradunk. Amikor olyan információkat hallunk, hogy drágaság. Amikor a betegség a háború, és mindenféle nyavalyák jönnek, akkor fohászkodjunk és köszönjük meg, hogy van még egy pártfogó, egy segítő, aki ma is velünk akar maradni.

Én ezt kívánom mindannyiunknak, és ezt kérem, hogy ezen a szép ünnepen mindannyian kéz a kézben a Boldogságos Szűzanya vezetésével elinduljunk, és tudjuk megtanulni, hogy mi az, amikor valóban tudunk hinni, valóban tudunk szeretni, és valóban meg tudjuk tanulni, hogy mi az, hogy alázatosnak lenni. Egy ilyen beteg világban szükség van olyan keresztény emberekre, akik példát tudnak adni, akik nem azzal dicsekszenek, hogy igen, „én olyan sokat imádkozok”, „olyan jól gyakorolom a hitemet és a vallásomat”, csak elfelejtem azt, hogy amikor kell példát adni, amikor megbocsátani kell, mikor szeretni kell, akkor már nem tudom megtenni.

Tanítson bennünket Égi Édesanyánk mindezekre az értékekre, amelyre a mai világnak is szüksége van.

Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

◙ 2022. július 23. Évközi 17. vasárnap † (előesti szentmise)

Krisztusban Kedves Testvérek!

A mai szentírás szavai mindannyiunkat egy fontos dologra hív meg.

Az olvasmányban azt hallottuk, hogy Szodoma és Gomorának a bűne már az égbe kiált. És mégis van egy valaki, aki kiáll ezekért az emberekért. Ábrahám az, aki megszólítja az Istent, és azt kéri az Istentől, hogy könyörüljön meg ezen a bűnös emberiségen. És érdekes módon elindul egy párbeszéd az Isten és a próféta között. S ahogy hallottuk, elindulnak egy szántón, s azt mondja, hogy ha 50 olyan embert találsz, akinek nincs súlyos bűne, megkönyörülök a népen. És Ábrahám elkezd az Istennel beszélni, hogy mi van akkor, ha csak 45, ha csak 40, 35, 30 és lemegyen egészen tízig. S az Isten azt mondja, ha tízet találsz, akkor is megkönyörülök a városon, a népen.

Talán mindannyian értjük ennek a szentírási résznek a mondanivalóját, hogy mennyire fontos az Istennek az ember. Ott van a bűnössége, és mégis az Isten képes a bűn fölött uralkodni, csak egyet kér, hogy változtassuk meg az életünket.

És ott van a másik üzenete ennek a szentírási résznek, hogy Ábrahám az, aki közben jár a nép és az Istene között, aki közben jár azért, hogy az Isten megkönyörüljön a népen. Látja, hogy mennyire bűnös az a nép, milyen úton halad, és éppen ezért könyörög: Uram, bocsáss meg nekik. És az Isten képes megbocsájtani. Mint hogyha szentgyónásról beszélne az olvasmány, hiszen mindannyian voltunk már szentgyónást elvégezni, és milyen könnyebb lélekkel jövünk ki a szentgyónás után, amikor tudjuk azt, hogy az Isten megkönyörült rajtunk, amikor a pap szaván keresztül megbocsátja bűneinket. Így tapasztaljuk meg azt, amit hallottunk a mai olvasmányban.

Majd elérkezünk az evangéliumhoz, amikor a tanítványok azt kérik az Istentől, Jézustól, hogy taníts meg minket imádkozni. Egy hatalmas igény van a tanítványok szívében! Valahol érzik azt, hogy nem tudunk úgy imádkozni, ahogyan szeretnénk, vagy talán az az imádság, ahogy imádkozunk, az nem olyan, ami tetszik az Istennek. Éppen ezért a tanítványok azt kérdezik, kérik Jézustól, hogy: „Uram, taníts meg minket imádkozni, …..”. És megtanítja azt az egyszerű imádságot, amelyet mi is oly sokszor elmondunk naponta. Ez nem más, mint az Úr imádsága, a Mi Atyánk. És talán sokszor olyan gyorsan mondjuk el, olyan megszokottá vált ez az imádság, hiszen már fejből is tudjuk. De próbáljuk meg egy kicsit másképp imádkozni. Amikor elmondjuk az imádságot, próbáljuk meg értelmezni azokat a szavakat, mondatokat, amelyeket maga Jézus tanít a tanítványokkal. Benne van az, hogy megszólítjuk az Istent: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; majd ott van az is: legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Az ember azt kéri, hogy az legyen a földön, ami már a menyben van. Majd emberi módon könyörgünk a mindennapi kenyérért, és talán sokszor csak az jut eszünkbe, mikor a kenyérért imádkozunk, ami már ott van az asztalunkon, amit megszegünk, amire rákenjük a vajat, a zsírt, a nem tudom mit, és elfogyasztjuk. Pedig mennyi szorgos kézen jut át az a szem, az a búzaszem, ameddig oda jut a kenyér az asztalunkhoz. S mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; akkor nem csak azért a termékért, azért a kenyérért imádkozunk, hanem azokért az emberekért is, akik vetnek, gondozzák a növényt, akik aratnak a hőségben, aki őrli a lisztet, a meleg kemencék mellett állnak, aki hajnalban fölkel, hogy kihozza a kenyeret, és mindazokért, akik eladják a kenyeret. S talán azt gondoljuk, hogy itt befejeztük a sort, de ha nincs meg nekünk a nyugdíjunk, ha nincs meg a fizetés, akkor nem tudjuk megvenni a mindennapi kenyeret. És látjuk, hogy nem is olyan rituálé szerű a „Mi Atyánk”, hogy milyen mélységeket hordoz ez az egyszerű imádság. És ha tovább haladunk, a kenyér mögött ott van az is, hogy imádkozunk az ellenünk vétkezőknek, hogy meg tudjunk nekik bocsátani. Milyen hatalmas feladat az, hogy annak tudjunk köszönni, ahhoz oda tudjunk fordulni, aki úgyszólván hátunkba szúrta a kést, hogy valóban azt mondjuk neki, hogy én megbocsátottam, és ez által valóban meg tudjunk, el tudjuk imádkozni teljes szívvel a Mi Atyánk-ot.

Én mindannyiunknak -Kedves Testvérek- azt kívánom, hogy a mai naptól fogva, amikor a Mi Atyánk-ot mondjuk, gondoljunk ezekre a mondatokra, és ne csak olyan gyorsan, olyan megszokottan imádkozzuk, hanem egy kicsit gondoljunk bele, hogy mit is hordoznak azok a szavak, azok a mondatok, amit olyan gyorsan elcsépelünk. És meg fogjuk látni, hogy az az imádság, amit Jézus megtanított az apostoloknak, a tanítványoknak, egészen megváltoztatja az életünket. Nem olyanok leszünk, mint azok, akik „ja, igen, kifizettem azt a kenyeret”, mert volt miből, s nem gondolnak arra, hogy mennyi embernek a fáradságos munkája által született meg az a kenyér. És talán mindannyian érezzük azt is, hogy vannak olyan emberek, akiket kevésbé szeretünk, akiket talán elkerülnénk, vagy akiknek nem is köszönnénk.

Próbáljuk meg, amikor a Mi Atyánk-ot mondjuk, és ehhez az egy mondathoz jutunk: mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek, akkor hozzuk ide azokat a személyeket is, akik ott vannak, akik megsértettek, vagy megbántottak valamivel. Kérjük Isten áldását, hogy formálja őket is és a mi lelkünket is, hogy ne a harag, a gyűlölet, az irigység legyen a szívünkben, hanem az a szeretet, amelyet a mi Urunk, Jézus Krisztus fölkínál nekünk. Így próbáljuk meg imádkozni a mai naptól fogva azt a szép imádságot, amelyre a tanítványok megtanítottak bennünket is, és ezzel, -ahogyan hamarosan fogjuk mondani a szentmisében is- jusson eszünkbe, hogy Jézus a legjobb tanító, nem csak imádságra akar tanítani, hanem az élet fontos dolgaira. Éppen ezért van a szentírás a kezünkben, ezért vannak az evangéliumok, amik bennünket is vezetnek, amit tanítanak s amit hallunk, formálnak bennünket. Nem csak egy leírt szöveg, nem csak egy történelmi könyv, nem csak Jézus eseményei, hanem egy olyan könyv, ami ma is formálja az emberek életét, de csak akkor, ha élő hittel és úgy olvassuk, hogy értelmezzük azokat a mondatokat és szavakat.

Kedves Testvérek!

Engedjük meg, hogy ma is megszólítson az Isten szava, ma is megérintsen bennünket, s engedjük meg, hogy életté tudjuk váltani ebben a beteg világban. Ámen.

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

◙ 2022. július 10. Évközi 15. vasárnap †

Kedves Testvérek!

A mai evangéliumban egy törvénytudó próbára akarja tenni Jézust, és megkérdezi tőle: „Mester … mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”, de Jézus tudja, hogy a kérdés csapda, és kérdéssel felel: „Mit mond erről a törvény?”. A törvénytudó válasza: ”Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.”

S ahogy ez a párbeszéd zajlik, Jézus azt mondja neki, hogy: „Helyesen feleltél.”, de még a felelet nem elegendő. Az, hogy valamit tudunk, valamit megértettünk, az, hogy hallottunk az Isten igéjéről, az Isten szaváról, még az nem elegendő. S azt mondja Jézus ennek az írástudónak, hogy amit tudsz, amit olvasol, azt most éld meg. Tedd meg azt, amit a szentírás, amit a törvény leír. Hogyha ez a legfontosabb parancs és törvény, hogy szeresd Uradat, szeresd felebarátodat, akkor ezt éld meg. S mivel hogy érezte a törvénytudó, hogy -valahogy- ő került a csapdába, ezért menteni akarta saját magát, és még mélyebbre ássa magát. Azt mondja Jézusnak: „De hát ki az én felebarátom?” S erre Jézus egy szép történetet hoz, s elmagyarázza azt, hogy mindenki a mi felebarátunk.

Ahogy a pap és a levita megválogatta, hogy ki az, akin segít, ki az, akin nem, mi az, ami fontos, és éppen ezért otthagyja ezt a sérültet akit kifosztottak, félig agyonvertek, mert nekik fontos volt a liturgia, a szentmise, éppen ezért ezt az egy szerencsétlenül járt személyt otthagyja félholtan. Majd a szamaritánus megmutatja, hogy hogyan kell a felebarát felé fordulni. Lehajol, kimossa sebeit, bekötözi, ápolja, és gondozza.

Ebben a világban, amiben élünk, sok ilyen kifosztott ember van. Nemcsak sebeket szerzünk életünk folyamán, nemcsak megbántanak bennünket, hanem haragudni is tudunk. És sokszor mi magunk is ugyanúgy viszonozzuk azokat a dolgokat, ahogy mi kapjuk, hiszen ott van az emberi oldala, és olyan nehezen tudunk keresztény emberként viselkedni. Éppen ezért jó, és alkalmas ez a szentírási rész -amit az imént felolvastam, és amiről elmélkedünk-, hogy ki az én felebarátom. S erre a szentírás azt mondja, hogy mindenki a felebarátom. Nem az én feladatom az, hogy megválogassam, hogy kinek segítek és kinek nem, hiszen keresztény mivoltunkból oda kell fordulni a másik ember felé. És ahogyan hallottuk Jézus szájából, amikor azt mondja a törvénytudónak, hogy menj, és te is ugyanezt tedd. Ne csak tudjad a törvényt, ne csak értelmezd a törvényt, hanem valósítsd életté. Éppen ezért gyakorolnunk kell nekünk is mindazt, amit hallunk a szentmisén, amit felolvasunk. Olyan sokszor hallhattuk már azt, hogy milyen szép prédikációt hallottunk, s amikor megkérdeznek otthon, hogy miről szólt, akkor már nem is tudnánk visszaadni. Akkor hogyan szeretnénk mi ezt életté váltani? Hogyha saját magunk nem gondolkodunk el azon, azokon a kérdéseken, amiket ma is hallottunk az Isten igéjében.

Két olyan fontos kérdés is van: az egyik az, amikor megszólítja a törvénytudó a mestert, és fölteszi neki a kérdést, hogy mit tegyek ahhoz, hogy elnyerjem az örök életet.

Kedves testvérek! Hányszor tettük fel ezt a kérdést? Egyáltalán föltettük-e magunknak a kérdést, hogy mit kell nekem tenni ezen a földön ahhoz, hogy elnyerjem az örök életet? S a másik ilyen kérdés -amit maga a törvénytudó felel meg-.. hát ki nekem a felebarátom? Olyan könnyen megválogatjuk, hogy kinek akarunk segíteni, hogy ki az aki az én felebarátom. Hogyha Jézus ugyan így válogatott volna, akkor azt gondolom, hogy nem megváltott emberek lennénk. De Jézus, a mester, nem válogatott, hogy kit fog a szeretetébe befogadni, kit akar átölelni, hiszen ő az egész emberiséget átölelte.

És ezekután a pár gondolat után, így eljutunk az evangélium utolsó szakászához, ami nemcsak elmélkedés, hanem feladat is. Amikor a törvénytudó megérti, hogy mi is a feladata ahhoz, hogy eljusson az örök életre, szeretni kell a felebarátunkat. Oda kell fordulni azokhoz, akik valamilyen sérülést szenvedtek, legyen az testi, fizikai, lelki, vagy éppen pszichikai. Sokszor szenvedünk sebeket, az élet folyamán oly sok mindent összeszedünk, legfőképpen amikor beszólnak, amikor nem úgy gondolkodnak, amikor nem azt teszik, amit én elvárnák. S máris meg is sértődtünk. Mert nem tudunk úgy együtt érezni, ahogy a másik szeretne. És éppen ezért nagyon jó az a feladat, amit ma az evangélium mindannyiunkra rábíz, hiszen keresztény életként, keresztény emberként mindannyiunknak van egy küldetése ebben a világban. S ahogyan Jézus azt mondja a törvénytudónak, hogy: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”, ma mindannyiunknak ugyanazt mondja. Nem azt mondja, hogy válogasd meg, hogy kinek fogsz segíteni, kit fogsz szeretni, hanem azt mondja, hogy menj és te is ugyanígy cselekedjél.

Én ezt kívánom a mai vasárnap, hogy ez a három gondolat legyen a szívünkben, hogy mit kell cselekedni ahhoz, hogy elnyerjem az örök életet. Tegyük föl azt a kérdést is, hogy: Ki nekem a felebarátom? Hogy el tudok-e mindenkit fogadni szeretettel, oda tudok-e fordulni a másik ember felé? És legyen ott az a cselekvő képesség, ami a mi küldetésünk hogy: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” Ámen.

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

„Alázatosak, keressétek az Istent, * és szívetek újraéled.”

 

2022. június 26. ÉVKÖZI 13. VASÁRNAP †

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből

Isten gyermekeinek szabadságát Krisztus szerezte meg nekünk.

    Testvéreim! A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket.

    Testvéreim, a meghívástok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: ,,Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.'' De ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást.

    Kérlek tehát benneteket, hogy lélek szerint éljetek, s akkor nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek. Vezessen benneteket a (Szent)lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek.

Ez az Isten igéje.

 

"Te vagy, Uram, Istenem * örökségem és osztályrészem."

 

 

 

 

◙ 2022. június 12. Szentháromság vasárnapja †,

„Kedves Testvérek!

A mai evangéliumban és ezen a szép ünnepen, Szentháromság vasárnapjának ünnepén két olyan fontos dolgot is látunk, amelyeket keresztény életünkbe érdemes beleépíteni. A Szentháromság egy olyan közösség, mely együtt tud működni, és amely szeretettel van egymás iránt. Az Atya nem kérkedik, hogy ő a világ teremtője, hogy ő alkotott mindent, hogy neki nagyobb a hatalma, mint a fiúnak, és ugyanígy a Fiú† sem kérkedik azzal, hogy ő a megváltó, a második isteni személy és a Szentlélek az csak a harmadik személy. Mind a három isteni személynek külön-külön van feladata. Tudjuk jól, hogy az Atyaisten az, aki megteremti ezt az egész világot, aki gondját viseli, és aki kormányozza. Azt is tudjuk, hogy a második isteni személy, aki Fiúként emberré lett, Betlehemben testet öltött, és a golgotán megváltott bennünket, és ezért úgy hívjuk, hogy ő a Megváltó. S a harmadik isteni személy, a Szentlélek, aki az egész világot megszenteli.

Mind a három isteni személynek különböző a feladata, és azt mondjuk, hogy három isteni személy, és mégis egy. Még a legjobb matematikus sem tudná megoldani ezt a feladatot: hogy lehet az, hogy három és mégis egy? Lehet kivonni, lehet összeadni, talán az összeadásban kijön három, de mégsem egy. És éppen ezért azt mondjuk, hogy ez egy hatalmas titok, egy misztérium, hogy hogyan lehet a háromból mégis egy. Három isteni személy, és nem lehet elválasztani sem az Atyát külön, sem a Fiút †, sőt, a Szentlelket sem. Mind a három isteni személyt egyben kell látnunk. Éppen ezért alkot a Szentháromság egy közösséget. Erre akar bennünket is megtanítani.

Egy olyan világban élünk, amikor sok mindent hallunk és sok minden befolyásol bennünket. Az elmúlt éveken keresztül hallottuk azt, hogy már a családok szétesnek, és mindenki azt tehet, ami neki tetszik. Hogyha oda figyeltek volna a Szentháromságra, akkor bizonyára azok a családok, amik felbomlottak, azok még ma is együtt lennének. Erre akar bennünket, keresztény embereket megtanítani a Szentháromság. Egy közösségnek vagyunk a tagja, legyen az család, legyen az egyházi közösség, legyen az valamilyen csoport, de minden csoportnak vannak tagjai.

És a másik, amire megakar bennünket tanítani a szentháromság, az nem más, mint az, hogy egységben lenni. Mindannyiunknak van valamilyen feladata, de nem lehet vele kérkedni, hogy a plébánosnak az a feladata, hogy amit elmondok, az úgy van, és csak az a jó, amit én elmondok.

A Szentháromságban is egy egység van, s nem az, hogy amit az Atya mond, annak úgy kell lenni, hanem szeretettel vannak egymás iránt a három isteni személy, és egységet akarnak alkotni. Erre akarja megtanítani a mai embert a Szentháromság, hogy egységbe legyünk, hogy odafigyelni a másikra, szeretettel lenni a másik iránt, és rádöbbenni arra, hogy szükségünk van egymásra.

A hittanórákon egy ilyen szemléltető példát is szoktam használni, hogy amikor kiosztok egy lapot, és azt mondom nekik, hogy tépjék szét, azt az egy lapot könnyű széttépni. De amikor már sok lapot teszek össze, és akkor próbálják meg széttépni, milyen nagy erőt kell kifejteni, hogy szét tudják tépni, vagy talán szét sem tudják. És így van ez a közösséggel. Amikor egyedül járom az élet útját, akkor az élet viharai, a megpróbáltatások, a nehézségek mint a folyón, vagy éppen a tengeren lévő hajót a szél ide-oda dobálhatja, de a közösségben, ha egységben vagyunk, akkor egymás kezét fogva sokkal nehezebb a közösséget szétválasztani. S látjuk, hogy ezért ilyen fontos a mai ünnep, amikor a Szentháromságra szegezzük a tekintetünket, mert megakar bennünket is tanítani arra, hogy lehet, hogy vannak nehézségek, lehet, hogy vannak ellentétek, de mégis, ha megegyezünk, ha oda tudok figyelni a másik emberre, akkor egységben tudunk maradni, egységet alkotni az egyházban. Sok olyan fiataltól hallom, hogy nekem nincs szükségem az egyházra, nincs szükség az Istenre, tudok én boldogulni nélküle. Sőt! Volt olyan kedves hívő is, aki azt mondta, hogy majd én tudom, hogy mit kell nekem meggyónnom. Hogyha így állunk hozzá, akkor azt az egységet már réges-régen megbontottuk. Az Isten nem azt akarja, hogy mi egyedül haladjunk az úton. Az Isten azt akarja, hogy kéz a kézben együtt haladjunk az úton. S azért vannak a szentségek, hogy ebben az együtt haladásban mindannyiunkat megerősítsen. Hányszor tudunk elbukni, és hányszor tudunk olyanokat tenni, amire talán azt mondjuk, hogy olyan kisebb bűnök, és talán nem kell azt meggyónni. S rádöbbenünk arra, hogy minél több kis bűnünk van, annál nehezebb haladni az élet útján. Éppen ezért nem mindegy, hogy állunk a szentségekhez, hogy „majd én eldöntöm”, „én vagyok az, aki tud dönteni”.
A Szentháromság nem erre tanít bennünket! Hanem arra, hogy együtt tudjunk gondolkodni, hogy együtt tudjunk haladni azon az úton. És hogyha a Szentháromságról elmélkedünk, akkor ne felejtsük el, hogy minden cselekedetünket a Szentháromság nevében kezdünk. Reggel, amikor kinyitjuk a szemünket, amikor keresztet vetünk, az Atya, a Fiú† és a Szentlélek nevében kezdjük. Már korán reggel ott van a Szentháromság egy Isten ami életünkben. A szentmisét is ugyanígy kezdtük, amikor az Atya, a Fiú †, a Szentlelket hívtuk segítségül, és minden egyes cselekedeteinkhez, tevékenységünkhöz, amikor imádkozunk, a Szentháromság segítségét kérjük.

Ezek után föltehetjük magunknak a kérdést, hogy mire akar bennünket megtanítani? Hiszen, ha csak azért jövünk a szentmisére, hogy egy szép prédikációt hallgassunk, és minden itt marad, akkor az olyan, mint a színdarab, amit megnéztünk, otthon elbeszéltük, hogy milyen jó volt, a színészek milyen jól játszották a darabot, és mit adott nekünk. De keresztény emberként nekünk sokkal mélyebbre kell ásnunk, nekünk föl kell tenni minden egyes misében azt a kérdést, hogy mire akar megtanítani az Isten igéje, ebben a szentmisében mire hív meg minket az Isten igéje. Ma, amikor a Szentháromságról elmondhatjuk, amikor a Szentháromságot próbáljuk szemlélni, azt a szeretetközösséget akarjuk mi is megélni, amit az Atya, a Fiú† és a Szentlélek megél. Hamarosan visszatérünk abba a beteg világba, amiből kiszakadtunk, s nekünk is ugyanaz lesz a küldetésünk, hogy szeretettel fordulni azok felé, akik talán nem érdemlik meg a szeretetünket. Talán jusson eszünkbe az is, hogy nekünk egy közösséget kell alkotnunk, egy egységet, amely a Szentháromságos egy Istennek az egysége.

Kedves Testvérek!

Két olyan fontos feladatra akar megtanítani ma a Szentháromság, amelyre szükségünk van életünk folyamán. Szüksége van a családnak arra, hogy közösségben maradjon, hogy őszintén tudjanak egymással beszélgetni, megosztani gondjaikat-bajaikat, és együtt tudjanak imádkozni, segítő kezet nyújtani. Ugyan így van ez a közösséggel is. Mindannyian egy cél felé haladunk: az üdvösség felé. De csak akkor tudjuk elérni az üdvösséget, hogyha mindannyian megfogjuk egymás kezét, és segítjük egymást azon az úton.

Én ezt kívánom mindannyiunknak, hogy merjünk közösségben lenni, és a közösség merjen eggyé alakulni, hogy mindannyian egy cél felé haladva eljussunk az örök üdvösségre. Ámen.”

                   (Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

◙ 2022. május 22. Húsvét 6. vasárnapja †,

Kedves Testvérek!

„ ……  Azt mondja a mai evangéliumban Jézus: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat.” Egy olyan mondatot hallunk, ami föltétellel van, föltételes: aki szeret engem, az megtartja tanításomat. Jézus nem mondja, hogy mindenki szereti őt, de föltételezi azt, hogy aki hozzá akar tartozni, akinek tetszik az az életmód, az a stílus, amit Jézus követ, amit Jézus megél, az megtartja az ő tanítását. S talán mindannyian meg is értettük, hogy mi is a mai evangélium lényege. Mi, akik gyakoroljuk a hitünket, akik gyakoroljuk a vallásunkat, akik hallgatjuk kéthetente, vagy éppen hetente az Isten igéjét, valahol mindannyian Krisztus tanítványai vagyunk. S azt kéri tőlünk is az Isten: aki engem szeret, az megtarja a tanításomat. Jézus nem mondja azt, hogy elegendő, csak annyi, hogy eljövök a templomba, aki hallgatja az Isten igéjét, hanem Jézus sokkal többet kér. Ő azt kéri, hogy tanúságot tegyünk ebben a világban. „Megtartja a tanításomat” ……, és éppen ezért elküldi a Szentlelket is. A tanítványoknak azt is mondja, hogy: „a vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.”   …….

Hamarosan elérkezünk mi is Pünkösd ünnepéhez, amikor mindannyiunkat megerősít a Szentlélek, aki ott van, és erővel akar bennünket is elárasztani, hogy tudjunk tanúságot tenni ebben a világban.

S visszatértünk az evangélium üzenetéhez. Azt mondja Jézus a tanítványoknak, hogy: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja.” Mindannyian a világ gyermeki vagyunk, érezzük azt, amit fölkínál nekünk a világ, és sokszor talán bele is sétálunk abba a csapdába, hogy „igen” amit a világ fölkínál, de nekünk keresztény embereknek nem a világot kell követni, hanem magát Jézus Krisztust, az ő tanítását. ………..

A mai evangélium mindannyiunkat meghív arra, hogy merjünk tanúságot tévő emberekké válni. Azok a tanítványok, akik bezárkóztak, akik a zárt ajtók mögött voltak, Pünkösd után -amikor eltöltötte őket a Szentlélek- kinyitják az ajtót, és Péter apostol azt mondja azoknak, akik ott vannak kinn, hogy azt a Krisztust, akit ti keresztre feszítettetek, az Isten föltámasztotta. Tanúságot tesz arról, ami történt: megnyíltak a zárt ajtók és elindultak az apostolok. Ez a mi feladatunk is! Nem elegendő a templom belsejében ülni, nem elegendő meghallani a prédikációt, hanem életté kell váltani. Ki kell nyitni azt a templom ajtaját, és odakünn a világban hirdetni azt, hogy az Isten ma is közöttünk van. ……..

Én mindannyiuknak azt kívánom, hogy most, amikor itt vagyunk a szentmisén, engedjük meg, hogy az Isten betöltse a mi szívünket. Tegyük félre mindazokat a gondokat, azokat az aggodalmainkat, ami miatt nyugtalankodunk és csüggedünk. Most figyeljünk oda arra a Szerető Istenre, akinek az imént hallottuk a szavát, aki bátorítani akar, aki erővel el akar bennünket tölteni, és azt akarja mondani, amit mondott a tanítványoknak: most menjetek vissza abba a világba, és hirdessétek, hogy közöttetek maradt a Szerető Krisztus.

Mindannyian tapasztaljuk, hogy az oltári szentségben közöttünk maradt a Szerető Krisztus. És éppen ezért, mivel mi is egyesülünk a Szerető Krisztussal, ezért nekünk is az a feladatunk, hogy arról a szeretetről tanúságot tegyünk. Legyen az a béke a mi szívünkben, amiről ma hallottunk az evangéliumban, és ne csüggedjünk, ne szomorkodjunk, hanem engedjük, hogy a mi életünkben a Krisztus gondviselése és a Szentlélek segítsége legyen és vezessen bennünket. Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

 

◙ 2022. május 08. Húsvét 4. vasárnapja †,

„Kedves Testvérek!

A mai napon, ha a jó pásztorra tekintünk, akkor nem csak az ő személyét látjuk, hanem látjuk azokat a szavakat, amelyekkel bátorítja a követőit.

A mai evangéliumban azt hallottuk Szent János evangélistától, hogy Jézus azt mondja tanítványainak, hogy „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem”.
Mi, akik ebben a világban élünk sokszor mondhatnánk azt, hogy eltévedünk. Benne van a mi életünkben az a kockázat, hogy olyan könnyen le tudunk térni az Isten útjáról. Hiszen a világ gyermekei is vagyunk egyben és az Isten gyermekei is. ….

Minekünk nem a világot kell szolgálni, nekünk példakép kell, hogy legyünk a világ emberei előtt. Éppen ezért mondja Jézus -nem csak a tanítványokról mondja, hanem rólunk is, akik hallgatjuk vasárnapról-vasárnapra az ő igéjét-, hogy „Ismerem őket, és ők követnek engem. Juhaim hallgatnak szavamra.” Mi akik eldöntöttük, hogy szeretnénk Krisztushoz kapcsolódni, szeretnénk az ő társaságával együtt lenni, mi nem csak hallgatni akarjuk az ő szavát, hanem életté váltani is akarjuk. ……

Én úgy gondolom, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus a legjobb pásztor, hiszen ott vannak a szentségek. Amikor elrendelte, hogy legyenek a szentségek, valahol mi is ezekből táplálkozunk. A keresztség szentsége, bérmálás, oltáriszentség, a bűnbánat szentsége, mind azok, amelyek megerősítenek. A szentmise az a legelő, ahol erőt nyerhetünk. A szent gyónás az a vízforrás, ahol új erőt merítünk a hétköznapi küzdelmeinkhez. Amikor elbotlunk, az Isten újból erőt ad nekünk, és éppen ezért a legjobb pásztor a mi Urunk, Jézus Krisztus, mert vezetni akar bennünket, és nem csak vezetni, hanem az igéje által szeretné nekünk megmutatni a helyes utat. „Ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem.” Talán föltehetjük magunknak a kérdést -most, amikor Jézust, mint a jó pásztort ünnepeljük-, hogy: ugyan mennyire ismerem én Jézus Krisztust? Mennyire hallgatom én az ő szavát? Egy olya világban, amikor tele vagyunk zajjal, amikor olyan sok információt kapunk, amikor az emberek tömege beakar bennünket hálózni, meg tudjuk-e hallani az Isten igéjét?

Kedves Testvérek!

Minden nap meg kell küzdeni azért, hogy félre tudjunk vonulni, hogy ki tudjuk kapcsolni a világ zaját, a tévét, rádiót, minden olyan forrást, ami zajt kelt a mi életünkben, és elővenni a szentírást, hogy az Isten szava új erőt tudjon adni nekünk. Ahogyan az imént említettem, Jézus az a pásztor, aki a tikkasztó hőségben elvezet az árnyékba.

….. Jézus a legjobb pásztor, és tudja, hogy szükségünk van nekünk is olyan helyre, ahol felüdülünk. Elvezet bennünket hétről-hétre a szentmisére. Bevezet arra a helyre, ahol nem ér bennünket a nap terhet, ahol nem tikkaszt a hőség, hanem felüdülünk. Most is eljöttünk erre az egy órára, kiszakadtunk a szürke hétköznapok gondja alól, pedig mindannyiunknak vannak feladatai, vannak gondok, amiket meg kell oldani, s vannak olyan nehézségeink, amik ott vannak az életünkben. S mégis eljöttünk, hogy erőt merítsünk ezekhez a küzdelmekhez. Jézus tudja -ahogyan mondja, hogy ismerem enyéimet, ő tudja–, hogy ki, mivel küzd. Tudja, hogy mi az a nehézség, mai ott van a te életedben, s éppen ezért szólított meg, hogy jöjj erre a szentmisére, hogy erőt adjon neked, hogy újból fel tudjon tölteni téged. És amikor kilépsz abba a nagy, beteg világba -ahonnét eljöttünk-, megújult erővel tudjál küzdeni. Ilyen a jó pásztor! ……… Ő valóban az a jó pásztor, aki életét is odaadja értünk.

Kedves Testvérek!

Ugyan mit kér tőlünk a jó pásztor? Csak egy dolgot kér, …., hogy formáljon bennünket, hogy erőt adhasson nekünk. Ha csak kéthetente jövünk a szentmisére, én úgy gondolom, hogy el tudunk fáradni, de ha naponta kezünkbe vesszük a szentírást, és engedjük, hogy az Isten nap-mint-nap szóljon hozzánk, akkor fel tudunk töltekezni. Akkor erőt tudunk nyerni és lehet, hogy csak kéthetente van szentmise, mégis érezzük azt, hogy valahol még erőt merítettünk. Az Isten mindannyiunkat vezetni akar.

Én azt kívánom mindannyiunknak, ….. hogy hallgassuk meg az ő szavát. …. Nagyon nehéz időt szakítani arra, hogy -csak egy pillanatra- az Istennel legyünk. Olyan fáradtan hajtjuk le a fejünket este, s csak annyit tudunk mondani, hogy köszönöm. Még az az imádság is, amit elmondunk, az is sokszor olyan összevissza, úgy elkószálunk. Talán érdemes lenne -a mai nappal kezdve- kicsit több időt szánni önmagunkra, és a jó pásztor hangjára. Engedjük meg -hogy ebben a felgyorsult világban- ne a világ zaja vezessen bennünket, hanem a mi Urunk, Jézus Krisztus hívó, halk, csendes és lágy hangja.

A mai nap is mindannyiunknak üzent valamit, de nem csak ma akar velünk társalogni, hanem életünk minden napján. Éppen ezért, én azt kérem tőletek, hogy merjetek időt szakítani önmagatokra, hogy talán tíz percre kapcsoljátok ki azokat a készülékeket, amelyek ott zúgnak az otthonainkban, és engedjük meg, hogy abban a tíz percben, abban a csendben a jó Isten hangja szóljon hozzánk, hogy észre tudjuk venni, hogy felismerjük, és tudjuk követni azt, amit kér tőlünk a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ámen.”

                                                                                                           Vanyo Péter plébániai kormányzó

 

 

 

◙ 2022. április 24. HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA †

ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

Búzaszentelő

„Kedves Testvérek!

Az Irgalmasság vasárnapján olyan szépen hangzik ez a mai evangéliumi szakasz amikor Jézus megjelenik a tanítványoknak, a zárt ajtók mögött. Megírja Szent János apostol, hogy a tanítványok be voltak zárkózva, hiszen a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Féltek, hogy lehet, hogy ugyanaz fog történni velük is, ami a Mesterrel történt. Éppen ezért bezárták az ajtót és együtt voltak. Majd, amikor Jézus föltámad és megjelenik nekik, akkor azt mondja, hogy „Békesség nektek.”, és bebizonyítja, hogy nem más, mint a föltámadt Krisztus, hiszen a bizonyíték nem más, mint a kezén a seb, a szegek nyoma és a lábán ugyanúgy, valamint az oldalán a lándzsának a helye. S amikor meglátják a tanítványok, megörülnek a félénk tanítványok, akik féltek, akik bátortalanok voltak, akik féltették az életüket, most örülnek, mert viszontlátták a Mestert. S ahogyan fölfigyeltünk, Jézus nem egyszer mondja, hogy „Békesség nektek!”, hanem háromszor is megismétli. Valami fontosat akar nekik mondani, azoknak a tanítványoknak, akiknek a lelkükben ott van a nyugtalanság, a félelem, és éppen ezért mondja, hogy béke nektek, békesség nektek. Hogy béke legyen az ő szívükben, és hogy legyőzzék -ahogy Jézus legyőzött minden nehézséget, ugyanúgy- ők is legyőzzék a félelmet. Majd ezek után egy feladattal bízza meg a tizenegy tanítványt. Azt mondja Szent János evangélista, hogy Jézus rájuk lehelt, és azt mondta nekik: Vegyétek a Szentlelket, akinek megbocsátjátok bűneit, azok bocsánatot nyernek, akiknek nem bocsájtjátok meg, azok nem nyernek bocsánatot. Itt értjük meg, hogy van egy harmadik szentség, amit Jézus a tanítványokra rábíz. Az utolsó vacsorán megalapította az oltári szentséget, és megalapította a papságot egyaránt. Most, föltámadása után azt mondja a tanítványoknak, hogy vegyétek a Szentlelket, akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, akinek nem, az nem nyer bocsánatot. Rájuk bízza, a tizenegy tanítványra bízza a bűnbánat, a kiengesztelődés szentségét. Milyen hatalmas kegyelem, hogy nekünk is van lehetőségünk arra, hogy minden bűnt letegyünk az Isten lábához. Ma, amikor az irgalmasság vasárnapján eljöttünk a templomba, amikor az Isten irgalmasságáról elmélkedünk, talán nem is olyan távol áll ez a jézusi mondat -amit mondott a tanítványoknak is-: küldetésként adom, hogy vegyétek a Szentlelket, és rátok bízom a kiengesztelődés szentségét. Hiszen a kiengesztelődés szentségében az irgalmasság valósul meg. Hányszor elkövetjük ugyanazt a bűnt, és mégis, amikor oda térdelünk a gyóntató pap elé, és elmondjuk azokat a bűneinket, az Isten a papon keresztül teljesen eltörli és megbocsátja a mi vétkeinket, a mi bűneinket. S mégis, sokszor félünk oda menni a szent gyónáshoz, ugyan mit fog mondani a pap, vagy mit fog gondolni. Én úgy gondolom, hogy ezeket félre kell tenni, és azt kell látni, ami a szentségben megtörténik, hogy az Irgalmas Isten mindannyiunkat át akar ölelni. Hogyha már az irgalmasságról beszélünk, a legnagyobb kegyelem az, amikor oda térdelünk, és halljuk a pap szaván keresztül, hogy: én feloldozlak téged bűneidtől, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ezt jelenti az irgalmasság, hogy az Isten nem nézi, hogy hányszor követtük el, hanem azt nézi, és azt várja, hogy oda térdeljünk, hogy átölelhessen bennünket a végtelen, irgalmas szeretetében.

Kedves Testvérek!

Éppen ezért hagyta meg a bűnbánat, a kiengesztelődés szentségét, hiszen tudta, hogy gyarló emberként sokszor el fogunk bukni, és tudta azt is, hogy szükségünk lesz az ő megbocsátó szeretetére.

Kedves Testvérek!

Ezek után a gondolatok után, ha tovább haladunk, akkor azt mondja az evangélista, hogy majd újból megjelenik a tanítványoknak, s azt mondja megint, hogy „Békesség nektek.” Szentgyónásban is ezt a békét akarja nekünk megadni. Amikor felzaklatott lelkünk a sok bűntől, szennytől már lecsillapodott, letisztult, akkor érezzük azt, amit Jézus a tanítványoknak mond, hogy békesség nektek. Valahol ezt kéri, és ezt szeretné nekünk is átadni, hogy a mi szívünkben is béke legyen. Hány olyan család van, ahol nem a béke honol, hanem éppen az ellenkezője. Hány olyan munkahely van, hány olyan közösség, ahol az irigység, a szeretetlenség honol, és nem csak közösségek, hanem még országok között is. Hiszen két hónapja látjuk, hogy mit képes tenni a szeretetlenség, az irigység, a gőg, és mindaz a sok bűn, amit elkövetünk, amikor emberek életét oltjuk ki. Éppen ezért talán nekünk kellene a legjobban közvetíteni, keresztény embereknek azt, amit Jézus nekünk is mond. Lehet, hogy nyitott a mi ajtónk, a templomajtónk, de mégis valahol azt akarja Jézus közölni, hogy nekünk kell a béke emberének lenni. S amikor úgy érezzük, hogy talán nem fogadnak el, vagy haragszanak, vagy éppen rosszakaróink vannak, akkor is merjük azt tenni, amit a mi urunk Jézus Krisztus tett, hiszen még a kereszten is azt mondja: Uram bocsáss meg nekik. Azt kéri, hogy legyen nekik is béke a szívükben. Ahogyan Jézus végtelen szeretetét kimutatja, megmutatja az emberiség iránt, ugyanúgy történik a bűnbánat szentségében is.

Én mindannyiukat arra bátorítok és arra bíztatok, hogy amikor visszatérünk abba a beteg világba, ami odakint vár ránk, hogy ne felejtsük el, hogy nekünk is irgalmas embereknek kell lenni, és nem csak azok felé, akik ott vannak a mi szívünkben, akik a családtagjaink, hanem azokfelé is, akik valamilyen módon megsértettek, megbántottak bennünket. S merjük elvinni azt a békét, amit hamarosan megtapasztalunk az oltári szentségben, hiszen Jézus éppen ezért jön a szentmisében, hogy békét adjon a mi szívünkre.

Isten adja, hogy amikor visszatérünk otthonainkba, munkahelyeinkre, azokra a helyekre, ahol élünk és vagyunk, hogy Jézus békéjét tudjuk közvetíteni az embereknek, családtagjainknak, közösségeinknek, és azoknak, akikkel együtt élünk, és dolgozunk.

Ámen.”

                                                                                         (Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

Búzaszentelés:

„ . . . . Úgy gondolom, hogy sok minden belefoglaltatik, abba, hogy „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;”. Nem csak az, amikor már a kész termék ott van, és azért adunk hálát, hanem mindazokért az emberekért, akik elkészítik, akik művelik a földet, akik azért tesznek, hogy legyen a magyar népnek, a magyar nemzetnek, a magyar családoknak legyen mindennapi kenyér az asztalán.

Most kérjük a jó Istent, hogy áldja meg a vetést, áldja meg az emberi törekvést. …

Könyörögjünk. Istenünk, a te igéd szentel meg mindent. Áraszd ki bőséges † áldásodat, erre a búzára. Add, hogy akik ezt szent akaratod szerint neked hálát adva használják, szent neved segítségül hívására nyerjenek tőled test-lelki erőt és üdvösséget. Krisztus, a mi Urunk által. ­ Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

◙ 2022. április 18. HÚSVÉTHÉTFŐ †,

„Kedves Testvérek!

Húsvétkor a feltámadást ünnepeljük. A nagyhéten sok mindent megértettünk, de a szent három nap utolsó napja, a feltámadás valami fontos üzenetet hordoz. ……………..

Mit akar üzenni nekünk, akik nem Galileában vagyunk, akik nem személyesen találkoztunk Krisztussal, mit akar nekünk üzenni, ez a mai evangélium? Bizonyára, amit annak idején üzent, ugyanazt akarja ma is. Hiszen az Isten igéje az nem a múltban, vagy éppen majd a jelenben vagy a jövőben fog célba érni, hanem az adott időben.

Ahogyan annak idején Jézussal találkoztak a tanítványok, és az asszonyok, ma mi ugyan úgy találkozhatunk Jézussal. Hiszen éppen azért jöttünk erre a szentmisére, mert mi is találkozni akarunk a feltámadt Krisztussal. …….

Ugyanaz történik, mint annak idején Jézus idejében. Lehet, hogy nem látjuk Jézust, hogy jön saját lábán, lehet, hogy nem szólít meg bennünket, de mégis hittel és szeretettel a szívünkben el tudjuk hinni, és el tudjuk fogadni a föltámadás tényét. Hogy amikor az oltáriszentségben magunkhoz vesszük, akkor már a feltámadt Krisztus van a mi életünkben. És mit akar még nekünk üzenni? Amit üzent, amit mondott az asszonyoknak: Most pedig menjetek vissza, és mondjátok meg a tanítványoknak, hogy találkozhatunk. Ugyan ez a mi feladatunk is! ………………

Ugyan így, nekünk is ezt üzeni, hogy merjünk küzdeni, hogy a kereszt és a szenvedés mögött ott van a föltámadás is…………..

A föltámadás azt is üzeni, hogy van öröm, hogy a mi életünk az örömről kell, hogy szóljon. ………….. Lehet, hogy sok kifogás is van, de nekünk, keresztény embereknek kell az öröm emberének lenni.

Kedves Testvérek!

Én ezen a húsvéton azt kívánom mindannyiunknak, -nagyon jól tapasztaljuk, hogy vannak nehézségek-, de ehhez a nehézséghez nekünk kell elvinni az örömet, amit megtapasztalunk Krisztus feltámadásában.

Én azt kívánom, hogy hamarosan -amikor magunkhoz vesszük az oltári szentségben a Föltámadt Krisztust-, az az öröm ne csak a miénk legyen, hanem osszuk meg mindazokkal, akikkel együtt vagyunk, akikkel találkozunk, akiket ma az Isten utunkba küld. Merjünk tanúságot tenni arról, hogy mi megértettük a föltámadás lényegét. Hány- és hány olyan ember van -akárcsak itt, ebben a kis községben-, akinek jól esne egy szelet sütemény, vagy éppen jól esne, hogyha valaki meghallgatná, vagy rányitná az ajtót. Így tudjuk továbbadni azt az örömet, amiről az imént beszéltem.

Ámen.”

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

 

 

 

◙ 2022. április 10. VIRÁGVASÁRNAP,

URUNK SZENVEDÉSÉNEK VASÁRNAPJA †,

„Kedves Testvérek!

Virágvasárnap az Úr szenvedésének vasárnapját üljük.

A szentmise előtt bevonultunk a templomba. Ugyan azt követtük, amit annak idején a jeruzsálemi nép, amikor Jézus bevonul a szamár háton, a jeruzsálemiek azt kiáltják, hogy ”Hozsanna Dávid fiának!” ………………….

Elindulunk mi is a mai vasárnap Jézussal együtt. Ma még mi is ünneplünk és kiabáljuk azt: „Hozsanna Dávid fiának!” Köszönjük, hogy annyi jót tettél, hogy embereket gyógyítottál, visszaadtad az életet, s megbocsátottad a bűneinket. Majd ezek után elindulunk Jézussal együtt a keresztúton, egészen a föltámadásig. Talán senki nem mondhatja, hogy életében nem voltak, vagy nem lesznek nehéz pillanatai. Amikor azt érezzük, hogy talán már túlságosan elfáradtunk, amikor azt mondanánk, hogy nehéz az a kereszt, amit az Isten a vállunkra helyezett. Amikor úgy érezzük, hogy mi is Jézussal együtt keresztre vagyunk feszítve. De ott van a szenvedés, a nehézség, a kereszt után ott van a győzelem. Amikor elfáradunk Jézussal együtt mi is fel tudunk támadni, legyőzve minden nehézséget, minden bűnt, kudarcot, hiszen a szentségekben maga Jézus az, aki erőt ad.

Kedves Testvérek!

Most, amikor eljöttünk erre a szentmisére, amikor mi is azt kiáltjuk, hogy „Hozsanna Dávid Fiának!” Hálát adunk azért, hogy megváltott emberek lettünk.

Talán olyan természetes az, hogy reggel fölébredünk, elvégezzük a napi teendőnket, és este újból lehajtjuk a fejünket. pedig csak elég, hogy egyszer megbotoljunk, elég, hogy egyszer megromoljon az egészségünk, s ami olyan természetes, az már nem természetes lesz. S ilyenkor döbbenünk rá arra, hogy az Isten mennyire gondunkat viseli, hogy milyen jó, hogy van szentmise, milyen jó, hogy vannak szentségek, milyen jó, hogy közöttünk van az Isten.

Kedves Testvérek!

A mai ünnepen, Virágvasárnap ünnepén köszönjük meg, hogy Jézus közöttünk maradt. Vagy talán másképp fogalmazok: köszönjük meg, hogy velünk maradt, hogy életünk társává vált és kísér bennünket akkor, amikor talán elfáradunk, amikor elveszítjük az életutat, amikor letérünk a helyes útról. Ahogyan Jézusnak is szüksége volt a keresztúton segítségre, Veronika kendőjére, Simon két kezére, ugyanúgy a mi életünkben is ott van, amikor Jézus letörli a könnyünket, amikor erőt ad, vagy amikor megfogja a nehéz keresztet. Hamarosan újból mi is átéljük ezeket a pillanatokat, éppen ezért a mai szentmise legyen mindannyiunk szívégen egy hálaadás, és köszönjük meg mindazokat az ajándékokat, azokat a kegyelmeket, amikben részesített az elmúlt napban, napokban vagy éppen a következendő napokban.

Én legjobban azt kérem, hogy azt köszönjük meg, hogy velünk maradt az Isten. Ahogy karácsonykor is mondjuk: „Emmanuel” „Velünk az Isten”. És ugyanezt tapasztalják meg a tanítványok is, mikor azt gondolták, hogy Jézus meghalt, és egyedül maradtak. Föltámadás után a félénk és bátortalan tanítványoknak megjelenik a zárt ajtók mögött, s azt mondja nekik, hogy: Békesség, ne féljetek, veletek maradtam! S ez az üzenet legyen a mai vasárnapnak a mottója, hogy Jézus velünk maradt egész életünk végéig. Ne féljetek, békesség nektek! S ezt az üzenetet merjük mi is továbbadni azoknak, akikkel együtt élünk, együtt dolgozunk, akikkel együtt vagyunk.

Közöttünk maradt, velünk maradt az Isten. Hamarosan mi is megtapasztaljuk, hiszen a szentáldozásban egyesülünk a szerető Krisztussal.

Amikor visszatérünk a nagybetűs életbe, amikor küzdünk, amikor szenvedünk, amikor elcsüggedünk, akkor adjon nekünk az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus erőt a mindennapi küzdelmekhez, de legfőbbképpen a tanúságtételhez. Ámen”

Vanyo Péter plébániai kormányzó

 

◙ 2022. március 13. NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA †

 

„Kedves Testvérek!

Ma, ha odafigyeltünk az evangéliumra, amit Szent Lukács evangélistától hallottunk, akkor két fontos részletet is felfedezünk ebben a részben.   ………….

Az egyik üzenete a mai evangéliumnak, hogy Jézus félre vonul és imádkozik. Talán mindannyian kihalljuk ebből a szentírási részből, hogyha Jézusnak szüksége volt az imádságra, az egyedüllétre, az Atyával való közösségre, akkor az embernek szinte kihagyhatatlan az Istennel, az Atyával való kapcsolat. Mi, akik vasárnapról vasárnapra jövünk a szentmisére és találkozni, egyesülni akarunk a szerető Istennel, ugyanazt tesszük, amit ez a mai evangélium leír: félrevonulunk és engedjük, hogy rácsodálkozzunk Jézus csodájára, a színeváltozásra. Hamarosan elérkezünk a szentmise fontos részéhez, amikor az átváltoztatás szavait elmondva mi is részesei leszünk a színeváltozásnak. Lehet, hogy nem fogjuk látni Jézus ragyogó arcát, sem a fehér ruháját, hanem sokkal többet fogunk mi látni ebből a csodából: méghozzá az a fehér ostya, kevés bor Krisztus testévé és vérévé változik. Nem csak csodálni akarjuk Jézus ragyogó arcát és ruháját, hanem mi eledelt, lelki eledelt akarunk benne találni. Az egyik üzenete a mai evangéliumnak az, hogy nekünk is -ebben a felbolydult világban- nekünk is félre kell vonulni. Ezt tesszük, amikor szentmiséről-szentmisére igyekszünk lelkünket fölkészíteni arra, ami a hegyen, a szentélyben, a szentmise közepén történik. Mi is rá akarunk csodálkozni arra, hogy közöttünk van az a végtelen szerető Isten, aki nem csak ragyogó arccal és fehér ruhában, hanem végtelen szeretetében akar bennünket átölelni.    ………………..

Kedves Testvérek! Azt mondja Péter apostol, amikor megérti ezt a titkot, és azt mondja Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lennünk! Talán mindannyian megértettük, hogyha ki tudjuk kapcsolni azokat a dolgokat, amik történtek velünk, vagy amik otthon várnak bennünket, akkor tudunk igazán arra összpontosítani, hogy „Uram, jó nekünk itt lenni!”, Uram jó ezen a szentmisén veled találkozni, Uram jó, hogy van szentmisénk. És bárhogyan fogalmazok, mindig csak egy lesz az üzenete, hogy: jó az Istennel együtt lenni.   …………..

Végezetül szeretném azt a mottót a szívetekbe helyezni, amit hallottunk ebben a szentírási részben: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”. Merjük meghallani az ő igéjét, és merjük életté váltani ebben a zajos világban.

Ámen.”

                   Vanyo Péter plébániai kormányzó

 

 

 

2022. február 27. ÉVKÖZI 8. VASÁRNAP †

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből                                            (Sir 27,5-8)

Az ember beszéde sokat elárul belső világáról.

Amikor szitálnak, fennakad a szemét, ha valaki beszél, kiderül a gyengéje.

A cserép akkor lesz kemény, ha meleg a kemence,

az ember értékét pedig a beszéde szabja meg.

A fák gyümölcse szerint becsülik meg a kertet,

az embert szavai alapján ítélik meg.

Ne magasztalj senkit, amíg nem beszélt, mert ez az ember legjobb próbája.

Ez az Isten igéje.

 

„Mennyire jólesik nékem, * tégedet, Uram, hálával dicsérnem.”

 

 

 

 

 

◙ 2022. február 13. ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP †

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből

Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitünk.

Testvéreim! Ha mi azt hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás?

Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk.

De Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a halottak közül.

Ez az Isten igéje.                                                        (1Kor 15,12.16-20)

 

„ Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.”

 

„Kedves Testvérek!

Ma, mikor Szent Pál korintusiakhoz írt levelét hallottuk, talán mindannyiunk szívében megfogalmazódott, hogy mit is jelent a hitünknek az alapja. Mire is építünk mi keresztény emberek? Talán olyan egyszerű, amikor azt mondjuk, hogy: mi hiszünk. De ha jobban belegondolunk, akkor nem is olyan biztos, hogy tudjuk is, hogy mit jelent az, hogy „hinni”.

Hiszen Szent Pál apostol olyan szépen megfogalmazza, hogy a hitnek az alapja nem más, mint Krisztusnak a feltámadásának a tanúság tétele. Hogyha Krisztus nem támad fel, akkor az egész hitünk minthogyha összeomlana. De mivelhogy Krisztus legyőzte a halált és föltámadt, ezért van az, hogy mi hiszünk abban, hogy van örök élet és van remény arra, hogy mi is hazatalálunk egyszer.

A hitünknek az alapja az, hogy Krisztus föltámadt, s ez, a föltámadás hite erősít meg bennünket abban, hogy hétről-hétre eljöjjünk a szentmisére és találkozzunk a föltámadt Krisztussal. Hiszen a szentmisében, amikor átváltoztatjuk az ostyát és a bort, a föltámadt Krisztus lesz közöttünk jelenvalóvá. És eljutottunk oda, hogy van értelme a hitünknek mert maga Jézus Krisztus föltámadt és ez a föltámadt Krisztus tesz bennünket erőssé és adja meg a küldetést, hogy ebben a világban, amiben élünk, mi is tanúságot tegyünk a föltámadásról a hitünk által.   . . . . . …………Ámen” 

                                                         (Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

 

 

 

Prédikáció, 2022. 01. 23. Isten igéjének vasárnapja.

Kedves Testvérek!

A mai szentírási szakaszok két fontos dologra is felhívják a figyelmet.

Szent Pál apostol a korintusiaknak azt írja, hogy a testnek sok tagja van, de mégis az a sok tag eggyé válik. Föl akarja hívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az egység. S úgy gondolom, hogy az egyházban is -aminek mi tagjai vagyunk- nagyon fontos, hogy eggyé váljunk, hiszen mindannyian más és más, másak vagyunk. Egyik ügyesebb, a másik kevésbé, jól tudunk beszélni, vagy éppen meg tudjuk hallgatni a másikat, s mindannyiunknak más adottságai vannak. De mégis egyek vagyunk, nem mondhatjuk, hogy nincs rám szüksége az egyháznak, és éppen ezért talán nem járunk templomba, nem akarunk az egyháznak a tagjává lenni. Ahogyan a szervezetünkben is …. ahogyan testünk felépítődik nem elegendő csak egy láb, nem elegendő egy kéz, sőt azt sem mondhatjuk, hogy nem úgy működik a szívem ezért kidobhatom, hiszen mindezekre szükségünk van. És ugyanúgy szükségünk van egymásra az egyházban is. Csak úgy tudunk előre haladni az egységben, ha megfogjuk egymás kezét és elindulunk Krisztus után. Ezt halljuk az evangéliumban, ami arra hív meg bennünket, hogy mi is, ahogyan Jézus teszi, mi is ugyanazt tegyük.

Amikor felolvassuk az Igét, azt halljuk, hogy Jézus a zsinagógában jelentkezik az olvasásra. Majd Izajás próféta könyvét adják oda neki, és azt a szakaszt olvassa, ami talán a messiásnak nagyon is alkalmas: az Úr lelke van rajtam. Fölkent engem, hogy örömhírt vigyek, hogy fölemeljem a szegényeket, bátorítsam azokat, akik elestek.

Ha egy kicsit jobban belegondolunk, akkor azt mondhatjuk, hogy ezek a szavak mindannyiunkra érvényesek. Hiszen a bérmálás szentségében, a bérmáló püspök -amikor megkente krizmával a homlokunkat- bennünket is lefoglalt. Talán úgy is fogalmazhatok, hogy bennünket is fölkent, és hogyha az egyház tagjaivá váltunk, akkor nekünk is ugyanez a feladatunk: tovább adni az örömhírt, hirdetni azt, hogy akik még nem értették meg az Isten igéjét, akiket megkötözött ez a világ, hogy van sokkal nagyobb öröm és boldogság, mint amit ez a világ fel tud kínálni.

Kedves Testvérek! Ez a mi feladatunk is. Ahogyan eljöttünk, hogy meghallgassuk az Isten igéjét és megértsük, nekünk is ugyan az a feladat, ami a mi urunk Jézus Krisztusé volt: továbbadni, hogy megértettük, mit is kér tőlünk az Isten. Egy közösségnek a tagjai vagyunk, annak a közösségnek a feje maga Jézus Krisztus. Ő halad előttünk és ő akarja megmutatni életével, az ő szavaival, az ő cselekedetével, hogy mit kell nekünk ebben a világban tennünk. Egy olyan világban élünk, amely sokszor megbetegíti az embert. Sok olyan ismerősünk van, talán még családtag, rokonság, ismerős, akik ebben a világban eltévedtek. Akik talán -lehet, hogy csúnya szóval de- még vakon járnak, mert nem ismerték meg az örömhírt. Nekünk kell azoknak az embereknek lenni, akik elviszik és nem csak szóval, hanem cselekedeteink által továbbadjuk azt amit mi megértettünk.

Minden szentmisén az Isten igéjét olvassuk, s nem csak azt akarjuk hallani, hogy milyen szép prédikáció volt, hanem elsősorban megérteni és továbbadni akarjuk. Ahogyan maga Jézus Krisztus mondja, hogy azért jöttem. hogy tovább adjam, és hirdessem az örömhírt. Ez a mi feladatunk is. Ebben a világban, amelyben élünk, azokon a helyeken, ahol vagyunk, nekünk is tovább kell adni az örömhírt. Ha már az örömhírről beszélünk, akkor az magában foglalja azt, hogy nem negatív dolgokat, nem szomorú híreket adunk tovább, hanem azt, amit az Istentől hallottunk: hogy valóban milyen jó azon az úton haladni, ami maga Jézus Krisztus.

Kedves Testvérem!

Jézus Krisztusnak a tagjaivá váltunk, ennek a közösségnek lettünk a tagjai, és tőlünk is ugyanazt kéri, hogy amikor visszatérünk otthonainkba, amikor elhagyjuk a templomot, mi is tudjunk tanúságot tenni a az örömhírről. Arról az igéről, amit ma is hallottunk.

A szentmise előtt voltak, akik húztak egy kártyát, és úgy gondolom, hogy mindannyiunknak valamit üzent az Isten. Otthoni csendben, átgondolva, átelmélkedve engedjük meg, hogy nekünk is szóljon az Isten. Ma, amikor az Isten igéjének a vasárnapja van, úgy gondolom, hogy talán érdemes azt is átgondolni, és ez legyen a mai ünnepnek a harmadik üzenete, hogy engedem az Isten szavát működni az életemben.

Talán irigylésre méltó a református testvéreink, akik naponta olvassák a szentírást, akik elmélkednek és engedik hogy az Isten szava formálja az ő életüket, az ő személyüket.

Valahol nekünk is meg kell értenünk és meg kell tanulnunk azt: ha célba akarunk érni, akkor az az iránytű, amely segít bennünket, az nem más, mint az Istennek az igéje. Talán sokszor otthon a polcainkon hevernek a szentírás, a biblia, az Isten igéje. Hogyha szívünkre kellene tenni a kezünket, ugyan hányan olvassuk az Isten igéjét. Hányan engedjük meg, hogy formáljon bennünket az Isten igéje? És éppen ezért jó, hogy ma az Isten igéjének a vasárnapja van. Mert meghív és emlékeztet bennünket arra, hogy nem csak a földi dolgokkal kell foglalkoznunk, hanem azzal is, ami majd a földi dolgok után jön: az örök élettel.

Én mindannyiunknak azt kívánom, hogy az Isten szava erősítsen, világosítson és vezessen bennünket örök célunk felé. Ámen

(Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

 

 

 

A HÁZSZENTELÉS SZERTARTÁSA

/melyet családfő is vezethet/

 

Ének: SZVU 41/ 1.vsz

Ó szép Jézus! Ez új esztendőben légy híveidben.

Ó Mária! Esedezzél értünk, Édes reményünk!

Hogy ez új esztendőben, minden ügyeinkben

Lehessünk Jézus drága kedvében.

 

A család egyik tagja felolvassa az egyik szentírási szakaszt:

Jézus megkeresztelkedése (Máté 3,13-17),

¹³Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. ¹⁴János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?” ¹⁵Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. ¹⁶Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. ¹⁷Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”

 

vagy

A kánai menyegző (János 2,1-11)

2 ¹Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. ²Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. ³Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” ⁴Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” ⁵Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” ⁶Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. ⁷Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. ⁸Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. ⁹Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, ¹⁰s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” ¹¹Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.

 

Könyörögjünk. Mindenható Isten, áldd meg ezt a házat, hogy legyen benne egészség, tisztaság, erény, alázatosság, jóság, szelídség, Isten akaratának teljesítése és hálaadás az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek. Maradjon meg ez az áldás otthonunkon és mindnyájunkon. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen

 

Most körbejárjuk a lakást, és a szenteltvízzel meghintjük a helyiségeket. Közben imádkozhatjuk a Miatyánkot, Üdvözlégyet, v. énekelhetünk

Könyörögjünk, és kérjük Jézus Krisztust, a mi Urunkat, hogy áldva †áldja meg ezt a hajlékot és minden lakóját. Költözzék ide velünk együtt örökös boldogság, isteni áldás, derűs öröm, termékeny szeretet és tartós egészség. Távozzék e helyről a gonosz lélek ártalma és minden gonosz viszálykodás. Lakjanak itt a békesség angyalai. Adja nekik őrző jó angyalát. Hajlítsa őket szolgálatára, fontolgassák csodás törvényeit. Hárítson el tőlük minden ellenséges hatalmat. Szabadítsa meg őket minden rettegéstől és háborgatástól, és őrizze meg őket ebben a hajlékban. Aki az Atyával és a Szentlélekkel él és uralkodik, Isten mindörökkön örökké. Ámen

 

A bejárati ajtó fölé felírjuk:

20 + C + M + B + 21

Christus Mansionem Benedicat

(Krisztus áldja meg ezt a hajlékot)
népiesen: Gáspár (Caspar), Menyhért, Boldizsár

 

Könyörögjünk. Hallgass meg minket, szentséges Urunk, mindenható Atyánk, Örök Isten! Küldd el szent angyalodat az égből, hogy őrizze, gondozza, segítse; látogassa és védelmezze e háznak minden lakóját. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen

 

Ének: 2. 3. vsz

Ó, szép Jézus! Drága szent nevedért, kelj föl népedért.

Ó, Mária, tekints híveidre, Te szent Fiadért,

Hogy ez új esztendőben, minden ügyeinkben

Lehessünk Jézus drága kedvében.

 

Ó, szép Jézus! Tartsd meg híveidet, mint Tieidet.

Ó. Mária! Jézusnak szent Anyja! Országunk tornya!

Adjad, kérünk, hogy ebben az új esztendőben

Lehessünk épek testben, lélekben.

 

További saját imák, énekek lehetségesek.

 

Boldog Új Évet – BÚÉK – Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!

 

 

◙ 2022. január 09.

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE †   ÜNNEP
MOST TARTOTTUK A VÍZSZENTELÉS SZERTARTÁSÁT
(URUNK MEGJELENÉSE, VÍZKERESZT   FŐÜNNEP január 06.)

 

„Karácsonykor ünnepeltük Jézus születését.

Egy kisgyermekként, csecsemőként magára veszi emberi természetünket és egyé válik velünk.      ……...

Ha végig kísérjük, akkor eljutunk a mai ünnephez, Jézus megkeresztelkedésének ünnepéhez.

Föltehetnénk a kérdést magunknak, hogy ugyan Jézus, az Isten fia miért is keresztelkedett meg? Hiszen neki nem volt szüksége a keresztség szentségére, hiszen ő bűn nélküli volt és nagyon jól tudjuk, … hogy a keresztség szentsége az a szentség, amely eltörli az áteredő bűnt. Hogyha Jézusnak szüksége volt a keresztség szentségére akkor ő bűnnel született? S megkapjuk a választ, …. hogy eggyé akart válni az emberrel. Még ebben a szentségben is egyé akart velünk válni.

Ahogyan hallottuk az evangéliumban, hogy az Atya és a Szentlélek tanúságot tesz Jézus mellett. Megnyílik az ég és egy hang hallatszik: ,,Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.'' Milyen szép mondat ez! Hogy az Atyaisten elismeri Jézus Krisztust egyszülött fiának s azt mondja: kedvem telik benne. …… Ha „csak” keresztény emberek akarunk lenni, és azt tesszük meg, amit az egyházunk kér: elmondjuk a rózsafüzért, a kötelező szentségeket fölvesszük, akkor még csak keresztény emberek vagyunk. De a mai evangéliumban azt halljuk, hogy Isten gyermekének kell, hogy legyünk.

A keresztség szentsége nem keresztény emberekké akar minket formálni: Isten gyermekeivé, hogy ha Isten gyermekei vagyunk, akkor sokkal többre vagyunk hivatottak, sokkal nagyobb a küldetés, mint egy keresztény embernek. Addig, míg a keresztény ember csak imádkozik, s talán megteszi azt, amit kell, addig az Isten gyermeke tanúságot tesz a világban az Istenről.

Én mindannyiunknak azt kívánom, hogy otthon gondoljuk át a keresztség szentségét, hogy mire is kaptunk mi meghívást, hogy nem csak imádkozni kell, nem csak a jót kell tennünk, hanem elsősorban Istenről kell tanúságot tennünk. Talán ez a legnehezebb és legértékesebb hívatás, hogy Istenről tanúságot tenni ebben a világban. Amikor talán azt mondják, hogy nincs szükség a hitre, nincs szükség az imádságra, nincs szükség az egész vallásra, mégis nekünk kell tanúságot tenni, hogy igenis, mi megértettük azt a titkot, ami a keresztség szentségében rejlik: az istengyermekségnek a titkát. ….. Ámen”
                                                                                                                                (Vanyo Péter plébániai kormányzó)

 

 

 

 

 

 

 

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből

    Isten az ő Fia által szólt hozzánk.

    Testvéreim! Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Benne ragyog az Istenség, ő az Atya képmása, és hathatós szavával ő tartja fenn a mindenséget.

     Miután megváltott minket a bűntől, helyet foglalt az isteni Fölség jobbján. Hatalmasabb, mint az angyalok, mert magasztosabb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha Isten:

   ,,A Fiam vagy te, ma szültelek téged?''

Vagy pedig:
   ,,Én Atyja leszek, ő pedig az én Fiam?''

Sőt, amikor Egyszülöttjét bevezeti a világba, így szól:

   ,,És leborulva imádja őt Isten minden angyala.''

Ez az Isten igéje.

 

„A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.”

 

 

 

2021. december 12.  ADVENT 3. (GAUDATE) VASÁRNAPJA †     

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből

Közel van az Úr, örüljetek!

    Testvéreim! Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki! Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmiért, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket hálaadással az Úr elé.

Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.

  Ez az Isten igéje.

 

 

 

 

 

 

 Várakozunk

Advent van, s mi vágyakozva nézünk,
Olyan sokszor kételkedünk, s kérdünk
De hinni kell, és bízni még a jóban,
A mindent megváltó Megváltóban.

Kérni kell, hogy adja meg a békét,
hogy égjen a láng, és érezzük a fényét
Ne csak a díszített futó fényben,
hanem ott benn az emberszívben.

A forgatagban meghalljuk a csendet,
A zűrzavarban, hogy teremtsünk rendet
A némaságban halljuk a kiáltást
A szenvedőknek kérjük a megváltást.

Koszorúkon pislákoló gyertya
Reményt gyújtson, a szívünkbe még ma
Ragyogtassa be a nagyvilágot
Olyan tisztán mit ember nem látott.

Két kezedbe elvinni a szíved
S annak adni aki még sosem érzett,
hogy meg tudja milyen csoda is az
Ha a szeretet nem más, mint te magad.

Aki bánt, és nem becsül meg téged
Egy imát mondj, hogy ő is megtérjen,
Hont találjon széles e világban
A nagy Isten kicsi hajlékában.

 Hogy majd közel engedje az Isten
Azt is kinek drága kincse nincsen,
Megállhasson, a kicsi jászolnál
Minta minden bűnét odáig hurcolná.

Letehesse akkor minden terhét nála
Megfáradva, könnyes szemmel állva
Reménytelin, új csodára várva
Még ajkáról felcsendül a hála.

 

 

◙ 2021. november 28. ADVENT 1.VASÁRNAP †,

„Add kegyelmedet, Urunk, Istenünk, hogy Szent Fiadnak eljövetelére buzgó várakozással készüljünk, s amikor majd jön és kopogtat, imádságban virrasztva és dicséretben ujjongva találjon minket!”

(Római Misekönyv)

„Hozzád emelem a lelkem, * én Uram, Istenem.”

 

 

 

 

 

 

 

◙ 2021. november 14. ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP †,

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből

    Amikor a világ végén eljön az Úr,
    Isten népe megdicsőül.

    A végső nagy napokról szól az Úr:

  Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe.

  Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.

  Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.

    Ez az Isten igéje.

„Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.”

 

 

 

 

 

 

 

◙ 2021. szeptember 26. ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP †,

HÁLA AZ EMBEREKÉRT

 

„Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.”

 

 

 

 

 

 

 

◙ 2021. augusztus 22. ÉVKÖZI 21. VASÁRNAP †,

    BETAKARÍTÁSI ÜNNEP és hálaadás

 

 

 

 

◙ 2021. augusztus 15. SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE †,
 KÁPOLNÁNK BÚCSÚJA

„Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.”

 

 

 

◙ 2021. július 25. Évközi 17. vasárnap †

„Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket.”

 

◙ 2021. június 27. Évközi 13. vasárnap †

„Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.”

 

◙ 2021. június 13. Évközi 11. vasárnap †

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gondolatok †Juhász János főtisztelendő úrtól:

A katolikus ember számára a vasárnapi szentmise látogatás nem a cél kell, hogy legyen, hanem az eszköz – a benzinkút – a feltöltődésre, hogy jó katolikusként tudja megélni a következő hét napjait.

Aki elmegy a szentmisére, de nem járul szentáldozáshoz, az olyan, mintha a mézescsuprot kívülről nyalogatná, mert hitünk szent titka az eucharisztia, Jézus szent testének és vérének magunkhoz vétele.

A szentgyónás lényege, hogy megbánjuk bűneinket, melyeket a papnak vallunk meg, de Isten az, aki megbocsátja.

 

 

 

◙ 2020. április 11. ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA †

 

 

 

 

 

 

◙ 2021. április 04.
HÚSVÉTVASÁRNAP †, KRISZTUS FELTÁMADÁSA

Feltámadt Krisztus! Valóban Feltámadt!

Ezt a napot az Úristen adta:* örvendjünk és vigadjunk rajta.

 

 

 

 

 

 

 

◙ 2021. március 28.

URUNK SZENVEDÉSÉNEK VASÁRNAPJA †, VIRÁGVASÁRNAP

A korlátozó intézkedések mellett is gyönyörű ünnepünk volt ma.

Istennek legyen hála és köszönjük szépen Juhász János Főtisztelendő Úrnak!

 

 

 

 

 

 

 

◙ 2021. február 28. NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA †

 

 

 

 

 

 

 

◙ 2021. január 31. ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP †

A Szentmise keretén belül megemlékeztünk a kis Jézus bemutatásáról a templomban, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéről (február 2.).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

◙ 2021. január 10. URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE †   ÜNNEP
„János áll a part felett, véle hívő nagy sereg,
s íme, Jézus lép oda, az Istennek Báránya.
                                     Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap!”                 (Sík Sándor)

Ezen a vasárnapon a római katolikus egyház Jézus megkeresztelkedését ünnepli, de nekünk kettős ünnepünk volt, megemlékezve URUNK MEGJELENÉSE – VÍZKERESZT – főünnepéről, most volt a vízszentelés szertartása is.

„Áldja meg Isten az ő népét: * adjon neki békességet.”